A nélkülözhetetlen
Gábor Áron sokrétű feladatkörre – tüzérparancsnok, a székely ágyúgyártás, a hadiipar szervezője, irányítója – nélkülözhetetlen ember. Több helyre őt hívják az ágyúgyártás beindításához. Amikor arra kérik, hogy Udvarhelyre menjen, a kézdivásárhelyi ezredparancsnokság vezetője nem engedheti.
Az 1849. február 27-én keltezett levélben írják, hogy a legjobb akarat mellett sem küldhetik, mert „Gábor Áron tüzér főhadnagy úr itt nem nélkülözhető”, amíg van nyersanyag, az új kohóban ágyúkat önt. Hankó százados, hadügyész arra kéri az udvarhelyszéki kormánybiztost, Horváth Jánost, hogy a nyersanyagot inkább szállíttassa Kézdivásárhelyre.
Hasonló választ kapnak a lövétei ágyúgyártás beindításán buzgólkodók. Több alkalommal halasztják Gábor Áron kolozsvári útját is, ahol szintén ágyúgyárat kell felállítani. Március 7. és 16. között Csány László országos biztos többször sürgeti a Kolozsvárra menését. A március 23-i levélben a háromszéki kormánybiztos azt írja, hogy Gábor Áront nem tudja Kolozsvárra rendelni, mert bár az ellenséget kiverték Erdélyből, tartani kell a cári katonai betöréstől. Márpedig Gábor Áronra szükség van, mert „a nép ez embert úgy nézi, mint védangyalát – ki a veszély perceiben mindenütt ott vala, hol szükséges –, ha ő távol lenne, s a szélektől ellenséges mozgalmak történnének – bajosan tudnók tájékozni magunk, tanultabb tüzéreink mind táborban lévén”. Végül többhetes késéssel indul Gábor Áron Kolozsvárra „az ágyúöntő, fúró és felszerelő gyár felállítására”.
E néhány példa igazolja nemcsak azt, hogy elfoglalt ember, de azt is, hogy őt tartják az ágyúgyárak megszervezésében a legjobb szakembernek. Egyed Ákos bizonyítottnak látja, hogy az ágyúgyártás terén Gábor Áron szerepe vitathatatlan.
Kolozsváron
Mielőtt Gábor Áron elindulna hathetes útjára, Csíkszerdában találkozik Gál ezredessel, és megvitatják a tennivalókat. Elhatározzák, hogy a lőszergyártás tökéletesítésére Csíkszeredában laboratóriumot állítanak fel. Döntenek arról, hogy a sok helyen és sokféle fegyvergyártással kapcsolatos munkák ellenőrzésére egy főfelügyelői tisztséget hoznak létre. Az elindulás előtt, április 20-án keltezett levelében Csíkszeredában azt írja Gábor Áron Turóczi Mózesnek, hogy bátran öntsék az ágyúkat továbbra is lyukasra, mert azokért vállalja a felelősséget. Innen Kolozsvárra megy, és április 26-án már itt keltezi a Csány országos kormánybiztoshoz írt jelentését. Egy hetet tölt a városban, ennyi idő alatt felméri a lehetőségeket, az ágyúöntést nem tartja megvalósíthatónak.
A Honvéd 1849. május 2-ai számában olvashatjuk, hogy „a fegyvergyár meg fog szüntettetni (…) s álgyúöntő műhely nem fog Kolozsvárt állítatni”, hanem Kézdivásárhelyen „a méltányosabb székelyek” közt. A Honvéd május 5-ei számában pedig elmondja, ő az országos kormánybiztos megbízásából azért érkezett Kolozsvárra – miután már Kézdivásárhelyen egy gyárat működésbe hozott –, hogy itt is beindítsa az ágyúgyártást. Úgy dönt, hogy lemond erről, mert az ágyúöntés itt háromszor költségesebb, mint Kézdivásárhelyen. Elfogadhatatlannak tartja, hogy a haza függetlenségéért folyó harcban a mesterek ne dolgozzanak jutányosan. A Honvédben 1849. május 4-én közölt írásában számszerűen bizonyítja, hogy Kolozsváron egy ágyú előállítása 11 644 forintba, míg Kézdivásárhelyen 4000-be kerül. Gábor Áron naivan azt hiszi, hogy a hazafias lelkesedés Kolozsváron is hasonló a háromszékihez, ahol a mesterek gyakran dolgoznak fizetség nélkül is. A kolozsvári mesterek óriási munkadíj követeléséről elkeseredetten számol be Turóczinak. Gábor Áron érveit Csány kormánybiztos is elfogadja, és a kézdivásárhelyi ágyúgyár fejlesztése mellett dönt.
Nagyváradon
Gábor Áron május 5-én Nagyváradra utazik, itt újabb csalódás várja. Amikor nagyhírű rakéták, röppentyűk készítését szeretné tanulmányozni a fegyvergyárban, megakadályozzák az oda való bejutását. Természetes, hogy megalázónak tartja ezt, jelentkezik a fegyvergyár tábornoki rangú főparancsnokával, de az a titkosságra való tekintettel hadügyminisztériumi rendeletet kér. Ekkor Gábor Áron Gál Sándor ezredes támogatását kéri. Gál a május 8-ai levelében Csány országbiztost kéri fel a további közbenjárásra, hogy Gábor Áron bár nyolc napig tanulmányozhassa a röppentyűk készítését.
A debreceni levél
Május 8-án Gábor Áron a hadügyminiszteri engedély megszerzésére indul Debrecenbe. Alig egy napot tartózkodik itt, de tárgyal Mészáros hadügyminiszterrel és Kossuth kormányzóval. Eloszlat minden félretájékoztatást, eléri, hogy a kézdivásárhelyi ágyúöntő-, lőpor-, salétrom- és gyutacsgyárakat továbbfejlesszék. A hadiipar fejlesztésére és az alkalmazottak fizetésére Kossuth 60 000 forintot utal ki. Gábor Áron a május 12-én Debrecenben keltezett levelében beszámol Turóczinak arról, hogy a kézdivásárhelyi gyárak mint országos gyárak fognak működni. A hadügyminisztériumtól is megkapja a szükséges engedélyt a nagyváradi röppentyűk tanulmányozására, és terveket sző a kézdivásárhelyi röppentyűgyár felépítésére is. Levelében Turóczinak elmagyarázza, miként működik e fegyver, és hogyan fogják készíteni. Gábor Áron ennek tanulására öt-hat napot szán. Felhívja a figyelmet arra is, hogy amíg ő a nagyváradi hadiüzemben a röppentyűgyártást tanulmányozza, addig fogjanak hozzá a kézdivásárhelyi gyárak bővítéséhez, mert a kormánytól e célra pénzt fognak kapni, az elvégezett munkát pedig „kettőzött napidíjjal” fizethetik, mert Kossuth betartja szavát.
Mi lesz a pénz sorsa?
Jakab Elek beszámol arról, hogy a kormánytámogatás eredményeképp Kézdivásárhely és környéke gazdasági fejlődésnek indult. Idézem: „Kézdi-Vásárhely és vidéke csaknem egy varázsütésre belga vagy csehországi virágzó gyárvidékké változott át. Minden kéz dologhoz látott, minden ügyesség és idő perc használva lett.” Németh László írja, hogy Gábor Áron közbenjárására a székely hadiipar, főképp az ágyúöntés modernebb alapokra helyeződött. E munkálatok egy részét Turóczi még májusban beindítja. A kapitányi szálláson felépíttet egy nagy öntőkemencét, négy kovácsműhelyt és egy lakatosműhelyt. A május 12-i levelében Gábor Áron nyomatékosan kéri, hogy fogjon hozzá „a kézdivásárhelyi ágyúöntő, lőpor-, salétrom- és gyutacsgyára” bővítéséhez is. Gábor Áron elmondja, hogy a költségeknél Kossuth Lajos kormányzó 60 000 forinttal támogatja. Megüzeni Turóczitól, hogy „Szatsvai, Molnár Josi és Jantsó, Baka és mindazon gyárosoknak megmondja, hogy gyáraik nagyítását, tökéletesítését megkezdjék, mert számukra úgy viszem a pénzt, mint a miénkre”.
Amikor Gábor Áron június elsején hazaért, folytatja a megkezdett munkát, erről tájékoztatja a hadügyminisztert június 14-én írt beszámolójában: „Egyetlen salétrom készitőnket még öt nagyobb szerüvel szaporitottam; folyó hó végén egy része, a másik része jövő hónap 15-ig létre jövendnek. Az eddigi pormunkálatot malomra áttetettem és még egy munkába; következőleg két lőpormalmunk leend, ugyan a jövő hó 15-ikén.” Rendel még „sok gyúanyagot”, hogy a szorosokban lévő 26 három- és 10 hatfontos ágyúnak legyen elegendő töltése. Mindezek mellett tíz ágyú előkésztéséről is hírt ad. Kéri a hadügyminisztériumot, hogy Nagybányáról küldessék el a salétromot és büdöskőt.
Június első dekádjában kikísérletezi a röppentyűk gyártását, és június 10-én Cseh Ignác kézdiszéki alispán jelenlétében sor kerül a röppentyűk kipróbálására. Nem fogadjuk el Turóczi Mózes 1881-ben kelt visszaemlékezésének azt a részét, melyben azt írja, hogy Gábor Áron a Debrecenből való hazatérése idején útközben meglátogat több vasművet, tüzérségi alakulatot, s látva mindenütt a pénzszükséget, a pénzt „úgy elosztotta, hogy idehaza abból semmit sem hozott volt”. Túróczi elfelejti, hogy a műhelyek bővítését Gábor Áron parancsára teszi. Talán, amíg a pénz megérkezik, valóban saját költségén fizeti a munkásokat, az építkezést, de azt a Gábor Áron által hozott pénzből fizetik ki. Bizonyára a korábbi hónapok pénztelensége miatt írja, hogy a költségeket – amely hatalmas összeg lehetett – ő fizette.
A pénz felelőtlen elosztogatása nem jellemző Gábor Áronra. Nem teheti azért sem, mert a május 12-én írt levélben épp a minisztériumtól kapott pénzre alapozva küldi utasításait a kézdivásárhelyi grandiózus méretű építkezések megkezdéséhez. Aki a pénzt el szeretné tulajdonítani, az nem biztatja alárendeltjét ilyen szavakkal: „ne féljen, jobban leszünk, pénz elég lesz”. Mivel Kossuth kérésére két ágyút kell fúrva Debrecenbe küldeni, meghagyja Turóczinak, hogy fúrót, esztergát, reszelőt vásároljon bőven, minél többet Brassóból, Szebenből és Moldvából úgy, hogy a költséget ne kímélje. Mivel a gyárak bővülnek, ösztönzi Turóczit, hogy szerezzen be nagyobb mennyiségű nyersanyagot a lőpor- és a gyutacsgyártáshoz. Ha a szükség úgy kéri, akkor még Moldvából is.
(folytatjuk)
