Hadiipar és az ágyúgyártás irányítása
Az Osztrák Birodalom – a poroszok ellen vívott hétéves háborútól (1756–1763) számítva – Európa egyik legnagyobb létszámú és tüzérséggel jól felszerelt hadseregével rendelkezik. A francia származású hadmérnök, az osztrák hadsereg tüzérségének tábornoka, Jean-Baptiste de Gribeau szervezi meg az osztrák tüzérséget.
Szabványosítja az ágyúkat, a lőszert, megkönnyíti az alkatrészek cseréjét, egyszerűsíti az ágyúgyártást. Megállapítható, hogy egy kitűnően szervezett osztrák hadsereggel szemben sikerült néhány hónap alatt megteremti azt a magyar honvédséget, amely 1849 tavaszán méltó ellenfele lesz. A győzelmes tavaszi hadjárat idején arra kényszerítik az osztrák államvezetést, hogy orosz katonai segítséget kérjen.
A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem hadtörténésze, dr. Csikány Tamás ezért is értékeli Háromszék népének – saját erejére támaszkodó – hősi önvédelmi harcát, a saját hadiipar, a fegyvergyártás megszervezését. Bán Attila hadtörténész Gábor Áronra utalva írja, hogy „egy jól elkészített löveg a korabeli ipar csúcsterméke”, ilyent csak olyan ember irányításával önthetnek, aki magas szintű tudással és találékonysággal rendelkezik.
Gábor Áron 1848 novembere és decembere folyamán személyesen is részt vesz az első ágyúk, a bodvaji, a szentgyörgyi öntésénél, a munkálatokat közvetlen irányítja. Kézdivásárhelyen az általa megadott méretek figyelembe vételével és az ágyúöntéssel kapcsolatos szakkönyve alapján, többnyire nélküle öntik az ágyúkat Turóczi Mózes rézműves mester irányításával. Január végén, februárban és március első felében Gábor Áron is ott van az ágyúk öntésénél, később sokrétű feladatköre mellett erre már nem nagyon jut ideje.
A hadiipar, a tüzérség szervezése és vezénylése a csatákban óriási feladat. A Kiskomité egyik vezére, Macskási Antal lejegyzi, hogy mennyire nagy erkölcsi erőt képviseltek a Gábor Áron által öntetett első ágyúk. „Midőn megindultunk Brassó bevételére s midőn a dobolyi hídon Gáborunk keresztülment, az osztrák ágyúinak kemény tüzelésével fogadott, táborunk nagyobb része a földre feküdt, s midőn a Gábor Áron által öntött első ágyú megdördült, azon felkiáltás történt, kelj fel, teremtette, mert nagyobbat szólott a miénk”, és vezérszó nélkül a lelkes székelyek rohamra indultak. Hasonlóképp ír Bodola Lajos is, az első székely üteg parancsnoka. Szerinte Gábor Áron ágyúi olyan óriási erkölcsi erőt jelentettek, hogy nemcsak a csatatereken, de a nép között is lelkesedést váltottak ki, ezért is szorultak háttérbe a kételkedők és a megalkuvók.
Az ágyúk túlnyomó többségének öntését – a Gábor Áron által megadott előírások tiszteltben tartásával – a tapasztalatra és gyakorlatra szert tett öntőmesterek végzik. A Háromszéki Honvédelmi Bizottmány 1848. december 23-án keltezett jegyzőkönyve szerint Gábor Áron engedélyt kér arra, hogy a baróti, a Gál Sándor parancsnoksága alatt álló táborba menjen. Kérését azzal a feltétellel teljesítik, ha az ágyúöntésben az ő távollétében „semmi hátramaradás” nem lesz. Gábor Áron kérését azzal indokolja, hogy „ő a baróti tábor parancsnok által új ágyúk öntése végett ide Szentgyörgyre vala rendelve, mivel azonban itten S. Szentgyörgyön oly mesterek vannak, kik a megrendelt ágyúk öntését és felszerelését hiba nélkül fogják bevégezni, ő reája pedig a táborba sokkal nagyobb szükség volna, mint itt”. Végül engedélyezik a táborba menését, azzal a feltétellel, hogy előbb a négy ágyút felszerelve adja át a rendeltetésének.
A székely hadiipar kiépülése után – Imreh István történész szavaival – 1849-ben Gábor Áronra „mindinkább a szervező és irányító munkakör” vár. Az ágyúöntés ellenőrzése mellett felügyel a többi hadiipari gazdasági ágazatra is, a rézkitermeléstől a tölténykészítésig. Szükség van a puskaporgyártók, a lakatosok, a kerekesek, az asztalosok munkájának a felügyeletére is. A műhelyek, a bányák, a szállítás, a munkaerő megszervezése, irányítása Székelyudvarhelytől Csíkszentdomokosig, Bodvajtól Kézdivásárhelyig nemcsak óriási felelősség, de kitartó és szakadatlan munkát jelent. Mindezek mellett Gábor Áron gyakran úton van a műhelyek, a bányák közt, de ott van a Tölgyesi-, a Békási-, az Ojtozi-szorosban, kijelöli az ágyúk helyét. Magyarhermányban tanácsot ad, döntést hoz. Csíkszeredában Gál Sándorral, a székely hadsereg parancsnokával megbeszéli a hadiipar fejlesztésének kérdését, a fegyvergyártás ellenőrzését Székelyföldön. Kolozsváron megvitatja az ágyúöntés felállításának a lehetőségét, Nagyváradon tanulmányozza a röppentyűk gyártását, de eljut a hadügyminiszterhez, Mészáros Lázárhoz, s tárgyal Kossuth Lajos kormányzóval.
Nyilván, az ágyúgyártást mindvégig ellenőrzése alatt tartja. De történeti tény, hogy a kézdivásárhelyi ágyúöntő műhelyben az ágyúk többségét Turóczi Mózes és társai öntik. Hamis az a kép, amely Gábor Áront, az önálló székely tüzérség irányítóját, a székely hadiipar felügyelőjét ágyúöntő mesterként ismerteti. Mítosz az ágyúgyártást Gábor Áron személyével azonosítani. Ez már 1848-ban megkezdődött. Így például, amikor a zalániak szenet égetnek a hadiipar számára, ahogy a papjuk fogalmaz, az a „Derék Atyánk fija Gábor Áron számára” készül.
Az ágyúkról
Az ágyúk korai magyar neve pattantyú. Az osztrák császárság lövegei alatt ágyút, tarackot, mozsarat és röppentyűt értünk. Megkülönböztetjük a tábori, a hegyi, az ostrom- és várvédő lövegeket. Az ágyúk méretét a kilőhető legnagyobb vasgolyó tömege alapján fontban határozzák meg. Egy font alatt 0,5 kilogrammot értünk, de a különböző országok mértékegysége némileg eltér ettől. Az angol font (pound) például 453,59 gramm, a magyar (ún. bécsi) font kerekítve 0,56 kg. Az űrmérték szerint a legkisebb ágyú 1 fontos (1 font = 0,56 kg), a legnagyobb 24 fontos.
A Gábor Áron és társai által öntött ágyúk mérete 3, illetve 6 font, kivétel a Kézdivásárhelyen 1848. december elején öntött kiságyú, amely mindössze 2 font. A 6 fontos ágyúk súlya hét mázsa, lőtávolsága kb. 1000–1400 lépés, azaz 750–1050 m. E kor lövegeinek találati pontosságáról egy 1826-ban és 1827-ben tartott lövészeti felmérés tájékoztat. A 6 fontos ágyúval leadott lövésnek a céltól való eltérése átlagban 1000 lépés esetén oldalirányban 11 (kb. 8,25 m), míg hosszirányban 110 lépés (kb. 82,5 m) volt.
A lövegcsövet a mozgatható lövegtalpra, egytengelyű kocsira helyezik. A felszerelt löveget, az ágyút rendszerint négy ló húzza. A kezelők tudásuk és készségük szerint, átlagban percenként két lövést tudnak leadni. A lőszer lövedékből, lőporból és gyújtóeszközből áll. A tömör ágyúgolyó szerepét Csikány Tamás hadtörténészt idézve mutatjuk be: „A golyóval általában akkor lőttek, amikor az ellenség sűrű sorokban, oszlopokban állt, illetve támadott. A leghatásosabb volt az úgynevezett »ugró« (felpattanó) vagy »sodró« (pásztázott lőtávolságon belüli, vagyis amikor a röppálya nem emelkedik a cél magassága fölé) lövés. Ez esetben ugyanis a golyó szinte oszlopokat ütött ki az ellenség harcrendjéből. Kísérletek alapján négyszáz lépésről egy hatfontos golyó huszonhárom-huszonnégy embert »üthetett« keresztül”.
Lengyelné Kiss Katalin okleveles kohómérnök, a budapesti Országos Műszaki Múzeum Öntödei Múzeumának igazgatója és a budapesti dr. Remport Zoltán okleveles kohómérnök, vaskohászati szakíró, megvizsgálták a bodvaji ágyúöntést. Az általuk készített szakdolgozat alapján betekintést nyerünk az ágyúformázás és öntés folyamatába. Annyit biztosra tudunk, hogy a munkálatokat Gábor Áron irányítja, ő tervezi, rajzolja meg az ágyú méreteit. Ezeket egy gyalult deszkára karcolja fel. Az újabb kutatások és a korábbi szakirodalomban megjelent források alapján nem kizárt, hogy a bodvaji ágyúk öntésénél Gábor Áron igénybe veszi Bodor Ferenc bányaművezető mérnököt, kinek az ágyúöntésben játszott szerepe egyre inkább bizonyítottnak tűnik.
(folytatjuk)
