Kádár Tibor, a kortárs magyar festőművészet jelentős alkotója 1946-ban született Kolozsváron. Festészetet a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán tanult, tanárai Miklóssy Gábor és Abódi Nagy Béla voltak. 1988 óta Veszprémben él. Az elmúlt években rendszeresen visszatérő vendége a bálványosi művésztábornak. Legutóbb szülővárosában, a Bánffy-palotában rendezett nagy sikerű kiállítást.
Néhány olyan jellemző kifejezést szeretnék felidézni, amelyet a művész különböző beszélgetések, interjúk során következetesen használt, ha festészetének témavilágára, eszközeire, egyszóval alkotói életérzésére rákérdeztek. „A művészet a kollektív öntudat része” – mondja, és tapasztalhatjuk, festészetének jelentős részét képezi az erdélyi táj, az erdélyi magyar emberarc, az erdélyi történelem átélése, értelmezése és realisztikus vagy elvont ábrázolása. Kádár Tibor erdélyi tájképeinek sajátos jellegét abban vélem felfedezni, hogy miközben szemlátomást a nagybányai plein air átérzésének és tiszteletének jegyében készültek, hiányzik belőlük az a panteisztikus szemlélet, amely egykor leginkább a nem erdélyi származású festőművészek alkotásaiban fogalmazódott meg, akik a táj balladás vagy misztikus voltát érzékelték. Kádár Tibor itt született, és felnőtt koráig Kolozsváron élt egy durva diktatúrában, s bár több évtizede lakik távol, érezhetően ma is benne él az erdélyi természeti tájban, anélkül, hogy annak természetfeletti jelenlétét próbálná megfogalmazni.
Kádár Tibor a maga vallásosságát bibliai témájú alkotásaiban mutatja meg. Nagyszámú festménye a passió, szenvedéstörténet körében értelmezhető. A kézdivásárhelyi kiállításon a keresztény egyházművészet egyik nagy jelentőségű toposza, a porta aurea, az Aranykapu művészi interpretációja látható. Hitvallása szerint: „a művésznek a befogadó közönség lelkiismeretének kellene lennie” – mondja, gondolom, azt is ideértve, hogy a művész akár valósághűen, akár elvont formában emlékeztetni hivatott a lét meghatározó értelmére. Itt az utóbbi formában látjuk a porta aureát, amely Jézus korában Jeruzsálem városkapuja volt. A hagyomány azt tartotta, hogy amikor Jézus visszajön, ezen a kapun át fog bevonulni Jeruzsálembe. Az aranyfüst fólia, a középkori itáliai oltár- és ikonfestészetben az ábrázolt szent téma fenségét volt hivatott szolgálni. Ezt Kádár Tibor festéstechnikájában gyakran használja hasonló szándékkal. Ugyanakkor a szín és anyag adta lehetőség a művész több képén a profán téma emelkedett jellegét is próbálja sugallni. Egyik dominánsan ilyen alkotása a Bálványos Szálló halljában elhelyezett nagyméretű pannója, amely a legendás Körültáj – Torja – Bálványos – Szent Anna címet viseli. Kádár Tibor műveiben az ezüst színek és hatások ugyanilyen jelentőségűek. De látnunk kell, vagy talán csak érezni lehet az alkotó örök kísérletező kedvét is, hogy egy-egy felhordott szín, anyag milyen hatást kelt a festett felületen. Ez természetesen nem öncélúan történik. Hinnünk kell a művész másutt megfogalmazott szándékában, miszerint általában a kortárs művészetben vissza kell térni a mesterséghez.
A mesterségbeli tudás elsőrendűsége Kádár Tibor festészetében nyilvánvaló. És ha arra gondolunk, hogy mennyire szereti a mesterséget nemcsak művelni, de tanítani is, és az évek során hány tehetséges tanítványa vált a kortárs erdélyi és magyarországi művészet jelentős képviselőjévé, akkor alkotásaikat a művészi hitelesség eredményeként tudjuk befogadni. Nem véletlen talán, hogy a tanár és a tanítványok alkotásai (legalábbis döntő többsége) ismét a kortárs nyugat-európai művészetben is tetten érhető figurativitás ismérveit hordozzák.
Kádár Tibor művészetének hitelességét továbbá a számunkra rokonszenves néprajzi, folklorisztikus fogantatású történelmi szemlélete igazolja. Mi sem lehet közelibb, mint annak a művésznek az alkotása, aki egykor Kallós Zoltánnal barangolta be a kalotaszegi tájat és falvakat, vagy aki kimeríthetetlen művészi inspirációként fogadja be ma is a székelyföldi embert és környezetét. De mindenekfelett, aki Dsida Jenő drámai himnusza, a Psalmus hungaricus sorait nem illusztrálja, hanem újra leírja, és azok értelmén töprengve zaklatott rajzot készít.
Egyik pályatársa és méltatója Kádár Tibort úgy jellemzi, mint az egyéniség – érzelemgazdagság – szabadság hármas fogalmának hordozója és művészi megjelenítője. Ha ez a megállapítás érvényes, érthetővé válhat alkotói tartásának és művészetének magas színvonala, vagy akár méltósága, amelyben ott lapul ugyanakkor az egy-egy állatfigurában megfogalmazott, kissé keserű humor, vagy Szindbád férfias merengése az idő megállíthatatlan múlásán.
