Egyike az öröklött tulajdonságoknak személyiségünk külső-belső alkata. Próbáljuk e köznapi, ám gyakran nem pontosan alkalmazott lélektani, biológiai fogalmat meghatározni.
Alatta azoknak a jórészt változatlan tulajdonságoknak az összességét értjük, amelyek az embert, az egyént feltűnően meghatározzák. Külső (testi) és belső (lelki, érzelmi, akarati stb.) alkatról beszélhetünk. Az ember önvizsgálata során már az ókorban a testi és lelki alkatot szoros összefüggésbe hozta.
Így a hippokratészi tipológia máig emlegetett négy alkati típusa: a szangvinikus, kolerikus, melankolikus és flegmatikus. A XX. században Ernst Krestschmer alkati típusainkat jobban kapcsolja a külső meghatározókhoz: leptoszóm, piknikus, atletikus. Ezekhez — a testi mivoltukban jól ábrázolható — típusokhoz (ösztövér, kövérkés-alacsonyabb és izmos-csontos) a következő ,,lelki" tulajdonságokat társítja: schizotim (a leptoszóm és az atletikus), valamint ciklotim (a piknikus). A schizotim számos irodalmi alakot teremtett, sőt, utalások is történnek sajátosságaikra, csakúgy, mint a ciklotim típusra. A könnyebb elképzelés okán gondoljunk Cervantes regényére, ahol Don Quijote de la Mancha az ösztövér és romantikus, képzeletközpontúságában elrugaszkodott a valós élettől, míg hű kísérője, az alacsony, kövérkés Sancho Panza a jó kedélyű realista, aki igyekszik megérteni, de vissza is fogni urát.
De hadd idézzük Shakespeare színművét, a Julius Caesart, aki így töpreng a darab szerint:
Inkább jól táplált nép vegyen körül,
Kopasz fejű, ki jól alszik éjszaka.
E Cassius éhes és ösztövér:
Sokat tűnődik, s ily ember veszélyes.
Amikor Antonius igyekszik gyanúját elhárítani, Caesar újólag megjegyzi:
Miért nem kövérebb?...
A korszerűbb Jung Tipológiája, amely mind alkati, mind az ebből következő vérmérsékleti (temperamentum) sajátosságokat két nagy főcsoportba foglalja, s ez — mint a pszichológustól el is várható — elsősorban a belső alkatra vonatkozik, nincs összefüggésben a testi megjelenéssel, nevezetesen az extrovertált és az introvertált típusú emberekre. Ha nagyon leegyszerűsített módon tesszük érthetővé: míg az első a ,,kifelé" élő, a második a ,,belső" életvitelben gazdagabb. Mindez a tudat és a tudatalatti állandó párharcában valósul meg.
Végkövetkeztetésként: bizonyos, hogy nincs egyetlen ember sem, aki tökéletesen kategorizálható lenne. Minden ember egyedi személyiség!
