Megfékeznék a magyar osztályok felszámolását

2015. január 29., csütörtök, Közélet

Az RMDSZ mindent megtesz azért, hogy a tanügyi törvényt alkalmazzák, és ne szüntethessenek meg jogtalanul magyar osztályokat – jelentette ki tegnap Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatásügyi főtitkárhelyettese annak kapcsán, hogy az elmúlt időszakban egyes megyék tanfelügyelőségein súlyos magyarellenes visszaélési kísérleteket észleltek a jövő évi beiskolázást illetően.

Magyari Tivadar elmondta, olyan esetekkel szembesültek, ahol magyar osztályokat próbáltak meg összevonni vagy megszüntetni spórolás végett, a minisztériumból előre jelzett szűk pénzkeretre hivatkozva, holott ezeken a településeken a magyar gyermeklétszám nem is csökkent. A szövetség főtitkárhelyettese rámutatott, a magyar nyelvű oktatásban a sajátos, létszám alatti osztályok indítását illetően a törvény a minisztériumot, a kisebbségi államtitkárságot nevezi meg döntéshozóként, így a tanfelügyelőségek illetéktelenül akarnak ebbe beleszólni.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 803
szavazógép
2015-01-29: Közélet - :

Titkos ügynökök visszahívását szorgalmazzák

Felszólította tegnap a Román Televízió (RTV) elnök-vezérigazgatója, Stelian Tănase a belföldi hírszerzést, vonja vissza titkos ügynökeit az intézményből, miután a hírszerzés időközben lemondott vezetője elismerte a nyilvánosság előtt, hogy a román médiában is vannak beépített emberei.
 
2015-01-29: Belföld - :

Hírsaláta

Szabadlábon védekezhet Mezei János. A Marosvásárhelyi Táblabíróság kedd este elutasította a korrupcióellenes ügyészség azon kezdeményezését, hogy 30 napos előzetes letartóztatásba helyezzék Mezei Jánost. A gyergyószentmiklósi városvezető esetében a bírák mindössze 60 napos bírósági felügyeletet rendeltek el. A Magyar Polgári Párt színeiben megválasztott városvezetőt hivatali visszaéléssel és zsarolással gyanúsítja a korrupcióellenes ügyészség. (MTI)