Háromszék katonai felkészültsége nem azonos a november 4-én Maros­vásárhelynél Gedeon József császári és királyi altábornagy tüzérséggel felszerelt hadseregével szétvert szervezetlen székely haderővel, hanem szervezett, tüzérséggel is rendelkező, lelkesedéstől fűtött, szülőföldjéért küzdő székely hadsereg.
Szeptember közepétől kezdve a székely határőrök mellett az „országszélyi őrizetben”, azaz Háromszék védelmében részt vesznek a nemzetőrök is. Ez azért szükséges, mert az ellenség megkezdi Háromszék körülzárását és Erdővidék katonai megszállását. A hatékonyabb védelem érdekében átcsoportosítják a katonai erőket, november második felében megszervezik a harangokra, lármafákra alapozó hírszolgálatot, amely hatékonyabb a „véres kard” hordozásánál. Nagy Sándor szavaival a harangharmónia a fegyverbe szólító felhívást egy óra alatt hírül viszi Háromszék összes településébe.
Széttépik az árulót
Az erdőkön keresztül Sepsiszentgyörgyre érkező, menekülő önkéntesek bosszúvággyal telve, ingerülten számolnak be arról, hogy az erdővidéki határőrök parancsnoka, Balás Emánuel (Manó) őrnagy miként árulta el őket, csalta kelepcébe saját katonáit. Közülük némelyek úgy szabadulnak a lefegyverzéstől, hogy „a legnagyobb elszántsággal, szuronyszegezve” kivágják magukat Heydte dragonyosai közül. Az áruló parancsnok miatt „többen, mint Barton (talán Bartos? – a szerző megj.) Károly, halálosan összevagdaltatva az ellenség kezébe estek”. Érdekes módon Balás őrnagy november 27-én este érkezik Sepsiszentgyörgyre, és a székházban keres menedéket. Szekerét felismerik és lefoglalják, átkutatják a poggyászát, és rátalálnak a General Commandóval folytatott levelezésére. Időközben elfogják, és a szentgyörgyi tolvajok gerendaketrece mellett álló „szégyenfához” kötik.
Gál Sándor ezredes önéletrajzában is említést tesz az árulóról, aki titokban összejátszik az ellenséggel. Mivel Balás őrnagy egyedül nem tudja katonáit lefegyverezni,  tervébe beavatja az alacsonyabb rangú tiszteket, köztük Szarka írnokot is. Ezek azonnal jelentik e tervet Gál Sándor parancsnoknak, akinek rendeletére azonnal letartóztatják és Sepsiszentgyörgyre viszik. A székházban azonnal összeül egy 17 tagból álló, „a szék legismertebb embereiből” választott bíróság, melynek elnöke Gál. A szégyenfához kötött árulót a hadbíróság elé viszik kihallgatásra. Mivel a népgyűlésre összegyűlt tömeg tart attól, hogy sötétedés után az áruló elmenekül, behatolnak a terembe és elhurcolják. Ekkor eldördül egy fegyver, „a szuronyok megvillantak, az áruló holtan terült el, s a huszárok – írja Nagy Sándor – lovakkal tapodtatták szét”. Gál Sándor is hasonlóképp meséli el a tárgyalás lefolyását. Miután a kihallgatás már egy órája tart, hogy felgöngyölítse az összeesküvés szálait, a tömeg sebzett oroszlánként tört be a terembe. Féltek, hogy „a büntetés nem lesz a bűnhöz mérhető”. „Nem számított kérés, sem fenyegetés, sem parancs, sem Gál mindenki felett álló tekintélye, a népharagtól a nyomorult gonosztevőt semmi nem menthette meg.” Ököllel ütik a téren, és egyszerűen szétszaggatják. A népharag végzett az árulóval, a védelmi bizottmánynak nem marad hátra más, mint elfogadnia a népítéletet. A hazaáruló Balás őrnagy az „önkéntesek által” „rögtönítélet alá” vonatott és a kivégzése „elvégeztetett”. Kővári László szerint e kivégzési mód a székelyek ősi törvényét eleveníti fel, amely szerint, aki a hazájáért nem akar fegyvert fogni, illetve áruló, azt feldarabolják. Egyed Ákos is említi, hogy ilyen esetekben a régi székely hadrendszer törvénye szerint az illető házát lerombolják, gyakran halállal büntetik.
Illyefalvi Gál Dániel
Az önvédelem kimondásában döntő szerepet játszik a Kiskomité. Illyefalvi Gál Dániel honárulásnak bélyegez minden olyan véleményt, amely önvédelemellenes. Nyomást gyakorolnak a szék vezetésére, tisztikarára. Több fenyegető levélben halálbüntetés terhe alatt követelik a vezetőktől, hogy vállalják az önvédelmi harc irányítását. Fennmaradt egy ilyen levél, melyet szerzője (Egyed Ákos feltételezése szerint Gál Dániel) Sombori Sándor ezredesnek címezett. E levélből idézzük: „Sombori Székely Tábornok Úrnak! A Nép szól Önhöz, s mihelyt e felszólítást kézbe veszi, 24 órán belül a többi társaival együtt jól rendezett székely tábort alakítsanak. Ha ez nem lesz meg, akkor halál Önnek a fejére.” A november 27-én keltezett levél tartalma egyértelmű, a Kiskomité az önvédelmi harc kimondásáért határozott nyomást gyakorol.
A fegyveres önvédelem szervezése
A népgyűlés a Honvédelmi Kormány élére Berde Mózes kormánybiztost és Horváth Albert királybírót választja. Őket egy 120 tagú állandó bizottság, a Hon­védelmi Bizottmány támogatja. A Haditanácsban a főtisztek mellett ott vannak a polgári hatalom vezetői is. Három térparancsnokság alakul Sepsiszentgyörgy, Barót és Kézdivásárhely központtal és két hadbíróság Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen. Az 50 éven felüliekből helyőrségek alakulnak. A határszéli települések stratégiai pontjain őrségeket helyeznek el.
A fegyveres önvédelem biztosítására kimondják: a kormányzás és a belső rend biztosítása a főkirálybíró és a kormánybiztos feladata. A hadsereg főparancsnoka Dobai Károly ezredes, akinek hadsegéde Gál Sándor százados. Sombori Sándor huszárezredes segéde Illyefalvi Gál Dániel. Nagy Imre alezredes segéde Pocsa Ferenc, Cseh Sándor és Hankó Dániel. Kimondják, hogy hazaárulás vétke mellett az ellenségnek senki sem adhatja meg magát. Aki a katonai kötelékben rendbontást idéz elő vagy gyávaságból visszavonul, halálbüntetést érdemel. A parancs megszegőjét vagyonelkobzásban részesítik, ha nincs vagyona, főbe lövik. A hadi ügyekben a katonai kormány hozza a rendeleteket. Ágyúgolyónak az óranehezékeket is összegyűjtik. A General Commandot felszólítják, hogy „a kinn levő háromszéki katonaságot” engedje haza.
A szemben álló katonai erők
Amikor november 28-án kimondják a fegyveres önvédelmet, a Háromszékkel szomszédos barcasági falvakban és a Bodza-vidékén a General Commando 5890 gyalogosa, 200 lovas katonája és 8 ágyúja várja a támadási parancsot. Ehhez hozzá kell számítani még az Erdővidékre betört Heydte százados 2400 fős seregét, e két sereg együttesen 8490 katonát számlál. Ezzel áll szemben a székelyek három hadosztálya. A Mátyás és a székely huszárok vezetője Horváth Ignác csíki százados. A teljes mozgósítás értelmében hadköteles minden székely 18 éves kortól 50 éves korig. E sereg szülőföldjét védi, bízik Gábor Áron ágyúiban. Mérlegelve az adatokat azt látjuk, hogy Háromszék 100 ezer lakója 10–12 ezer embert állít fegyverbe. Bár az adatok 1849 januárjából maradtak ránk, mutatják a székely erők jelentős létszámát. Berde Mózes szerint Háromszéken 10 ezer gyalogos, 400 huszár, 400 honvéd és egy üteg tüzér áll harcra készen. Németh László kormánybiztos, aki 1849. január derekán érkezik Háromszékre, január 23-án azt írja Beöthy országos kormánybiztosnak, hogy a „székely kész életét, vagyonát áldozni, csak hogy szabad lehessen; e maroknyi nép oly hosszas elszigeteltségben nemegyszer tartott 11–12 ezer embert táborban”. Macskási Antal, az események aktív résztvevője is 10–15 ezres háromszéki seregről, fegyverbe állítottról tudósít. Talán egy keveset túloz, de tény, hogy 1848 végén minden fegyverre fogható férfi részt vállal az önvédelmi küzdelemben, ha nem szállt épp táborba, akkor a szülőfalu határán teljesít őrszolgálatot.
Az első hidvégi csata (november 30.)
A székely csapatok – mintegy 4000 fő – Dobay Károly, Sombori Sándor és Nagy Imre vezetésével november 29-én indulnak Hidvég irányába. Csapatokat vezényelnek a bodzai őrvonalhoz is, ahol már aznap összecsapnak az ellenséggel, akárcsak Erdővidéken Heydte egységeivel.
A Hidvégnél előrenyomuló ellenség számát Orbán Balázs négyezer sorkatonára becsüli, mellettük még nagyszámú szász és román nemzetőr is nyomul előre. A csata teljében jelent meg Gábor Áron. Orbán szavaival: „előrobogott csak félig-meddig felszerelt első ágyújával”. A csatatéri „első ágyú a gr. Kálnokyak körispataki kastélyából került ki”. Orbán ezt „régi, fületlen, háromfontos” ágyúként jellemzi. Ezt Gábor Áron szerelte fel, vaspánttal összefogatta, és óranehezékekből összegyűjtött golyóval lőtt. Orbán adata téves, mert a Kálnoky-kiságyú e csatában nem vesz részt. Gábor Áron egyik első tüzére, a szemtanú László Zsigmond 1868-ban azt írja, nem hiszi, hogy Gábor Áron a Kálnoky-féle egy- és félfontos ágyúval „még csak kísérletképpen is lőtt volna”. Heydtének két ágyúja van, Gábor Áronnak szintén. Gábor Áron személyesen irányítja az ágyúk tüzéreit. A ágyúk lélektani hatása jelentős. Amikor a székelyek látják Gábor Áront felszerelt ágyúival megérkezni „örömrivalgással fogadják”. Amikor „az ágyú eldördül, a székelyek a futó ellenség után, Földvárra rontanak”.
Egyed Ákos úgy véli, hogy a hidvégi csatában a székely tábor semmivel sem volt gyengébb, mint az ellenfél. A háromszékiek létszáma azonos az osztrákokéval, van lovasságuk és tüzérségük is. A harci szellem kitűnő. Gábor Áron nemcsak az ágyúöntést szervezi meg, de kiváló tüzér és erélyes katonatiszt. Olyan tiszt, aki nem tűr semmilyen rendbontást. A megtorpanó székely lándzsások már a hidvégi csatában szembetalálják magukat Gábor Áron kardlapjával és pisztolyával.
Az első hidvégi csata gyors székely győzelme lehetővé teszi Földvár elfoglalását. A bajor származású dragonyos kapitány, báró August Heydte 17 osztrák halottról számol be. A székelyek 300 szuronyos puskát, néhány ezer töltényt, puskaport és 290 font rezet zsákmányolnak.
A hidvégi csatát értékelő Bodola Lajos tüzér főhadnagy ezt írja: „óriási erkölcsi erőt kölcsönöztek Gábor Áron első ágyúi (…) nemcsak a fegyveres régi katonaságnak és lándzsás volt jobbágyoknak, hanem általában a falvakon maradt minden osztályú és korú népességnek”. A székely tábor minden szempontból azonos értékű az osztrák haderővel, de szellemük, harci kedvük túlmúlja azt. „E szellemet csak erősítette Gábor Áron megjelenése a hadban – írja Egyed Ákos –, hiszen nemcsak példamutató katona volt, de erélyes tiszt is, aki nem tűrt rendbontást.” E csatában az alig pár napos kiképzésben részesült székely tüzérek és ágyúk átesnek a tűzkeresztségen.
(folytatjuk)