Bár tudjuk, hogy ez csak legenda, nem ártana példát venni róla a romániai magyarság érdekében. Jó lenne, ha a magyar pártok vezetői addig ülnének egy szobában, amíg végre létrehoznának egy igazán erős, hiteles szövetséget, amely határozottan hangot adna a magyarság követeléseinek: Székelyföld területi autonómiájára, a magyar orvosképzés rendezésére, a magyar nyelv hivatalossá tételére a magyarlakta településeken (állami intézményekben, de az utcák, terek, épületek tábláin is), szimbólumaink szabad használatára (lobogjon székely zászló a középületeken is, énekelhessük himnuszainkat), az elkobzott ingatlanok és ingóságok teljes mértékű visszaszolgáltatására, a román nyelv idegen nyelvként való oktatására, nemzeti ünnepeink békés megtartására, a kistermelők támogatására, és nem utolsósorban az arányos képviseletre vonatkozó igényeinknek. Így talán megállítható és megfordítható lenne a fiatalok elvándorlása, és nem veszítenénk el velük együtt azt a hitet, hogy itthon is lehet és érdemes élni. Tudom, hogy sokan egyetértenek velem, ezért javasolom, hogy Tőkés Lászlót, Biró Zsoltot, Toró T. Tibort, Izsák Balázst zárjuk be együtt egy terembe, és addig ki ne engedjük őket, amíg létre nem hozzák azt a bizonyos szövetséget, amelyben bízhatna az erdélyi magyarság. E nemes áldozatot meg kell hozni, amíg nem késő, hiszen az összefogásban lehet igazi erő. Ha mi egy anya gyermekei vagyunk, miért nem lehetünk testvérek is?
VÁNCSA KÁROLY, Sepsiszentgyörgy. A Testvériség utca 4-es tömbházában lakom, előttünk van egy sétány, mely a Benedek Elek utcához vezet, és valamikor le volt aszfaltozva, de már csak méreg és bosszúság az ott lakóknak. Több évtizede rá sem nézett senki, és már olyan gödrös és sáros, hogy esőben vagy hóolvadáskor teljesen használhatatlan. Behordjuk a sarat, mocskos levet a lépcsőházakba és a lakásokba, mintha Csajágaröcsögén élnénk, nem egy kultúrájára büszke megyeszékhelyen. Tavaly ősszel a 2-es és 3-as tömbház előtt leaszfaltozták a járdát, a közelünkben levő Rövid utca is megújult, csak minket kerülnek el. Mikor kérdeztük, hogy a szomszédoknak miért jut rendes járda, és nekünk miért nem, az volt a válasz, hogy ott valaki „olyan” lakik. Hát kérem, magyarázza meg nekem valaki, hogy ez mit jelent, mert 84 éves elmúltam, és még nem tudom, pedig jó magyartanárom volt annak idején. Voltam meghallgatáson a polgármesternél is, azt mondta, tegyünk le írásos kérést, beszéltem a lakótársulási gondnokkal, ő azt mondta, hogy szedjünk pénzt, és csináltassuk meg mi a sétányt. Én ezt elutasítom: miért kérjük írásban, hogy valaki elvégezze a saját munkáját? És miért végezzük el mi, hiszen a járda közterület, és azért fizetünk adót, hogy az önkormányzat a rá tartozó feladatokat ellássa. Azt mondják, nincs pénz, de ha évi három-négy utcabálra kerül, akkor van. Nem mondom, hogy ne mulasson a fiatalság, de a rendezvényszervezések mellett a hétköznapi gondokról se feledkezzenek meg az illetékesek. 
J. Á., Felsőrákos. A Sepsiszentgyörgyön létrejött román–magyar vitafórum sehova sem fog vezetni, ha nem a valós történelemből fakad, és nem őszintén beszélnek egymással a résztvevők. A többségi hatalom fogságában vergődve, megfélemlítve is ki kell mondani az igazságot, bárhogy is sérti valamelyik felet. Vannak olyan történészek is, akik a székelység létét megkérdőjelezik, pedig ezernél több éve állunk a szülőföldünkön, és most nem kérünk mást, csak a trianoni békeszerződés betartását. Ha már nemzetállam Románia, akkor minden nemzetet egyenlően kell kezelni, nem megkülönböztetni a többitől. Megalázó és kirekesztő a nemzeti kisebbség megfogalmazás, mintha alacsonyabb rendűek lennénk másoknál... Miért nem használják a román, magyar, szász, lipován vagy akármilyen nemzet megnevezést, hiszen épp ez a sokszínűség teszi széppé és érdekessé az országot, mint a sok virág a rétet, mezőt. Létünket csak a történelmet nem ismerők tagadják, többségüket felhasználva, erővel tiltják saját nyelvünk és zászlónk használatát. Ez a fajta kultúra nem jelent kulturáltságot, a gyűlölet nem a kereszténységről vall. Arról hajlamosak megfeledkezni a románok, hogy az első anyanyelvű bibliát és tankönyvet az akkori magyar állam nyomtatta nekik, csak folyton azt követelik, hogy tiszteljük a nemzeti ünnepeiket és Mihai Viteazul szobra se zavarjon, holott soha nem járt Sepsiszentgyörgyön. Reméljük, hogy ha későre is, de eljön az idő, amikor békében és barátságban élünk egymás mellett ebben a gazdag országban, ahol minden van, csak jó gazda módjára kell vezetni.