Két jelentős tavaszi ünnepünk: március 15. és az azt követő húsvét például jellegében, hagyományaiban jelentősen eltér egymástól. Miközben az előző nemzeti, magyar, hazafias tartalmú ünnepünk, a másik a keresztény világ nagy, évezredes múltra visszatekintő ünnepe.

Március 15-én a magyar szabadságharc kezdetét ünnepeljük. E nap immár jelképpé vált, nemzetünk szabadságszeretetét, szabadság utáni vágyát fejezi ki. A honfoglalás és az államalapítás óta 1848―49 a magyar nép legnagyobb tette volt. A forradalmat indító március 15-e jelkép lett: a kivívott szabadság megőrzésének és az elvesztett szabadság visszaszerzésének szimbóluma. A magyarság 1860 óta nemzeti ünnepének tekinti ezt a napot, függetlenül attól, hogyan vélekedett erről a mindenkori államhatalom. Március 15. eszméjét a magyar történelemben a különböző politikai erők sokszor próbálták meghamisítani és aktuálpolitikai célokból kihasználni, mi több, kisajátítani. Akadtak azonban ellenpéldák is. Ilyen volt az 1956-os forradalom, amikor október 23-án a szabadságot és függetlenséget követő fiatalok, a tömegek március 15. eszméjét, a ,,márciusi ifjak" követeléseinek jó részét ismételték meg.

A történelmi nap eseményei közismertek. A bécsi forradalom híre ösztönző hatással volt a magyar radikális ifjakra is. A Pilvax Kör tagjai, élükön Petőfi Sándorral, Jókai Mórral és Vasvári Pállal elhatározták, hogy maguk szereznek érvényt a sajtószabadságnak. Alig néhányan indultak el Landerer Lajos és Heckenast Gusztáv nyomdájához, ahol cenzúra nélkül kinyomtatták az Irinyi József által megfogalmazott 12 pontot, valamint Petőfi lelkesítő költeményét, a Nemzeti dalt. Délután nagygyűlést hirdettek a Nemzeti Múzeum elé, ahol ekkor már több tízezer ember jelent meg. Itt olvasták fel a 12 pontot, és Petőfi elszavalta költeményét, majd a Várba vonultak, hogy a Helytartótanáccsal elfogadtassák követeléseiket. Ez teljes mértékben sikerült, így vér nélkül győzött a forradalom. Az összegyűlt tömeg követelésére Táncsics Mihályt is szabadon bocsátották. Március 15. méltó megünneplése napjainkban azt kívánja, hogy ne használhassák fel részint saját politikai törekvéseik hangolására, részint az ünnephez méltatlan, zajos demonstrációkra.

A jeles tavaszi napok sorában kiemelkedik a húsvét, ami a keresztény világban Krisztus feltámadásának, egyben a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is. A keresztények húsvéti ünnepe a régmúltban gyökerezik, kialakulása a zsidó pészah-hoz vezethető vissza, amikor a zsidók Egyiptomból való kivonulását ünnepelték. Az Ótestamentum szerint ekkor ― az Egyiptomot ért tíz csapás közül az utolsóként ― lecsapott a Halál Angyala, és magával ragadott minden elsőszülött fiút. A pészah ünnepének előestéjén fogyasztották el a szokásos széder esti vacsorát, amely élesztő nélküli kenyérből és borból állt. Jézus a Getsemáne-kertben, letartóztatásának estéjén tanítványai körében fogyasztotta el a vacsorát is, amely azóta a történelemben és a művészetben is az Utolsó vacsora néven lett közismert. Ezen az estén adta őt át Júdás a katonáknak a híres áruló csókkal.

A húsvét minden évben más-más napra esik, úgynevezett mozgó ünnep. A tavaszi napéjegyenlőség ― idén március 20., máskor március 21. ― utáni első holdtöltét követő vasárnapon és hétfőn ünnepeljük. Évente kétszer van olyan nap, amikor a nappal és az éjszaka hossza közel azonos. A tavaszi napéjegyenlőség után egyre hosszabbak lesznek a napok, míg az őszi napéjegyenlőség után az éjszakák hossza növekszik. Idén a szerdára eső napéjegyenlőség után már csütörtökön holdtölte lesz.

A húsvét magyar neve arra utal, hogy régen, a 40 napon át tartó nagyböjt után, mely Jézus negyvennapos sivatagi tartózkodására emlékeztetve önmegtartóztatásra tanít, ekkor vehettek ismét húst magukhoz az emberek. Több európai országban Ostara istennő ünnepének neve is ragadt a húsvéthoz: Oster vagy Easter. Ostara a germán istenek közül az alvilág felett uralkodott, tavaszi ünnepét pedig a napéjegyenlőség napján ülték meg. Ostara ünnepéhez vezethető vissza a húsvéti nyúl és a tojás szimbóluma is. Ily módon mai világunkban a húsvétot nemcsak vallásos tartalma, hanem a természet megismerésének igénye, az élet megújulásának tisztelete is élteti.

Takács Ilona