A tornászokról írt előző riportban azt írtam, hogy a megye megalakulásakor a torna is szerepelt az „örökölt” sportágak között. Most ezt a mondatot annyival kiegészítem, hogy a megye megalakulásának évében, még pontosabban 1968 decemberének első napján a mai Székely Mikó Kollégium régi tornatermében megrendezett Olt Kupa vetélkedőjén részt vett az egykori sportminiszter, ma a román női válogatott edzője, Octavian Belu is,
aki egyébként tette tiszteletét a Szabó Kati Sportcsarnok névadóján is – nem úgy, mint a város polgármestere vagy a megyei tanács elnöke, akik még annyi tiszteletben sem részesítették Kovászna megye négyszeres olimpiai bajnokát és ezüstérmesét, hogy ott legyenek a nevét feltüntető tábla leleplezésén, minden bizonnyal azért, mert a polgármester félt attól, hogy a miniszter nyakába sózza az MSC sportbázisát, a tanács elnöke, mert nem ismerte a tornásznőt, csak a szüleit –. s nemcsak részt vett, hanem érmet is nyert. A verseny férfi győztesei: 1. kategória: Sergiu Popa (Ploieşti), 2. Octavian Belu (Ploieşti), II. kategória: Dobolyi Gyula (Sepsiszentgyörgy), III. kategória: Kántor Sándor (Brassó), IV. kategória: Szikszai Viktor (Sepsiszentgyörgy)...
A győztesek között találni tehát Dobolyi Gyulát, a Sepsiszentgyörgyi ISK birkózóinak egyik mai edzőjét, aki a világot járt (mint edző dolgozott például Angliában, Új-Zélandon...), brassói kötődésű Simó Mártonnal edzőpárost alkotva igyekszik követni a hagyományokat. Nincs könnyű dolga a két edzőnek. Az évek során megállás nélkül változó szabályok nemhogy megkönnyítsék a sportág híveinek dolgát, inkább megnehezítették. Nem véletlen tehát, hogy évről évre fogyott, csökkent a versenyzők létszáma. Itt nálunk, a Szabó Kati Sportcsarnokban is rendeztek országos bajnokságot, tehát láttuk, meggyőződtünk a létszám állandó csökkenéséről. S mivel a baj soha sem jár egyedül, a szülők soraiban terjedni kezdett a mendemonda, mely szerint „az a gyerek, aki tornásznak áll, növésben kicsi marad”... Megáll az ész, és levegő után kapkod, hiszen a tornaszerek világában van nyújtó, van korlát, van gyűrű…, s ezek nem „összenyomják a gyerekek testét, hanem nyújtják azt. És még valami: az ókoriak tudták, hogy a torna rendbe teszi a tornász ízületeit, izomzatát. Nem véletlenül született a szólásmondás: Futás nélkül nincs sport, és minden sportot gimnasztikával kezdünk. Az ókoriak tudták, mi elfelejtettük...
A tavaszi riport végén a két edző így nyilatkozott: „Szeretnénk indítani egy óvodás és egy I. osztályos csoportot minden oktatási díjtól mentesítetten, na meg úgy folytatni munkánkat, hogy az tovább erősítse a gyermekekbe palántált tornaszeretetet, mely szeretet az eredményességben tornyosuljon mindannyiunk örömére, megelégedésére.” Nos, arra voltam kíváncsi, hogy ebben a szüntelenül változó sportvilágban mennyire sikerült a két mesternek megerősítenie a gyerekek soraiban a tornaszeretetet, mennyivel tudták növelni tanítványaik létszámát. Az első kérdés azonban nem létszámra vonatkozott, hanem a tanítványok osztályozására, minősítésére.
– Van egy minőségi csoportunk – mondták szinte egyhangúan –, mely a tavasz folyamán hozott három érmet az országosról, a junior II-es 3. szintű George Ghizdavu két bronzot (talaj és ugrás), a junior III-as 2. szintű Valentin Constantinescu egy bronzérmet (talaj). Aztán sajnos, Ghizdavunak egy sérüléssel kellett megküzdenie, Constantinescu pedig magát „kicserélte” öccsére, Cristianra. A pillanatnyi névsorunk: Kertész Roland, Molnár Etele, Pilbáth Krisztián, Balogh Eduárd, Györgyicze Roland, George Ghizdavu, Benedek Botond, Cristian Constantinescu, Györgyicze Ákos, Kasléder Richard, Boda-Gecző Nándor, Demény Tamás, Sinka Csaba, Bartos Balázs, Cismaru Colin Roland, Bokor-Erdélyi Márk, Miklós Benjamin, Simon Márk és Bandeanu Bendegúz. Ügyes, szorgalmas gyerekek.
– Na és az óvodások?
– Köszönet a szülőknek, a Csipike Óvoda igazgatónőjének, Bartók Szendének, a dadáknak, óvónőknek, hiszen az ő érdemük is, hogy több mint huszonöt gyermek jár rendszeresen hozzánk. Szerencsére nincs messze a óvoda, na meg az is sokat nyom a latban, hogy a gyermekek szeretnek mozogni, szerepelni.
– Gondolom, ők most az alapok megszerzésével vannak elfoglalva, versenyezni a nagyobbak fognak.
– Így igaz, a nagyobbak a II. és III. kategóriában lépnek a szerek közé, a kicsik közül a legjobbak a IV. kategória 1-es szintjén versenyeznek majd.
– A felkészüléshez szükséges háttér biztosított?
– Ha világversenyekre nem is alkalmas ez a terem, a felszereltsége adott, megfelelő. Csak jöjjenek, jöjjenek bátran a gyermekek, itt jó szereken, ingyen, bérmentesítetten igazi tornászok lehetnek. S ha már itt tartunk, hadd mondjunk köszönetet a Mikes Kelemen Líceumnak azért, hogy otthont adott és ad az Iskolás Sportklub tornaszakosztályának.
– Mikor indul a versenyidény?
– Tavasszal, márciusban vagy áprilisban. Van időnk a felkészülésre. Na persze, ha alkalom adódik, részt veszünk a környék – gondolunk itt elsősorban Brassóra – versenyein. Sajnos, Gyergyószentmiklós kiesett a hazai tornasportból, és Marosvásárhely tornasportja is széthullóban.
– Kik az esélyesek a jobb eredményekre, esetleg az érmekre? Természetesen a már érmes Ghizdavu mellett.
– Számításaink szerint Benedek Erik és Pilbáth Krisztián – mindkettő 2006-os születésű –, melléjük kellene még egy legényke, hogy összehozzunk egy csapatot...
– Tervek, vágyak?
– Folytatni az éremgyűjtést, tovább szélesíteni a tornasport híveinek körét. Célunk, hogy minél előbb visszakerüljünk arra a szintre, melyen már járt a szentgyörgyi tornasport, amikor megszakítás nélkül hozta bajnokságainkról, a nagy versenyekről az értékes díjakat. Szeretnénk tovább öregbíteni az Iskolás Sportklub, Sepsiszentgyörgy sporthírnevét.
– Sok sikert hozzá!
