Brit bevándorlói ,,kisokos”

2008. március 8., szombat, Magazin

A bevándorlókat fel kell világosítani, hogy az utcán tilos köpködni és bömböltetni a zenét, de nem ajánlatos engedély nélkül bárkit is megérinteni — vélekedik Hazel Blears, a brit kisközösségi és önkormányzati miniszter, aki szerint célszerű egy ,,kisokos" megjelentetése.

A kormányzati elképzelések szerint a kiadvány, amely a szigetország szokásairól tájékoztatná a bevándorlókat, beleértve a sorban állás illemtanát, segítené az új jövevények beilleszkedését — olvasható a BBC News hírei között. Mint Hazel Blears rámutatott, Nagy-Britannia büszke arra a hagyományára, hogy szívélyes fogadtatásban részesíti azokat, akik kemény munkával akarnak boldogulni a szigetországban. Ugyanakkor az is helyénvaló, ha az új jövevényektől elvárják a ,,játékszabályok" betartását, azt, hogy ne tegyenek semmi olyat, ami sértené a helyi közösségeket, vagy ami miatt összeütközésbe kerülhetnének a törvénnyel. A tervek szerint az információs kiadvány megismertetné a bevándorlókkal, ,,hogyan járulhatnak hozzá a brit gazdaság felvirágoztatásához", s kerülhetik el, hogy a helyi közösségben feszültségeket keltsenek. A brosúrák a közös értékek népszerűsítését is felvállalják, olyanokét például, mint a törvénytisztelet. A bevándorlóknak adandó tanácsok között szerepel, hogy kerüljék az ittas vezetést, ne szemeteljenek, s hogy a megfelelő napon tegyék ki a szemetet. Ajánlatos az új jövevényeknek odafigyelniük arra is, hogy rendszeresen jár-e gyermekük az iskolába.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1321
szavazógép
2008-03-08: Magazin - x:

Utasonként negyvenhárom tonna szén-dioxid

Mindössze öt utassal a fedélzetén tette meg az utat Chicagóból Londonba egy Boeing 777-es, a világ legnagyobb két hajtóműves repülőgépe. A pazarlás miatt környezetvédő csoportok hevesen bírálják a gép üzemeltetőjét, az American Airlines légitársaságot.
2008-03-10: Mi, hol, mikor? - x:

Mi, hol, mikor

Tánc
A sepsiszentgyörgyi M Studió a Lajtha Laszló Studió­teremben ma és holnap 19 órától bemutatja a Tóték című előadást.