A tudományban két fontos irány van: az oktatás és a kutatás, mert amikor a versenyképességet nézzük, mindkettő egyformán fontos lesz, azonban a kutatás nem létezhet az oktatás nélkül – ekképpen fogalmazta meg Henning László, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke, miért fontos a magyar tudomány ünnepét megülni, miért kell emlékeznünk a nagy magyar tudóselődökre. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatán tegnap tartott, a Magyar Tudomány Napjára (november 3.) emlékeztető rendezvényen az egyetem tanárai és hallgatói mutatták be tudományos dolgozataikat.
A dr. Sikó-Barabási Sándor kezdeményezésére, a környezettudományi és környezetmérnöki kar által szervezett tudománynap kevés érdeklődőt vonzott, pedig a középiskolás diákok számára többheti ismeretanyagot szolgáltattak volna az előadók, akik eredményes helyi kutatók, és akiktől legalább azt mindenképpen meg lehet tanulni, hogy kitartó munkával a lehetetlen is (majdnem) elérhető.
A magyar nemzet tizennégy Nobel-díjast adott a világnak, közülük ketten végezték kutatásaikat, folytatták munkásságukat Magyarországon, Szent-Györgyi Albert (orvosi Nobel-díj, 1937) és Kertész Imre (irodalmi Nobel-díj, 2002) – ismertette bevezető előadásában Gál Katalin, majd a helyi egyetem tanárai és hallgatói mutatták be dolgozataikat többek között Teleki Sámuel Afrika-kutatásáról, a napenergia-hasznosítás oktatásában alkalmazható fotovillamos-rendszerről, a szennyvíziszap újrahasznosításáról, az ásványvízlerakódásokról, a rókák galandférgességéről, a naperőművek környezeti hatásairól.
A magyar Országgyűlés 2003-ban nyilvánította a magyar tudomány napjává november 3-át, azt a napot, amikor 1825-ben Széchenyi István birtokának egyévi jövedelmét a Magyar Tudós Társaság alapításának céljára ajánlotta fel. Az erdélyi tudományosság az Erdélyi Múzeum Egyesület felhívására csatlakozott a magyar tudomány ünnepnapjához, amit az elmúlt évekhez hasonlóan több helyszínen tartanak meg novemberben.
