És ezek a más anyanyelvűek oly csökönyösek, hogy nem csak otthon, a négy fal között használják az állam egyetlen hivatalos nyelvétől olyannyira különböző beszédet, na jó, még az is rendben lenne, hogy az utcán találkozván akként köszöntik egymást, netán még fecsegnek is úgy, de hogy mindenhová fel akarják írni saját nyelvükön, hogy gyógyszertár, meg minden egyebet, az már égbe kiáltó. A betegség enyhébb tüneteivel rendelkezők még az írást is lenyelik, akár a keserű pirulát, ők csupán a sorrendért hadakoznak, de azért nagyon. Hogy előbb a hivatalos, aztán az egyéb. És az aktákon még az sem. Mert azok, ugyebár, járják a maguk útját, miután az ügyintézésben kifulladtak, lefűzve szépen irattárakba kerülnek, aztán ha száz év múlva valaki előbogarássza, még hivatkozásként felhasználhatja. Ez a fázis már a betegség súlyosbodására utaló jel, innen csak egy köhintésnyi az utolsó, immár gyógyíthatatlan állapot, mikoris a páciens a hivatalostól különböző más nyelv legelemibb megnyilvánulását is elutasítja.
De az orvostudomány által még le nem írt betegség fertőzőbbnek bizonyul, mint ez idáig gondoltuk. Már nemcsak ama bizonyos politikusok köréből szedi áldozatait, hanem átterjedt a civil életre, sőt, elkapták azok is, akik korábban – születésük okán – immúnisnak bizonyultak ellene. A vállalkozó telefonja hangrögzítőjén az állam egyetlen hivatalos nyelvén szólít üzenet hagyására, a szakember névjegykártyáján két nyelven tünteti fel mesterségét, de a második angol. Előbbi azzal hárítja a számonkérést, hogy legtöbb ügyfele azok köréből kerül ki, kiknek nyelvén válaszol a hangrögzítője, utóbbi, hogy nemzettársai így is megértik. A jól ellátott boltban, hol mindenféle csavartól annyi fontos műszaki cikkig bármi megtalálható, újabban kétnyelvű feliratokat is kínálnak. Olyanokat, melyek bármely intézményben szükségeltetnének, mint Kazánház, vagy Tilos a dohányzás, vagy Vigyázat, lépcsők, vagy Poroltó, vagy Idegeneknek belépni tilos. És olyanokat is, melyek csak néhol találnák meg helyüket: Anyagmozgató gépek, meg Biológiai veszély, meg Vigyázat, dolgoznak, meg Védőszemüveg/sisak használata kötelező. Öntapadósak, felcsavarozhatóak, egyezményes ábrákkal egyértelműsítettek, aprópénzbe kerülők. És mégsem kelendőek, a boltos szerint az intézmények, cégek beszerzői attól tartanak, bajt hoznának fejükre (értsd: valamibe csak azért is belekötnének az ellenőrök), ha ezeket tennék ki a falra.
S ha a fentebbi esetekben a (többnyire gazdasági megalapozottságú) félelem lehet a felmentő, de el nem fogadható magyarázat, mi indokolja azt, hogy a vidéki, amúgy jó magyar polgármester vagy az egyik magyar párt kisebb szervezetének amúgy szintén jó magyar elnöke mindmáig az átkosban átírt keresztnevét használja?