Az életünkben adódó problémák késztetnek minket újabb és újabb megoldások keresésére, tesznek találékonnyá, növelik erőnket, de ami az egyik számára nem jelent akadályt, azon lehet, hogy elbukik a másik. Családunkból, gyerekkorunkból hozzuk magunkkal a képet, ami néha az élet boldogságát, máskor a boldogtalanságát formálja meg, tudatosítja bennünk.

Legtöbbször a negatív dolgok váltják ki reakcióinkat: ,,Nem akarok úgy élni. mint...", vagy ,,Én nem leszek olyan, mint..." A negatív példákból határozott képet alkotunk, és rendszerint valamilyen tulajdonságot állítunk a középpontjába, például hogy olyan erőszakos, kegyetlen, elfogult, gyenge, önző stb. A pozitív példák ritkán vonatkoznak lelki, szellemi értékekre, inkább így hangzanak: ,,Olyan gazdag szeretnék lenni, mint...", vagy olyan híres, sikeres stb. E vágyak eléréséhez azonban pontosan az eltaszított negatívumokat fejlesztjük ki magunkban.

Mi történik ilyenkor? Valami összekeveredik bennünk, vagy nincs határozott értékítéletünk, nem ismerjük fel igazi céljainkat?

Ha életünk holtvágányra jutott, vajon feltettük-e magunknak a kérdést, hogy milyen nyomot követtünk, mi vezetett ide?

Az esetek többségében, akikkel ez történt, csak sodródtak, de az is lehet, hogy egy ideális képet követtek. Előfordulhat, hogy amit a saját céljukként láttak, nem is az övék volt, csak átvették valakitől, akit idealizáltak. Így például Éva, aki mindent megtett a sikeres karrier érdekében, igazából egy szép családra vágyott. Rózsika a gyerekei közt élte le életét, egy kicsit áldozatnak érezte magát, mert valamikor tanulni szeretett volna, csak hamar férjhez ment... Aztán mindent megfűszerez a lelkiismeret-furdalás, a vezeklés, a bosszúvágy, és nem tudunk szabadulni a helyzetből.

Még sincs semmi veszve, ha nem a holtvágányon töltött évek számát, hanem az elkövetkezendő élet minőségét vesszük alapul.