A Szentágota környéki Szászföld veszendő értékei keveredtek népünk tárgyi hagyományaival, legszebb hazai és hollóházi magyar történelmi illusztrációkkal ékített tányérjait az azokat őrző fogarasföldi román asszonyoktól vásárolta. Mindaz, amit vasárnap kiállított, csak töredéke több tízezres gyűjteményének.
A tiszteletes erősen kötődik szülőfalujához, Homo­ródjánosfalvához, a Kis-Homoród vidékéhez, Kőhalomban és Segesváron járta a középiskolát, besztercei, majd fogarasi, nagyszebeni lelkészként szolgált.
– Örvendek, hogy a két világháború tárgyi emlékeit egymás mellett láthatom – mondta –, itt vannak családom őseinek megsárgul képei is, s ez egyfajta elégtétel a régiségek gyűjtőjének. Felmenőim fotói is itt találhatóak, amit a fronton harcoló férfiaknak küldtek, hogy hazaláthassanak övéikre, akik a földet művelték, a kicsinyekre és a jószágra vigyáztak.
Majd bemutatta tárgyait: egy háborús mozsarat  – Pro victoria 1914–15! felirattal –, ugyanis a rézmozsarakat beszolgáltatták hadi célokra, de itthon sem állhatott meg az élet. Mutatott továbbá világháborúban használt gyutacsokat, hűzliket, amelyeket használat után díszítettek a férfiak, feliratokkal látták el, s fegyverből legtöbbször virágtartókká változtatták, de volt olyan is, amelyre templomot karcoltak, a béke, a csend utáni vágyukat jelezve. Egy fényképen első világháborús katonazenekart pillantottunk meg, de mutatott a lelkész egy 1914–15-ben készített tört magyar koronát Istenért, királyért, hazáért felirattal, amit teológuskorában, 30 évvel ezelőtt vásárolt a kolozsvári ószeren! Minden tárgyon ott láttuk a császár és király Ferencz Józsefet, továbbá olyan keretképeket, amelyeken a gyalogos vagy a lovaskatona színes képe látható, fejénél pedig kivágott lyuk, ahová becsúsztathatta minden hazaérkező honvéd saját ábrázatának fényképét. Csészék-csuprok tucatjain sorakoztak a korabeli szimbólumok, a király, a háború szövetségesei. Az Urbária Országos Nővédő Egyesület által az árvák és az özvegyek megsegítésére kiadott porcelánpoháron olvastuk: Áldás a magyarra. Tökéletes állapotban lévő, első világháború idejében használt távcsövét is bemutatta a lelkész, amellyel éjjel is lehetett kémlelni, majd egy 1916-ban Bécsben készített kulacsot, évszámmal ellátott katonagyűrűt, puskaportöltőt, osztrák csákódíszt, katonai zubbonygombokat, korabeli hadi kitüntetéseket, egy német SS-tiszt evőkanalát a horogkereszttel. Mondhatnánk, hogy egy nemzetiszínű cérnákkal kivarrt, székelyzsombori, 1940 végén készült textília volt a kiállítás koronája. Székely asszony, a ma is élő Mihály Anna örömkönnyekkel varrta rá: Erdély újra magyar föld!
A kiállítás helyi tartozékai az a fénykép, kézirat és azok a levelezőlap-másolatok, amelyeket Major László helybeli tiszteletes gyűjtött össze a hősi halottak ma is élő leszármazottjaitól. Jó volt látni-hallani, amint a jelenlevő idősek nézegették azokat, és mondták unokáiknak: ne, ez volt a te üknagyapád, akit nem ismerhettél!