Utasonként negyvenhárom tonna szén-dioxid

2008. március 8., szombat, Magazin

Mindössze öt utassal a fedélzetén tette meg az utat Chicagóból Londonba egy Boeing 777-es, a világ legnagyobb két hajtóműves repülőgépe. A pazarlás miatt környezetvédő csoportok hevesen bírálják a gép üzemeltetőjét, az American Airlines légitársaságot.

Számításaik szerint a gép férőhelyeinek kihasználatlansága miatt minden egyes utas negyvenhárom tonna szén-dioxiddal terhelte a föld légkörét, annyival, mint egy személyautó, ha ötször megkerüli a Földet. Ha a gép tele van, tizedennyi sem lett volna a fejenkénti légszennyezés. ,,Ha ilyen kevés az utas, fontolóra vesszük, hogy egyáltalán elindítsuk-e a gépet. Csakhogy a szóban forgó esetben Londonban rekedt volna egy sereg utas, aki ugyanezzel a géppel tért vissza az Egyesült Államokba, így nem törölhettük a járatot" ― mondta a Daily Telegraph brit lapnak a légitársaság szóvivője.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1321
szavazógép
2008-03-08: Magazin - x:

Gyima, a mamutbébi-múmia Budapesten

Bizonyossá vált, hogy áprilistól Budapesten mutatják be Gyimát, a mamutbébi-múmiát, amelyet 1977-ben találtak meg Oroszországban szinte tökéletes állapotban. A mamutborjú a Jégkorszak című kiállításon tekinthető meg a Magyar Természettudományi Múzeumban.
2008-03-08: Magazin - x:

Brit bevándorlói ,,kisokos”

A bevándorlókat fel kell világosítani, hogy az utcán tilos köpködni és bömböltetni a zenét, de nem ajánlatos engedély nélkül bárkit is megérinteni — vélekedik Hazel Blears, a brit kisközösségi és önkormányzati miniszter, aki szerint célszerű egy ,,kisokos" megjelentetése.