Huszonöt esztendeje, december 16-án egész nap furcsa, hátborzongató hangok hallatszottak a Szabad Európa Rádióból: a temesvári sortüzek. A kommentátorok szerint a magyar református pap, Tőkés László házánál élőláncot formáló tömeg nem oszlott szét, tüntetések kezdődtek, az elszánt emberek a főtérre vonultak, s a katonaság éles tölténnyel lőtte a lázadókat.
Aki valamennyire is ismerte a Ceauşescu-rendszer természetét, tudatában lehetett annak, hogy ez a hatalom saját előjogainak megtartásáért úgyszólván mindenre képes. Másnap jöttek a hírek a hullaházakban fekvő, temetetlen halottakról, szemhéjam mögött megindult a holtak körmenete. Ha a híresztelések utólag nem is bizonyultak igaznak – több mint 60 ezer halottról beszéltek! –, mégiscsak a haláltusáját vívó diktatúra és a hatalmáért harcoló diktátor házaspár felelőssége, hogy több mint ezren haltak meg azokban a napokban erőszakos halállal. Kétségtelen, valami megkezdődött akkor, átterjedt az egész országra, és egyik napról a másikra döntötte meg a kommunista rendszert. Ceauşescu helikopteren menekült, karácsony első ünnepén lőtték szitává a târgoviştéi laktanya udvarán.
Azóta is folyik a vita, mi történt azokban a lázas decemberi napokban Temesvárott és Romániában? Nem tudni ma sem, forradalom volt-e valóban, vagy a lázongás közepette egy összeesküvő csoport vette át a hatalmat, paravánként használva a népharagot. Sok nacionalista történésznek és a szaporodó, nemsokára már a szabadon választott parlamentben ágáló honffynak csípte a szemét, hogy mindez egy magyar pap háza körüli élőlánccal indult. Két híresztelés is lábra kapott, az egyik szerint a lázadás december 14-ére Jászvásárba lett volna időzítve, amelyről a nagyhatalmak Máltán egyeztek volna meg. A másik szerint mindez az akkor nagy számban Romániában tartózkodó idegen – főként orosz és magyar – ügynökök műve lett volna. Ahogyan Tamás Gáspár Miklós írja a román értelmiségieknek címzett levelében, „Romániának lehetősége lett volna saját demokratikus mítoszának a megteremtésére, ez maga az 1989-es decemberi forradalom. Éppen evvel kapcsolatban került sor a nonkonformista román értelmiség legfantasztikusabb, valóban világtörténelmi teljesítményére. Mivel önöknek, kedves barátaim, nem tetszettek a forradalom (csakugyan visszás) politikai folyományai, ezért elhitették az egész világgal, hogy a forradalom nem is történt meg! Szemfényvesztés volt, délibáb, káprázat, csalás, bűvészmutatvány, sikerült (a negatív mitologizálás költői trükkjével) eltüntetni a román nép legnagyobb históriai tettét csak azért, mert – mint minden forradalomban – sok volt a hencegés, a túlzás, a füllentés, a káosz!” Ide igazán nem kell kommentár.
Inkább gyújtsunk gyertyát egy negyedszázad múltán a mártírok emlékezetére.
