Volt egyszer egy ácsmester, annak volt négy fia. Nagy szegénységben éltek, alig volt munkája, a gyerekek is kicsinyek voltak. Amikor nagyobbak lettek, elhatározták az asszonnyal egy vasárnap, hogy az ember elviszi a fiúkat az erdőbe, hátha jutnak valamire, mi legyen belőlük.
Ahogy járnak le-föl az erdőben, megszólal az idősebbik:
– Ejnye, de jó négyellő ostornyél lenne ebből a fából!
– No, fiam, belőled jó ökrös béres lesz.
Mennek tovább, és megszólal a másik:
– Ejnye, édesapám, de jó ekeszarv lenne ebből a fából!
– No, fiam, belőled jó szántóvető lesz.
Mennek tovább, és fölkiált a harmadik:
– Hű, de jó fejszenyél lenne ebből a fából!
– No, fiam, belőled meg jó ácsmester lesz.
Jönnek-mennek, de a legkisebbik nem talál semmit. Addig jönnek-mennek, járkálnak, egyszer csak meglát egy görbe ágat. Azt mondja:
– De jó akasztófa lenne ebből, édesapám!
– No, fiam, te akasztófán végzed, tebelőled betyár lesz.
Otthon az ember elmondta, mik lesznek a fiai. Megszeppent nagyon az asszony, hogy abból lesz rabló, akit legjobban szeretnek. Nőttek, növekedtek a gyerekek, az egyikből béres lett, a másikból szántóvető, a harmadikból ácsmester. A legkisebbik, a Tillinkó meg mindent ellopott, amit csak akart. El is nevezték hát Tüzes Tolvaj Tillinkónak. Már a királyhoz is eljutott a híre. Elküldte futárját, és Tillinkót maga elé hívatta. Amikor megjelent, azt kérdi a király:
– Hogy hívnak, te fiú?
– Gáspár Menyhárt az igazi nevem, másképpen Tüzes Tolvaj Tillinkó, fölséges királyom.
Akkor a király megmutatta neki a tizenkét hízóját, amiket három akkora kutya őrzött, mint a borjú.
– Ha te ebbe az udvarba merészkedsz, megesznek a kutyák. De reggelre el kell lopnod mind a tizenkét disznót, mert ha nem, véged! – mondta a király.
Tillinkó hazament, gondolkozott, teleöntött egy kannát savóval, és méregport kevert bele. Este elindult a várba, amikor odaért, átmászott a kőfalon. A kutyák odarohantak, majd szétszedték. Tillinkó rögtön nekik adta a savót, megitták, s mind a hárman kinyúltak. Két kutyát kidobott a várból, egyet az ólra akasztott.
Kinyitotta az ólat, s hazahajtotta a tizenkét disznót.
Kora reggel látja ám a király, hogy a kutyái megdöglöttek, a hízókat meg Tillinkó elhajtotta. Elhatározta, hogy próbára teszi újra. Elhívatta a legényt, és megmutatott neki egy paripát az istállóban. Egy katona ült a lovon, kettő mellette állt, kettő az ajtón kívül, amit ráccsal is jól megvasaltak.
– Ha te ebbe az istállóba merészkedsz, megölnek az őrök. De reggelre el kell lopnod a paripát, mert ha nem, véged! – mondta a király.
Tillinkó ettől se ijedt meg. Amikor eljött az este, koldusnak öltözött, álomport kevert egy üveg borba, s vitte a várba. Fagyos szél fújt útközben, amikor odaért, szól az őrnek, engedje be, mert megfagy. Addig könyörgött, míg az őr beengedte. Leült az istállóajtóba, megint könyörgött az őröknek, engedjék be, mert nagyon fázik.
– Nem lehet – mondta az egyik. – Nemsokára itt lesz a Tüzes Tolvaj Tillinkó.
– Jó lenne egy kis beszélgetéssel elkergetni az álmosságot – mondta a koldus.
Addig mondta, míg beengedték. Ott aztán mesélgettek, ő meg úgy tett, mintha iszogatna. Megkínálta az őröket, azok meg jócskán iszogattak. Nemsokára aludtak, mint a bunda. Elkötötte a paripát, s hazanyargalt.
Reggel nagyon meglepődött a király, amikor látta, hogy az őrök hortyognak, a paripa meg nincs sehol. Most még jobban elgondolkodott, és maga elé hívatta Tillinkót. Azt mondta neki:
– Na, jól van, látom, eddig minden próbát kiálltál, de egy akadály még hátravan. Reggelre el kell lopnod a komámat, a papot, mert ha nem, vége az életednek.
Erre Tillinkó összeszedett legalább húsz csirkét, mindnek a fejére ragasztott egy gyertyát, bevitte őket a templomba. A gyertyákat meggyújtotta, fölakasztott egy zsákot a prédikálószékre, aztán elkezdett harangozni. Meghallotta a pap és a kántor meg a harangozó. Szaladtak a templomba, mi történt?
Amikor beértek és meglátták a csirkéket fejükön az égő gyertyával, nagyon elámultak, hogy ez valami isteni csoda lehet. De még ennél is jobban elámultak, amikor az üres szószék felől azt hallották énekelni:
– Aki bújik zsákba, az jut mennyországba.
Mindannyian a zsákba akartak bújni, mégis a papot engedték, mert neki volt a legnagyobb tekintélye. Üdvözüljön ő.
Tillinkó bekötötte a zsák száját, vállára vette, és elindult a királyhoz. Amikor a király meglátta, nagy vendégséget csapott, és kihirdette, hogy Tüzes Tolvaj Tillinkónak nem lehet semmi bántódása, amíg ő él.
