Az újságírók – függetlenek és bértollnokok – a tollukat hegyezték, hogy mielőbb tálalhassák a nap hírét, a „brékinget”, az internet népe pedig, amelyik november 16-án végrehajtotta a fülkeforradalmat, készen állt arra, hogy a cikkek, megosztások alatti kommentmezőkben atomjaira cincálja Románia politikai sakktábláján tett újabb RMDSZ-lépést.
Hogy egy klasszikust idézzek: „Ha van rajta sapka, azért, ha nincs, akkor azért.” Ha az erdélyi magyarság számára ne lenne ilyen kínos a helyzet, akár azt is mondhatnánk, hogy egy Hofi-szerű, abszurd komédia szereplői vagyunk. De...
Az elmúlt huszonöt évre jellemző kapkodó politizálás hálátlan helyzetbe sodorta a szövetséget. Az RMDSZ a nevetség tárgyává vált, abszurditásának mértékét pedig mi sem szemlélteti jobban, mint az, hogy bármit mond, bármilyen döntést hoz vagy lépést tesz, a közösség szempontjából már egyik sem megfelelő, egyik sem kielégítő. Ezt támasztja alá a bírálatok özöne is, ami az RMDSZ kormányból való kilépésének bejelentése után zúdult Kelemen Hunorra és társaira.
Az RMDSZ fogcsikorgatva ugyan, de végre elszánta magát egy kínkeserves lépésre, ráadásul – a közösség szempontjából – ezúttal a jó, a jobb irányba, a másképpen gondolkodókat, egy másmilyen politizálásra szavazó kritikusaikat azonban így sem tudták elhallgattatni, éppen ellenkezőleg: mintha olajat öntöttek volna a tűzre, mintha sebeket téptek volna fel.
Az RMDSZ november másodika utáni tevékenységét súlyos ellentmondások tarkították. Aggasztó volt látni, hogy a párt vezető egyéniségei, közösségünk arcai egymásnak ellentmondó üzeneteket küldtek a világba, sajnálattal, szégyenérzettel olvastuk, hallgattuk az egész erdélyi magyarságot megbélyegző, megtévesztő szándékkal kimondott féligazságokat és -hazugságokat. Azóta nagyot fordult a világ. Az RMDSZ-szel és velünk is. Közben az államfőválasztás első fordulója után oly szorossá vált ama bizonyos kötelék Kelemen nyaka köré tekeredett.
A polgárok felkapcsolták a villanyt a koalíciós hálószobában, Kelemen Hunor pedig, nyakán a hurokkal, némi megjátszott undorral eltolta magától az „eszközt”. Az RMDSZ kihátrált az elnökválasztáson megbukott Victor Ponta mögül, ám egyelőre nem vonul ellenzékbe, a parlamentben ezentúl is támogatni fogja Pontáék „jólétet szolgáló” kezdeményezéseit. Agyő, de maradok veled!
A Kelemen által felsorolt – elsőre racionálisnak tűnő – érvek átláthatóak, alapjuk ingoványos: tudjuk, a politikában senki sem szeret a vesztesek táborához tartozni, és csak idő kérdése, mikor fognak „a kisebbségi kérdések érdekérvényesítése” ürügyén a nyerő oldalon felbukkanni.
Kelemen eddig azt mondta, ő képviseli az erdélyi magyarság többségét, az RMDSZ jó (kormányzási) munkáját igazoló, első fordulós szavazatokkal takarózott. Mostani lépésével elismerni kényszerült az új tényállást, miszerint ugyanaz a többség, mely két héttel korábban még támogatta őt, elfordult mindattól, amit képvisel. Két héttel korábban tízszázaléknyi előnyével még Ponta is nyerésre állt, most saját hajánál fogva próbálja kihúzni magát a történelem szemétládájából. Akárcsak a sportban, a politikában sem számít a tegnap: mindig az aktuális eredmény a mérvadó.
Hiába mondja a szövetségi elnök, hogy megértették az üzenetet, és ezúttal jobban odafordulnak a magyar választókhoz, úgy tűnik, bár meghallották, nem értették meg az emberek szavát. Ha megértették volna, akkor nem „tiki-takáznak” két hétig egy javaslatba bugyolált döntéssel, hanem karakán módon kiállnak a romániai magyar közösség oly világosan megfogalmazott álláspontja mellett. Ez így túl későn jött és túl kevés!
Uraim, ne legyenek restek a választók üzenetét ától cettig kikódolni! Abban ugyanis benne találtatik az is, hogy az erdélyi magyaroknak tele lett a hócipőjük Önökkel. A magyarság nemcsak Pontát, hanem Önöket is elutasította. Szőröstül-bőröstül. Hiába menekülnek hanyatt-homlok a kormányból, Önök egy fikarcnyival sem népszerűbbek, hitelesebbek vagy kevésbé arrogánsak, mint a tegnapi főnökük.
Vissza kell állni a tervezőpult mögé, alapjaiban újra kell gondolni, írni a stratégiákat, azt, hogy mi fontosabb, az egyéni vagy közösségi érdek, tisztázni kell olyan alapvető fogalmakat, mint az érdekképviselet vagy közjó, bocsánatot kell kérni, és – ami a legfontosabb – új harcosokat kell a csatatérre küldeni, mert amíg az állandó tanácsban a Markó-klón Kelemen jobbján Markó Béla, balján pedig Borbély László ül, addig csak helyben topogunk.
Ha ez nem következik be, egyre komolyabban kell számolnunk azzal, hogy 2016-ban parlamenti képviselet nélkül maradunk. A hatvan százalék feletti részvételi arány és a választási törvény küszöbön álló módosítása – a levélben történő vagy az elektronikus szavazás bevezetése – végképp beteheti ezt a kaput.
A politikusokkal ellentétben az erdélyi magyarok tanultak az esetből, és levonták belőle a megfelelő következtetést: képviselet ide vagy oda, többé nem hajlandók lesütött fővel járni az utcán képviselőik szégyenteljes politikai ámokfutásai miatt. Nézzen körül, Kelemen úr!, lassan már nem marad senki, akihez odafordulhat vagy odabújhat.
Kerekes Gyula
