Jóformán meg sem melegedtem kezdő munkahelyemen, amikor 1962 tavaszán egy halványkék színű mopeden megjelent a rendelőmben egy idősödő, választékosan beszélő úr, aki a megszólítással sem hazudtolta meg önmagát: „Kolléga úr, én dr. Képíró Pál, a rajoni kórház bőrgyógyász főorvosa vagyok. A nemi betegek kezelési nyilvántartását jöttem ellenőrizni és egyben útmutatást adni”.
Hát bizony erre szükség is volt, hiszen – annak ellenére, hogy egyetemista koromban az egyéves tanulmányi idő alatt egyetlen friss (florid) szifiliszes esetet sem tudtak bemutatni – a körzetemben, ha jól emlékszem, hat nyilvántartott beteg kezelését vettem át az elődömtől, aki a most bemutatkozó főorvos útmutatása szerint bizmut- és penicillinkezelésben részesítette őket. Falusfeleim, bizony, a bukaresti szolgálatból nemcsak a pénzt, hanem a betegséget is összeszedték és hazahozták. Más háromszéki falvakban sem volt jobb a helyzet, és ennek felszámolásáért folytatott kíméletlen harcot Képíró főorvos, ami az én pályakezdésemkor már a vége felé tartott. Legalábbis akkor úgy gondoltuk, hiszen a szifilisz kezelésére már jól kidolgozott terv és hozzávaló gyógyszerek álltak az orvosok rendelkezésére; irányítása a bőrgyógyászok hatáskörébe tartozott.
Érdemes egy kicsit elidőznünk e betegség történeténél, hiszen ez – rácáfolva a fenn említett kor hangzatos tanítására, miszerint „a szifilisz (akárcsak a kapitalizmus) halódó stádiumba jutott” – ma is megoldandó problémát okoz.
Ma is folynak a viták arról, hogy 1492-ben Kolumbusz hajósai vitték vagy hozták a szifilisz (bujakór, francia nyavalya, franckór) kórokozóit, de tény, hogy 1494 után hatalmas, halálos kimenetelű járvány söpört végig Franciaországon. Olyannyira, hogy francia betegségnek nevezték el, mivel azt 1494–1495-ben a Velencéből hazatérő francia katonák terjesztették el. Aztán elterjedt más nyugat-európai országokban, sőt, nemsokára minket is elért. Igaz, a 17. században megszelídült, nem okozott a heveny szakaszában halált, de változatlanul népbetegség maradt, amely nem kerülte el az uralkodókat s az egyházi méltóságokat sem: ebben szenvedett és halt meg VIII. Károly és I. Ferenc francia király, Jakab angol király, Rettegett Iván orosz cár, II. Ulászló magyar király. Ebben az időben, sok más betegséghez hasonlóan, ez is gyógyíthatatlan volt.
A második világháborúban az átvonuló szovjet katonák hozták el a felszabadulással együtt a kis spirális alakú kórokozókat, és ajándékoztak meg vele kedvük ellenére sok asszonyt és lányt, amerre elvonultak. Szerencsére, ekkor már 1942 óta ismert volt a hatásos és ártalmatlan gyógyszer, a penicillin, aminek használata aztán oda vezetett, hogy az egyetemen 1959-ben egész év alatt nem tudtak egy új esetet bemutatni nekünk, bőrgyógyászatot tanulóknak.
Nos, ennek a szifilisz elleni kíméletlen harcnak volt a vezére mind Pécsett, mind itt nálunk dr. Képíró Pál, akit lelkes asszisztensnője, Potsa Piroska segített.
1909. július 27-én született a Marosvásárhely melletti Mezőbándon. Édesapja körzeti orvos volt. Az elemi iskoláit szülőfalujában, a gimnáziumot Marosvásárhelyen végezte. Az orvosi egyetemet a kolozsvári Regele Ferdinand I-en kezdte, de már az első év után – valószínű, nyelvi vagy más okból -- a magyarországi Pécsen folytatta, ahol orvosi diplomát szerzett. Az egyetem elvégzése után egy évet a szolnoki belgyógyászaton dolgozott, majd visszament Pécsre, ahol a háromszéki származású vitéz Berde Károly bőrgyógyász professzornak lett az első tanársegédje.
Pécsett alapított családot, feleségül véve a Zsolnai Porcelángyár egyik résztulajdonosának lányát.
A második bécsi döntés után 1941. november 1-jén kinevezték Sepsiszentgyörgyre a Bőr- és Nemibeteg Gondozó hálózat főorvosává. Büszkén emlegette, hogy az akkori Magyarország legfiatalabb főorvosa volt. Itt az intézmény megszűnéséig dolgozott. A II. világháború után bekapcsolódott a város közéletébe is. Az 1945. január 5-i tanácsülésen a tanácstagok között találjuk.
1948-ban másodszor nősül, feleségül véve a sepsiszentgyörgyi, egykor neves és gazdag Zentai ügyvéd Edit lányát, aki 1949-ben Zsuzsanna nevű lánykával ajándékozta meg.
1949 után a belgyógyászaton kapott két kórtermet, ahova már be tudta fektetni a háború után megszaporodó, elsősorban szifiliszes betegeket. 1953-ban 15 ággyal önálló osztályt hozott létre az Iskola utcában, amit aztán 25 ágyasra bővített. 1976-ban az ötven ágyasra bővült, már megyei jellegű osztály – miután 1975-ben megépült az új kórházépület – felköltözik a régi kórház alagsorába. Ha a hetvenes-nyolcvanas években a nemi betegségek számát jól szervezett munkával átmenetileg le lehetett szorítani, az ipar elterjedésével és a vegyszerek kiterjedt alkalmazásával megnőtt az allergiás bőrgyulladásban szenvedők száma.
Ezek kezelésére szinte az elsők között vezette be a kortizon tartalmú kenőcsök alkalmazását, amit magisztrálisan készíttetett el Prednison tabletták porrátöretésével. Kiváló rázókeverék-receptjei voltak, amelyeket működése megszüntetése után is még sokáig elkészítettek a gyógyszerészek.
Különösen sokat foglalkozott a fagyási sérülések kórtanával, kezelésével. Megfigyeléseit, érdekesebb eseteit az OTT rajoni, később megyei szakosztályán tartott előadásokkal mutatta be, illetve az Acta dermatológiában közölte.
Képíró doktor nem szerette a társadalmi életben való forgolódást. Szabadidejét inkább olvasással töltötte. És szenvedélyesen szeretett bridzsezni. Hetente egyszer, csütörtökönként összeült nála az évek teltével változó társaság, köztük Kovács Dezső színházigazgató, Fekete Gábor tornatanár, Fodor Pál mérnök, Bálint Sándor orvos és mások..., és játszottak.
A felesége hozományát jelentő Zentai-házat jó bukaresti rokoni kapcsolatai révén sikerült megmenteni az államosítástól, bár a földszintre lakókat költöztettek, de orvos családokat, akikkel elviselhető volt az élet közösen is. A szocialista építés utolsó évében, 1989-ben azonban kicserélték az iskola utcai Keresztes-féle ház egyik szintjével, és a Munkaügyi Hivatalt költöztették be. De ekkor már rég nem élt Képíró doktor.
A lánya, Zsuzsanna, iskoláit szülővárosában végezte, 1968-ban érettségizett a Mikó-kollégiumban.1974-ben szerzett orvosi oklevelet, és szülővárosában dolgozott mint általános orvos. Baróthy Jenő fogorvoshoz ment férjhez. Két lánygyermekük született, a nagyobbik Svájcban főgyógyszerész, a másik Párizsban egy nagyvállalkozás menedzserének titkárnője. Az időközben elvált nagyszülőknek két-két unokájuk született.
1989-ben telepedtek át Magyarországra, ahol Zsuzsa egy Aradhoz közel lévő nagyközségben, Kúnágotán volt körorvos. Hét éve nyugdíjas, de teljes munkaidővel most is dolgozik alkalmazott orvosként.
Dr. Képíró Pál 1986. november 28-án halt meg. Feleségével együtt a vártemplomi református temetőben nyugszik.
