Az elnökválasztások első fordulója után kiderült, a diaszpórában élő román választópolgárok csak nagy egyéni áldozatok árán, többórás várakozás után szavazhatnak, ha ugyan szavazhatnak.
Párizsban is, Londonban is, Münchenben is, Torinóban is, másutt is ezrek és ezrek rekedtek kívül a kapukon, s nem adhatták le voksukat, nem élhettek állampolgári jogaikkal.
A felháborodás óriási volt, Párizsban is, Londonban is a rendőrség oszlatta fel a háborgó tömeget. S megkezdődtek az országban a tüntetések – elsősorban Kolozsváron – a diaszpórában élők jogaiért. Világos volt: a jelenlegi választási körzetek számát növelni kell. Ettől a kormány az első pillanattól mereven elzárkózott. Még elevenen éltek a szociáldemokrata korifeusokban a 2009-es államfőválasztás emlékei. Mircea Geoană már győzelmét ünnepelte, s pontosan a diaszpórában élők szavazatai segítették győzelemre Băsescut. (Azóta is vitatják a varázslatos párizsi választási eredményeket, másodpercek alatt sikerült akkor szavazni…) Egy hét hercehurca és időhúzás után a külügyminisztérium az Országos Választási Irodára hárította a felelősséget a kudarcért. Megszólalt a miniszterelnök, mindenkit biztosított, hogy a diaszpórában élők a második fordulóban élni tudnak alkotmányban rögzített jogaikkal. Ment Corlăţean külügyér, jött a dörzsölt Meleşcanu, és mindent megígért. Noha néhány nagykövet is világosan látta, hogy nem lehet botrányok nélkül lebonyolítani a választásokat, s újra ezrek rekedhetnek a kapukon kívül, nem hoztak létre új választási körzeteket. Meleşcanu próbált javítani a körülményeken, gördülékenyebbé tenni a szavazást, a jelek szerint ez sikerült, csak a választani akarók száma nőtt meg, és ugyanaz a helyzet alakult ki Torinóban, Münchenben, Veronában, Berlinben, Kölnben, Párizsban, Londonban, Bécsben, Brüsszelben, a spanyol városokban, mint az első fordulóban!
Most, Johannis váratlan győzelme után át kell gondolni az egész választási rendszert. Be kell vezetni az elektronikus és a postai úton történő szavazást, új szavazóirodákat kialakítani a nyugati nagyvárosokban s azokban az országokban – Itáliában és Spanyolországban például –, ahol már több mint egymillió román állampolgár él és dolgozik. Ponta ezért is szenvedett vereséget, mert nem tudta – lehet, nem is akarta! – megnyugtatóan rendezni a helyzetet, a választási iroda pedig nem hosszabbította meg a szavazás idejét, noha ezt több nagykövet is kérte, s mindannyian láthattuk az óriási sorokat a nyugati nagyvárosokban, az újra kintrekedt felháborodott tömeget.
Igen rossz emlékeket idéztek ezek a sorok, a helyzeten s a törvényeken változtatni kell, hogy mindez ne ismétlődhessen meg soha többé.
