Azt álmodtam álmomban,
hogy álmomban álmodtam.
Álombéli foltkutyám
elfutott a hold után.
De előbb a tappancsom
megkérte: majd vakkantson.
A két vitéz strázsára áll,
és – dib-dob, dob-düb – strázsikál.
„Bal, jobb! Bal, jobb! Jelszót! Mehetsz!
Vii-gyázz! Cipőfűzőt szegezz!”
Hát ott, uramfia, mi jő?
Egy sündisznó s egy sündisznő!
Két villámgubanc förgeteg,
tüskés gombostűgörgeteg.
Fölöttük – „nyussz és tilió” –
dalmog egy angórarigó.
A konyhából meg ráadásul
a szalmiákszesz szalmiákol.
De hol az őrség? Eldobál
mindent, s uzsgyi, az ágy alá.
Jönnek is, egyre közelebb.
Legjobb lesz, ha fölébredek.
