Datk székely-magyar lakossága nem részesült a szűkös, 1940–44 közötti magyar közigazgatás hozta nemzeti levegővételből sem, de ma élő magyarsága, akárcsak a vele szomszédos Apácáé, szórványban és kisebbségben is megőrizte nyelvét, nemzetiségét. Mindennél meggyőzőbben bizonyítja ezt, hogy a felsőrákosiakhoz hasonlóan Datknak is van kopjafás temetője, és a vasárnapi emlékállító ünnepi istentiszteleten a datki fiatalok és iskolások mind székely népviseletben szerepeltek. Miként azt Major László helybeli fiatal unitárius lelkész elmondta, az ősi temető és a faragott fejfák rendszerezése, mentése és leltározása közben, gondnokával – Kallós Inczével – közösen fogalmazódott meg bennük az óhaj, hogy méltó emléket állítsanak mindazon helybelieknek, akik hősi halált haltak az elmúlt száz esztendő alatt lezajlott két világháborúban. Az ötletet tettek követték, az egyházközség halotti anyakönyveinek adatait az elhunytak leszármazottainak adataival, tárgyi emlékeivel, fényképfelvételeivel gazdagították. A környéken ismert bazaltkőből megtervezett talapzatra Czirják Mihály helyi faragómesterrel készíttettek emlékkopját, fémplaketten örökítették meg a huszonhárom magyar és tizenkét helyi román világháborús hős nevét.
A faluközösség ünnepi istentiszteleten emlékezett a hősökre. Előimát mondott Kovács István datki származású sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész, Major László helybeli lelkész pedig Jeremiás próféta könyvéből (29, 11:14) olvasta bibliai textusát. A vallásalapító Dávid Ferenc tiszteletére szervezett zarándoklat előestéjén az engesztelést végezzük és az emberi mél­tóságnak állítunk emléket templomunk cintermében – mondotta, s mert nem vonult el a datkiak számára sem szomorú események nélkül a két világháború, a harcmezőkről soha haza nem tért Lukács Mihály búcsúlevelét olvasta fel. Az emlékműnél a datki származású Szén Sándor siménfalvi unitárius lelkész mon­dott emlékbeszédet. Koszorúzás után nagytiszteletű Török István egyházköri esperes áldotta meg az emlékművet és az ünneplő gyülekezetet.