Jó minőségű, szép kivitelezésű községtérképet adott ki a gidófalvi községvezetés, amelyen sok értékes helynév szerepel. A mappa hátoldalán rövid kétnyelvű településbemutatókat olvashatunk. Étfalvazol­tán­ról Lemhényi Katalin tanítónő adja tudtunkra, hogy Étfalva neve Benkő József szerint Ethe nevű székely őstől származik, Kállay Ferenc szerint pedig Ethele hun királytól. Zoltán neve Erdőelvi Zoltántól, az első erdélyi vajdától eredne. A két falu közigazgatási szempontból 1899-ben egyesült.
Terv aszfaltozásra
A Gidófalva központú község önkormányzata nem feledkezett meg a faluról, innen indul a község ivóvízhálózata, korszerű vízház szűri meg a folyó vizét, amelyből az ikerfalu is részesül, s rácsatlakoztatták a szennyvízhálózatot is a központi tisztítóállomásra. Mondhatnánk,  közel áll a falu ahhoz, hogy teljes infrastruktúrával rendelkezzék. A lakosság mentalitásának kellene változnia, s főként gazdasági erejének növekednie ahhoz, hogy gyökeret verhessen itt is a pénzt hozó faluturizmus. Korszerű kultúrotthont építtetett ide Berde József polgármester, s modern hidat az Olt folyón. Min­dezt ő közölte, de hangsúlyozta: minden továb­bi elképzelés csak az anyagiak függvé­nyében kivitelezhető, mert bármennyire fontos a székely kaláka, nagyobb munkálatokban erre ala­pozni bizonytalan.
– Mindenképpen folytatni akarjuk a helybeli tekepálya építését, mert arra van igény a faluban, de fontosabb lenne az Étfalva köz­ség déli bejáratánál megkezdett aszfaltburkolat, amely az Olton és Zoltán falun keresztül megteremtené az összeköttetést a Csík felé tartó nemzetközi út és a községközpont között. Ideje volna felszámolni a mindenkori por- és a sártengert a falu között, hogy megváltozzék a településkép. Ehhez uniós pályázat, komoly összeg kellene. A tervezetem nagyjából készen, ha lesz lehetőség, lépni tudok – mondta a polgármester.
Az ikerfaluban változások is történtek: háborús emlék áll az étfalvi templom előtt, megújult a zoltáni barokk Czirjék-kapu, kopjafa őrzi Váradi József és az 1854-es forradalmi mozgalom emlékét.
Megszűnt az óvoda, veszélyben az iskola
Étfalva ősi óvodája megszűnt, két óvodás és Barabás Csilla óvónő, helybeli tiszteletes asszony az iskolásbusszal Gidófalvára, illetve Angyalosra ingázik. Kilenc alsótagozatos tanuló jár az étfalvazoltáni Bethlen Kata-isko­lába, akik esetleg a jövő tanévre is maradnak – tájékoztatott Lemhényi Katalin tanítónő –, de azután annyira lecsökken a gyereklétszám, hogy fennmaradásra semmilyen remény.
– Sajnos, egyre gyakoribb jelenség, hogy szűnnek meg falusi iskoláink. Étfalvazoltán­ban a tanítók és a lelkészek harcoltak, hogy iskolát hozhassanak létre, amelyek most gyermekhiány miatt bezárnak. Nagyon sajnálom – mondta a tanítónő –, mert történelmi emlékmű az iskola épülete, a hagyomány szerint Árva Bethlen Kata tulajdona volt, akinek a nevét 1992-ben vette fel az iskola.
– Megszűnik-e az étfalvazoltáni iskola? – kérdeztük Zsigmond Zoltánt, a Czetz János központi iskola igazgatóját.
– Minden bizonnyal meg. Én ezt már a tavaly megmondtam, de mindenki reménykedett – felelte. – Az iskolabusszal meg tudjuk oldani a gondokat fennakadás nélkül, az oktatási-tanítási folyamat nem szenved majd kárt.
– Mi lesz a műemlék jellegű iskola- és az óvoda épületével? – kérdeztük Berde Józsefet.
– Nem mondunk le az iskola épületéről, hiszen az évek során mi javítgattuk. Osz­tálytermet alakítottunk ki, de kellene oda beépített illemhely is, hiszen meglesz annak a jövőbeni funkciója. Meg kell értenie a lakosságnak, hogy addig, amíg 500 ezer lej adóból és 300 ezer büntetésből eredő kinnlevőségünk van, addig nem lehet további fejlesztésről  tárgyalni egy faluközösségben. Az óvoda épületére számot tartana az ottani közbirtokosság.
Mi lenne erdőbirtok nélkül?
Erősen le kezdett épülni ez a falu – panaszkodtak a helybeliek. Volt itt a kezdet kezdetén vágóhíd, húsfeldolgozó, nagyobb állatállomány, sütötték a jó házikenyereket, volt német segítség, hoztak mezőgépeket. Ez már mind a múlté. Működik szerencsére a helybeli tejfeldolgozó, ott készül a Robi sajt, néhány gazdának van tehenészete, s akinek nincs pénze, nagy kínnal művelteti földjeit. Szerencsénk van még az erdőbirtokkal. A közbirtokosságtól még kapunk fát. Ide jutott a hajdanában gazdag falu: a kollektívidőket ki sem tudtuk heverni, de arra, hogy ez az uniós világ is ennyi­re nehéz,  nem gondoltunk volna. Nincsen a népnek kitartása. Rossz a közhangulat.
– Mekkora a birtoka az erdő-közbirtokosságnak? – kérdeztük Bakk Vilmos elnököt.
– Van 349 hektár erdő és 97,2 hektár legelő – felelte –, ami felnyúlik a Bodok-patakába is. Elmondhatom, hogy jó az erdőnk, működünk, de nem könnyű rendezni sorsát. Most kellett megújítanunk az üzemtervet. Most adtunk el 622 köbméter tűzrevaló lábán álló fát, s abból van valamennyi pénzecskénk. Egy kálnoki cég termeli ki. Százhatvankét tagunk van, számuk szaporodik, s a vagyon aprózódik, mert a közvetlen örökösök kihalnak. Legutóbb mindenki kapott egy hektár erdő után 1,5 folyóméter tűzifát. Mi ingyen adjuk a fát, de a tulajdonosnak saját pénzén haza kell szállíttatnia.
– Mit hoz a birtokosságnak legelőterületük?
– Ha mindenki odaállna, és becsületesen elvégezné annak takarítását, hozna is. Sajnos, ez a jó régi szokás ki kezdett maradni. Hatá­rozat szerint minden ál­lattulajdonosnak részt kéne vennie, de nem mindenki jött rende­sen, csak egy része, szabad idejének függvényében. A vonczi és a csomozi legelőn, mert az ágakat mind beleraktuk a gödrökbe-árkokba, vízmosásokba, a kifizetési ügynökség a tavalyra mind elvágta a támogatásunkat, ők ugyanis csak a zöld felületekre fizetnek, a gödrök-árkok fekete felszínnek számítanak. Szerintük el kellett volna szállítanunk az ágakat-bokrokat, de azok helye úgyis csak árok maradt volna, mert például a zoltáni puszták mind tele vannak vízmosásokkal. Erre idén is számíthatunk, mert a szóban forgó területek nem zöldülnek be. A szabályok szerint a legelőkön levő terebélyes nagy fák alatti területet, ahol nem nő legelésre alkalmas fű, szintén leszámítják az összterületből. Márciusban vagy áprilisban lesz közgyűlésünk, amikor megkapjuk a papírokat a baconi magánerdészettől, s akkor beszámolunk a tagság előtt. Er­dészünk, a bodoki Székely János is mindenről tud. Közel állok ahhoz, hogy felmondjak – fejezte be Bakk Vilmos. – Ezt a munkát tovább vinni csak közös erővel, a vezetőség hozzáállásával lehet. Őseink az erdőket megszerezték, mi csak megörököltük, de meg kell őriznünk utódaink számára.
Sűrűsödő egyházi gondok
– Félszáznyi olyan egyháztagja van az eklézsiának, akik közel 15 000 lej egyházfenntartási járulékkal tartoznak – tudtuk meg Bara­bás Béla református lelkipásztortól, aki 31 esztendeje szolgál a gyülekezetben. – Ezzel az összeggel egyenlíteni lehetne az eklézsia mintegy 16 500 lej kinnlévőségét. Negatív a falu demográfiai mutatója: egy gyereket sem kereszteltem, három temetés volt.
A lelkész azt javasolta a presbitériumnak, hogy a félszáznyi nem fizető egyháztagot törüljék az egyházközség tagjainak sorából.
A hívek szerint az egyházfenntartási járulék feletti másfajta jövedelmet, termőföldek, egyházi erdők hozadékát, adományokat stb. az egyre romló két templom javítására kell fordítani; az étfalvi harangtorony javítása azonnali feladat lenne.
A lelkész elmondta: ilyen célra semmit nem tudtak összegyűjteni, mert ebből fizették az adókat-illetékeket, s népes családjának, a harangozónak túl kellett és kell élnie az éveket. Ahhoz, hogy a hívek fenn tudják tartani az eladósodott eklézsiát, havi 10 lejes, azaz évi 120 lejes kepére lenne szükség. Sajnos, a lepergett három évtized alatt gáncsoskodás vert gyökeret az egyházközségben, ami ma is tart, s az effajta viszonyulás miatt bomlott meg a németországi testvéregyházukkal, majd a pulai baráti csoporttal addig gyümölcsöző kapcsolat is. A helyzet a lelkész szerint tarthatatlan.
– Mi volt az évi beszámoló gyűlés eredménye? – kérdeztük Péter Pál újraválasztott számadó gondnokot.
– Csak a hivatalosan meghatározott évi 75 lejes kepével értett egyet a számában megcsappant presbitérium. Sorra kerültek a legégetőbb gondok: az adósság törlesztése, az egyházi javak maradéktalan visszaszolgáltatásának dolga. Nem értettünk egyet a félszáznyi egyháztag kirekesztésével anélkül, hogy velük szóba állhatnánk. Vállaltuk, hogy eljárjuk az adósokat május 30-ig. Azt javasoltuk, hogy állítson be a lelkész egy pénztárnokot, javítsa meg személyes kapcsolatait a községi önkormányzattal, hogy lehessen párbeszédet folytatni mind a fennálló peres ügyekkel, mind egy ravatalozó építésével kapcsolatosan. Összhang nélkül nincsen jó viszony és megfelelő templomlátogatás sem – fejtette ki a presbitérium véleményét Péter Pál.