Erdély Románia szíve. És ha e szív megáll vagy kiszakad a testből, Románia meghal.
Négy év múlva ünnepeljük a Regát és Erdély egyesülésének századik évfordulóját. Ahogy a dolgok most kinéznek, elég szomorú buli lesz. A tortán pedig a „Hosszú életet!” felirat helyett, mindnyájan, regátiak és erdélyiek egyaránt egy listát kapunk. Azoknak a dolgoknak a jegyzékét, melyek szétválasztanak bennünket. Keserű csokoládékrémmel írva, amilyen az életünk is.
Nem sokkal ezelőtt Craiova polgármestere, Lia Olguţa Vasilescu azt mesélte, hogy a pártszervezetnek egészen pontos, tömbház- és lakásszámot is tartalmazó névsora van arról, hogy ki kire szavaz. A hölgy azon háborgott, hogy Erdélyben azok a szerencsétlenek a helyi SZDP-ből nem képesek ilyen szervezkedésre, hogy ők is hasonló sikereket érhessenek el.
Igen, nem képesek. Erdélynek problémát okoz az egyöntetű gondolkodás. Délebbre, amikor hárman összegyűlnek, általában három sör van előttük. És egyetlen gondolat: honnan szerzünk még némi ingyensört?
Általánosítok, tudom.
Jó emberek mindenhol vannak, de mintha még a jóság is különbözne. (...)
Ennek a két országnak hosszú ideig eltérő történelme volt. Eltérő. Az egyik oldalon a császárok. A másikon a fanarióták.
Talán ebből is adódik a különbség. A románokat a nemzeti tudat kialakulása idején a kívülről nyakukba ültetett kapzsi uralkodók kormányozták. A fanarióták meghatározott időre szóló mandátummal érkeztek, megfizették tisztségük díját, akárcsak a mai politikusok, és tudták, hogy gyorsan vissza kell szerezniük az összeget, s még ráadást is. Az állam eszközeivel, akárcsak most. Vessenek egy pillantást a szellemi térképre: ez a modell uralkodik kétszáz év után is. Még rosszabb: a társadalom nem rendelkezik ellenanyaggal velük szemben. Az emberek hagyják lefizetni magukat (olajjal, de főleg olyan hazugságokkal, melyektől jól érzik magukat), és aztán megengedik, hogy az új fanarióták meglopják őket. Akik szintén nagy ortodoxok, természetesen.
Erdélynek más a története. A fejedelem ott nem volt román, és a legnagyobb harc a kulturális identitásért folyt. De a közigazgatás, főleg a császári, hosszú távon gondolkodott. A gazdasági növekedést támogatta, melyet aztán megadóztathatott. Vagyis nem a szegénységet, mint Regátban. És ez valahogy a mai napig tükröződik a hozzáállásban: az erdélyi lassúbb, csendesebb. De komolyabban teszi a dolgát.
Visszatérve a jogokhoz: az erdélyi románok hozzászoktak ahhoz, hogy harcoljanak sajátjukért. Évszázadokon keresztül harcoltak a tömeges asszimiláció ellen. Petíciókat, tüntetéseket, iskolákat és társadalmi mozgalmakat szerveztek. Számukra fontosak a jogok, mert sohasem kapták őket készen. Talán ezért vonulnak most is utcára: egy elvért, nem egy jelöltért. És talán ezért, hogy e két terület története most szomorú. Tudják, hogyan látszik ez Erdélyből?
Elmondom: mintha egy ember törzse és feje megállapodna, hogy többé nem hallgatnak a szívre.
Mert ezekben a napokban Erdély Románia szíve. Hallgassátok, hogy mit dobog, kedves mitikáim.
Hogy ne kelljen később sírni utána, amikor már nem fog áthallatszani a Kárpátokon!
LUCIAN MÎNDRUŢĂ (Gândul)
