– Elsősorban had gratuláljunk, hogy tavaly zsinórban másodszor választottak meg az év legjobb női triatlonistájának. Ez az elismerés híven tükrözi a 2014-es szezonodat?
– Köszönöm szépen. Igen, úgy van, és tudtam, hogy 2014-ben is én fogom megkapni ezt a díjat, hiszen azt az elért eredmények után és nem szimpátia alapján adják. A rangsort úgy állították össze, hogy pontokat kaptunk minden hazai és külföldi versenyért, amin részt vettünk. Én 2014-ben begyűjtöttem egy balkán-bajnoki ezüst- és négy országos bajnoki aranyérmet.
– Újságunk rendszeresen beszámolt eredményeidről, így volt, amiről írnunk. Egy szó, mint száz, mozgalmas 2014-es idény van mögötted. Összességében milyen éved volt?
– A 2014-es esztendőt zsúfoltnak és nagyon sikeresnek mondhatom. Tavaly március végétől szeptember közepéig minden hét végén versenyeztem, sőt, volt úgy is, hogy szombaton és vasárnap is rajthoz álltam egy-egy viadalon. Az igaz­sághoz hozzátartozik az is, hogy jó néhány versenyen csak edzésként vettem részt, ezeket magabiztosan nyertem, de voltak nehezebb megmérettetések is, amikre nagyon kellett készülni. Az első aranyérmemet Bukarestben szereztem az országos duatlonbajnokságon, s el kell mon­danom, hogy ebben a sportágban hét éve veretlen vagyok. Rajthoz álltam a tereptriatlon Grand Prix versenysorozaton, ami egyben országos bajnokság is, és úgy nyertem meg, hogy hét versenyből haton első lettem. Továbbá ott voltam a Nagyváradon megtartott fél-ironmanen, azaz a hosszú távú triatlonon is, amit ugyancsak elsőként fejeztem be, és végül, de nem utolsósorban, ott van az aquatlon országos bajnokságon szerzett aranyom. Azon a megmérettetésen Mátyás Andreával indultam csapatban, ő úszott, én futottam. Itt még el kell mondanom, hogy irányításom alatt a Székely Mikó Kollégium lánycsapata második helyen zárta az országos iskolás kosárlabda-bajnokságot. Ez nem az én érdemem, hanem a lányoké, akiknek most is szívből gratulálok.
– Annak ellenére, hogy mostanra van már saját csapatod, az év nagy részében egy marosvásárhelyi klubnak versenyeztél. Miért?
– Mostanáig tényleg Marosvásárhelynek versenyeztem, de most, hogy megvan a saját klubom, már Sepsiszentgyörgynek fogok versenyezni. Miután meglett a saját egyesületem, sajnos, elég nehéz volt a sok papírmunkával rendben lenni, és így az új klub még nem volt bejegyezve a szövetségnél. Ezért voltak versenyek, amelyekre automatikusan a Master Ski & Bike versenyzőjeként írtak fel, pedig nem volt szerződésem velük. A triatlonszövetség alelnöke is ennek az egyesületnek a tagja, így a vásárhelyi klubnak még nagyon érdekében állt, hogy versenyzőjük legyek...
– Hátrányod, előnyöd származott abból, hogy marosvásárhelyi klubnak versenyeztél?
– Csak előnyöm származott. Továbbá Marosvásárhelyen azért díjaztak a legjobb helyi sportolók között, mert itthon nem tették meg... Ők is úgy tartották jogosnak, hogy Sepsiszentgyörgyön díjazzanak, mert mindenhol Szentgyörgyöt képviseltem, még az országos bajnokságokon is, ahová muszáj volt beírjanak egy klubot. Tudták, hogy szentgyörgyi vagyok, és ők is fel voltak háborodva, hogy engem nem díjaztak itthon. Ezért azt mondták, hogy nem baj, gyere, majd díjazunk Marosvásárhelyen!
– Milyen céllal alapítottad meg a Triastes nevet viselő klubot?
– Ezenkívül Sepsiszentgyörgyön még van két triatlonos klub, de egyik sem úgy működik, ahogy én szeretném azt, hogy működjön egy sportegyesület. Elsősorban ezért hoztam létre a Triastest, továbbá utánpótlás-nevelésre és nem utolsósorban azért, hogy a szentgyörgyi sportolóknak ne kelljen más klubok színeiben versenyezniük. Már megkezdtük a gyerekekkel való foglalkozást, s Pulugor Jocó barátommal tréningezzük a jövő triatlonistáit. Felnőtt sportolóink is vannak, akik szintén jól szerepeltek az elmúlt idényben. Ide sorolhatnám Imreh Lászlót, aki a tavaly kezdett komolyabban sportolni, s az amatőrök között állt rajthoz, és nyert is. Jelen pillanatban olyan 10–15 sportolót foglalkoztatunk, de jövőre nézve szeretnénk minél több gyermekkel megismertetni a triatlont.
– Hogy állsz a téli felkészüléssel, edzel a rohamos léptekkel közeledő 2015-ös szezonra?
– Nem edzem úgy, mint tavaly, valamiért csökkent a lelkesedésem... Elképzelhető, hogy idén nem indulok annyi versenyen, mint 2014-ben, hiszen nagyon fárasztó volt. Nem mondhatom, hogy meguntam a versenyzést, de az túl sok volt, amit a tavaly végigcsináltam. Az edzés mellett ott volt a munka, és egyébre nem volt időm. Most még nem tudom, hogy miként tovább, de egyelőre nem is akarok erről többet mondani.
– Ennek fényében akkor nincsen konkrét célkitűzésed, terved erre az évre?
– Nincs, de ez most olyan, hogy meglátjuk... Hamarosan férjhez megyek, ezért nem tudom, hogy miként lesz tovább.
– Volt olyan, hogy a legjobb és a legrosszabb verseny 2014-ben?
– Persze, hogy van, és kezdeném a legjobbal. Indultam a budapesti fél-ironmanen, ami egy fantasztikus verseny volt. A rajtszám és a román zászló mellett ott volt nagy betűkkel, hogy Hajnalka, és ezeridegenek biztattak és kiáltották: Gyerünk, Hajnalka! Gyerünk, Hajnalka! Elmondhatatlanul jó volt a hangulat azon a megmérettetésen, tovább együtt versenyeztünk a bahreini hercegekkel és a világ legjobb triatlonistáinak egy részével. Igaz, nem nyertem Budapesten, de jó volt ott lenni. A román fél-ironmanen szerzett aranyérmemre vagyok talán a legbüszkébb, de a többi győzelem is kellemes emlékként marad meg bennem. A legrosszabb viadal az a csapatverseny volt, amin a bukarestieknek mindent lehetett, a többieknek meg semmit... A szabályok rájuk nem vonatkoztak, csak a többiekre, és nagyon dühítő tudott lenni!
– Milyen a kapcsolatod a többi sepsiszentgyörgyi triatlonos klubbal?
– Kevés együttműködés van, annak ellenére, hogy a versenyeken találkozunk, sőt, néha együtt is megyünk egy-egy viadalra, de ennyi...
– Az elmúlt évek során gyakran megfordultál külföldi versenyeken, így össze tudod hasonlítani a kinti és az itthoni triatlont. Szembetűnő a különbség?
– Óriási a különbség, de fejlődünk. Évről évre egyre több triatlonista van mind a profik, mind az amatőrök között, és egyre jobb a szervezés is. Itt csak a brassói viadalt említeném meg, amely tavaly nagyon színvonalas nemzetközi verseny volt. Fejlődünk, és ez nagyon örvendetes dolog.
– Mitől lehetne jobb a romániai triatlon?
– Az utánpótlás-neveléstől, s ha jók az információim, akkor a közeljövőben a hazai szövetség is erre fog nagyobb hangsúlyt fektetni, és még talán pénz is volna rá. Nem tudom, hogy ebből Szentgyörgy mennyit lát, de én mindig próbáltam jelezni feléjük észrevételeimet, elmondtam, hogy szükség volna kerékpárokra, na meg az uszodára. Évek óta az a legnagyobb gondunk, hogy nem engednek be az uszodába edzeni. Ha nem tréningezhet mindenki ingyen, akkor legalább az országos bajnokokat vagy a dobogós helyen végzetteket engedjék be. Mi nem kérünk pénzt senkitől, mint az idehozott sportolók, de jólesne, ha ingyen edzhetnénk az uszodában. Tettünk le már kérést is, de úgysem lehetett, és mindig van valami, amiért visszautasítanak. Rosszulesik ez, hiszen rengeteg pénzbe kerül az uszodai bérlet egy szezonra. Van úgy, hogy naponta kétszer is megyünk úszni...
– Van elég támogató ebben a sportban?
– Sajnos, nincs, s ezért ment el Rácz Boti és Deák Zsombor. Én nem mentem el, mert segítettek a szüleim, és ezért jártam minden héten versenyre, s tudtam, ha most itt nyerek 500 lejt, azzal el tudok menni a következő viadalra. Nincs elég támogatás, és ez a legnagyobb baj a hazai triatlonban...