Az előadás előtt bemutatták az Au­tonómiák Európában: megoldások és kihívások (Autonomies in Europe: Solutions and Challenges) című kötetet is, amelyet a kiadvány szerkesztője, Kántor Zoltán, a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója ismertetett. Kántor szerint az autonómia ügye több országban is alapvető kérdés, és a többség és kisebbség közti konfliktus megoldásának kulcsa lehet. A Nemzetpolitikai Kutatóintézet ezért 2014-ben Területi autonómiák Eu­rópában: megoldások és kihívások címmel nemzetközi konferenciát szervezett, amely a Magyar­országgal szomszédos országok magyarjai által megfogalmazott autonómiakoncep­ciókat, azok működésének gyakorlati le­hetőségét, továbbá az autonómiatörekvések közben jelentkező akadályokat, illetve a kulcsfontosságú megoldásokat vizsgálta. A kötet tulajdonképpen ezeknek a vizsgálódásoknak az összegzését tar­talmazza.Soeren Keil előadásában Bosznia-Her­cegovina és Irak példáján mutatta be az autonómia konfliktuskezelő szerepét, mondván: jelentős eredmények mutatkoznak e téren a Nyugat-Balkánon, de másutt is a világon. Az egyes autonómiatörekvések történelmét szemléltetve elmondta, a feltételek nem mindig ugyanolyanok, és nem mindig áll háborús konfliktus sem a területi autonómia mögött. Máig sok az ezzel kapcsolatos kérdés, például hogy milyenek a területi autonómia határai, vagy mely népcsoportok kaphatnak területi autonómiát. Részletesen ismertette Bosznia-Hercegovina és Irak példáját. Keil szerint mindkét esetben az volt a kulcsfontosságú kérdés, hogy az ország területén élő kisebbségek maguk dönthessenek bizo­nyos őket érintő kérdésekben. Így jött létre Bosznia-Hercegovinában a washingtoni egyezmény részeként a két legnagyobb entitás, a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a Szerb Köztársaság, amivel tulajdonképpen véget ért a boszniai háború. „Persze, Bosznia-Hercegovinában most is állandóak a problémák, az viszont tény, hogy a területi autonómia megakadályozta a további háborút, ami mindenképpen sikernek nevezhető. Annak az oka, hogy az országban nem működnek a dolgok, nem a területi autonómia, hanem hogy a politikusok csődöt mondtak együttműködés terén. Bosznia lakóinak maguknak kell eldönteniük, hogy mit szeretnének a jövőben” – fogalmazott Keil. Az iraki helyzet több szempontból is hasonlított a boszniaihoz – hangsúlyozta az előadó. Irak belső konfliktusainak fő forrásai a vallási és etnikai különbségek, illetve a természeti kincsekért folytatott harc. A 31 millió lakosú ország területén három nagy kisebbség él, a síiták, szunniták és a kurdok, ez utóbbi a történe­lem során folyamatosan küzdött az őt meg­illető jogokért és a hatalomban való részvé­telért. A 2003-as iraki háború és Szaddám Huszein bukása után Észak-Irakban a kurdok átvették az ellenőrzést, és létrehozták Iraki Kur­disztánt, amely Irak autonóm területe. A térségben uralkodó általános válság miatt azonban ez a rendszer sem működik igazán jól, de mindenképpen sikerként könyvelhető el, hogy a kormányban együttműködnek az egyes kisebbségek – ecsetelte az előadó.
Persze, nincs két egyforma út, ám a kisebbségek fő célja, a megmaradásuk leghatékonyabban az autonómiában szavatolható, ez lehet a kulcsa a többség és kisebbség közötti konfliktus megoldásának. Egyébként jöhet az asszimiláció vagy az etnikai tisztogatás.
Arra a hallgatói kérdésre, hogy véleménye szerint mi lenne a legjobb a szlovákiai magyaroknak, Keil úgy válaszolt, bár nem szakértője a kérdésnek, a legésszerűbbnek azt tartaná, ha lenne autonómiájuk, hogy maguk dönthessenek az őket érintő kérdésekről. „Ez a megoldás nem az elszakadás felé sodorja őket, hiszen a mai Európában a határok már elveszítették jelentőségüket. Ellenkezőleg, el tudom képzelni, hogy egyfajta összekötő híd szerepét töltenék be Szlovákia és Magyarország közt” – mondta az előadó. „Tudatosítani kell, hogy a kisebbség nem jelent veszélyt, az ország nem csak a többségi nemzeté, az államot valamennyi lakosa alkotja. A megoldás kulcsa tehát a párbeszéd, akkor is, ha azt néha ki kell kényszeríteni” – zárta előadását a brit szakember.

Dunajszky Éva (Felvidék.ma)