Az ausztrál konyha ma tulajdonképpen egyveleg a különböző népek kultúrájából. A hagyományosnak számító ausztrál ételek a brit konyhatechnika alapján készültek, mindez később más bevándorló nemzetek ételkultúrájával gazdagodott. Évszázadokon át az ausztrál őslakosság gyümölcsöket, zöldségeket és fűszereket termesztett, hogy aztán olyan finomságokat fogyaszthasson, mint a citrommirtusszal fűszerezett tintahal vagy a spenótos tészta folyami füstölt lazaccal, bozótparadicsom krémmel és makadámdió szósszal.
Ausztráliának nincs nemzeti étke, viszont vannak olyan ételek, amiket az egész nemzet szeret. Az új ausztrál konyha részben a farmerek, részben az őslakók tapasztalatán alapul, igazi lendületet azonban az olaszok adtak neki, fűszeresebbé pedig az ázsiai bevándorlók mindenre nyitott ízvadász konyhaművészete tette. Ma jóval fűszeresebb, mint régen a farmereké, az őslakóké vagy az olaszoké volt. Néhány a legkedveltebb ausztrál ételek közül, a teljesség igénye nélkül: a Meat Pie (húspite) számos változata létezik, de a lényeg mindegyiknél ugyanaz: egy tál alját kibélelik tésztával, majd egy rétegben húsokat és zöldségeket tesznek bele, egy újabb réteg tésztával lefedik és megsütik. Általában tenyérnyi méretben készítik, ezért bárhol és bármikor fogyasztható, hidegen vagy melegen, sőt felmelegítve is jó. A vegemite nagy múltú, ikonikusnak számító, sós, fekete lekvárféle, melyet a sörgyártás melléktermékeként, erjesztőanyagok kivonatából készítenek, dr. Cyril P. Cal­lister találta fel 1923-ban sörélesztő felhasználásával. Magas B-vitamin tartalma miatt tökéletes gyógyír egy nagy sörözés után. Kifejezetten sós, kissé kesernyés, kenyérre vagy pirítósra kenik vajjal vagy anélkül, néha egy szelet sajttal, amit rá is lehet olvasztani. Azt mondják, csak az ausztrálok tudják megenni (meg az új-zélandiak), szinte nemzeti ételüknek tekintik, a világ többi részén azonban nem sikerült meghonosítani. Nagy kedvenc a Dim Sim is, ami tulajdonképpen egy kínai ihletésű fogás, amit 1945-ben Wing Young kínai séf készített először a Melborune-i Wing Lee étteremben. Sokan zsákbamacskának tartják, hiszen soha sem tudható, hogy a ropogós tésztaköpenybe mit sütöttek bele (lehet benne hús és mindenféle zöldség). Hasonló étel az 1951 óta létező Chiko Roll is, egy különleges géppel előállított tésztafajta, amit hússal, zöldséggel töltenek és vagy kifőznek, vagy olajban sütnek.
Érdekes, hogy a tíz legkedveltebb ausztrál étel között a legtöbb édesség, desszert. Köztük is vezet a Pavlova-torta (képünk), mely tojásfehérjéből készült habcsók alapú sütemény, a tetején tejszínhabbal és idénygyümölccsel. Kedvelt ezenkívül a Lamington kókuszkocka, belül piskóta, csokival leöntve és kókusszal megszórva. Az Anzac Biscuits édes keksz, árpa, liszt, kókusz, cukor, vaj és szódavíz felhasználásával készítik el. A Damper pedig tradicionális kovásztalan kenyér.
Az csak természetes, hogy amilyen különleges Ausztrália állat- és növényvilága, annyira különlegesek a konyhaművészetükben használt alapanyagok. Bár a bozótélelem (bush tucker) és az ausztrál fűszerek egyelőre alig léptek túl Ausztrália határain, egyre nagyobb divat, és megjósolható, hogy hamarosan világszerte is népszerű lesz. De lássuk, hogy például milyen húsokat fogyasztanak az ausztrálok a világ többi részéhez képest. Elsőként nyilván a kengurut kell említenünk, zsenge, puha húsa sovány és nagyon ízletes. Az állat minden része ehető, a fejétől a farkáig. Mint minden sovány hús, a kengurusteak is akkor a legízletesebb, ha angolosan, vagyis félig sütik meg. Hosszabb ideig tartó sütéssel a hús kiszárad. Sütőben, olajban és parázson való sütésre, párolásra egyaránt alkalmas. Ismertebb fogások: kengurufarok-leves (kangaroo tail soup), kengurupörkölt (wallaby stew). Az emu az első vadszárnyas, amelyet Ausztráliában tenyészteni kezdtek (ma már pl. Magyarországon is foglalkoznak vele). Húsa emlékeztet a szarvaséra, de kevésbé vadízű. Koleszterinszegény, gazdag ásványi anyagokban, például vasban. Sütni, párolni, grillezni és füstölni is lehet. Az emu egyes testrészeit már régóta használják gyógyászati célokra: az ausztrál őslakók az emuzsírral sérüléseket kezeltek. Az emuolaj gyulladáscsökkentő szer, de kopaszság ellen is ajánlják. Az emutojás héjából őrölt por potencianövelő hatása azonban a szakemberek számára is újdonság. A krokodil fehér húsa a csirkéére és a sertésére is emlékeztet, nem halízű. De esznek még oposszumot vagy pézsmapatkányt, sütve, párolva, grillezve (íze emlékeztet az eukaliptuszra), vékonycsőrű hojsza- vagy vészmadárfiókát, barramundi nevű sügérfélét, mely Ausztrália nemzeti hala, az őslakók nyelvéből eredő név annyit jelent „nagypikkelyű ezüsthal”. A witchetty-lárva fehérjékben és egyszeresen telítetlen zsírsavakban gazdag, a witchetty-cserje gyökerén élő, többfajta éjjeli pillangó lárvája nyersen is fogyasztható, de grillezve sokkal ízletesebb. Lisztes állagú, enyhén mandulaízű. Az őslakók alaptápláléka volt, az anyatej után a csecsemők első tápja. Készül belőle leveskonzerv (Witjuti Grub Soup) fokhagymával, mogyoróvajjal, hagymakarikával, zellerszárral.
Legalább ennyire különlegesek a fűszerek is. Felso­ro­lásunk korántsem meríti ki a gazdag választék lajstromát: friss vagy szárított citrommirtusz falevél (fehér húsokhoz, halakhoz, a tenger gyümölcseihez ideális fűszer, valamint italokhoz, desszertekhez); a hegyi vagy tasmán bors őrölt levele és bogyója (pl. emuhamburger, kenguruszték borsozására vagy olajba keverve grillezés előtti pácolására); bozótparadicsom, az aboriginek évezredeken át gyűjtötték alaptápláléknak, napjainkra ugyan fűszernövény lett, de ma is ők gyűjtik; akáciamag (egyszerre csokoládé-mogyoró-kávé ízű, fagylalthoz, süteményekhez, kávéhoz/kakaóhoz hasonló forró ital is főzhető belőle, a bennszülöttek évezredekig zölden fogyasztották, mint mi a zöldborsót, vagy szárított magjából lisztet őröltek). Külön csoportot alkotnak az eukaliptusz-félék, amelyeket nemcsak fűszerként, hanem gyógynövényként is alkalmaznak: eperillatú eukaliptusz (Forestberry); a tasmán kék gumifa vagy ausztrál lázfa illóolaját fertőtlenítésre és lázas betegségek ellen használják, kiváló influenza, légúti megbetegedések kezelésre; a tasmán havasi eukaliptusz nedvét a juharsziruphoz hasonlóan használják. A gyümölcsök közül megemlítjük a sivatagi quandongot, amit szósznak, kompótnak, lekvárnak, csatninak készítenek; a kakaduszilva valószínűleg a legtöbb C-vitamint tartalmazó gyümölcs a világon; de különleges az ausztráliai szuperalma is, amely hosszú ideig eláll.
Ami az italokat illeti, híresek az ausztrál borok, de a sörük sem megvetni való.

(Forrás: Wikipédia, KuliNáris Világ, Terebess Gábor)