Persze, nagy politikai győzelem ez a kormányfői pálcát vállszíjába tűző kis polgármester számára. Fontos megnyerni azokat a választókat, akik évekig Funarra szavaztak.
A magyar politikai vezetőknek ugyanilyen fontos a román „nacionalizmus” felmutatása. A gond valójában olyan helyzetből fakad, melyre már korábban is rámutattam – egy továbbra is létező választási és politikai háborúból, melyet a mindnyájunkat egyformán hátrányosan érintő román/magyar dichotómia elvei mentén folytatnak. Legyen nagyon világos. A román hivatalosságok hibája, hogy nem fogadtak el egy pozitív tényhelyzetet, a magyarok azon óhaját, hogy legyenek saját nyelvükön feliratozott táblák. Ugyanakkor a magyar etnikumú militánsok felelőssége egy etnikai konfliktus táplálása, melyből nem nyerhettek semmit. Többé nem lehet szó „mi és ti” szembenállásról! Ebből a feszültségből csak a demagóg politikusok húznak majd hasznot.
Számomra a mindnyájunk tulajdonát képező város identitásáról van szó. Ezért már nem a város bejáratánál elhelyezett „Kolozsvár”-ért folytatott csatáról kell beszélnünk, hanem többnyelvű, három, ha nem éppen négy nyelven feliratozott táblák elhelyezéséről, melyek arról a közös térről beszélnek, ahol több közösség él és élt korábban is. A kolozsvári városvezetés közpolitikájában a következő elvet kellene rögzíteni: ez a város minden kulturális csoporté, származásától és nyelvétől függetlenül, és a különféle nyelvi csoportok minden igényét tiszteletben kell tartani.
A kolozsvári hivatalosságoknak, még ha jogi szempontból igazuk is volt, civilizált módon, tudatosan el kellett volna veszíteniük ezeket a pereket. Elegáns dolog lett volna, ha felkínálják ezt a jogot a magyaroknak. A tolerancia és az európaiság gesztusa. Mintaként ott a finnországi helyzet, ahol a svéd etnikumú lakosság aránya nem haladja meg az 5,5 százalékot, de joga van nyelvét használni. Erre mutatnak példát Helsinki utcái, ahol banális dolognak számít a kétnyelvű tábla. Mert az európai fővárosról, a multikulturalizmusról szóló unalmas szövegelésen, a többnyelvűség szappanbuborékán túl a valóság az, hogy megsértettek egy józan elvet. Semmibe vették a város és az azt létrehozó közösségek történelmét, amit az európai demokratikus pluralizmus bizonyos elveinek tudatos semmibevétele követett.
Úgy tűnik, a város hivatalosságai megfeledkeztek arról, hogy a magyar közigazgatás építette azoknak az épületeknek a többségét, melyekben most román intézmények működnek – bár éppen a polgármesteri hivatal honlapján elérhető dokumentumok ismertetik ezek történelmét díszhelyen. Idézzük fel újra: a (román) Nemzeti Színház jelenlegi épületét 1904 és 1906 között építette Helmer és Fellner építész. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem jelenlegi épületét 1839 és 1903 között építették Meixner Károly tervei alapján. A Központi Egyetemi Könyvtár 1908-ban befejezett épületét Giergl és Korb tervei alapján. Ugyanez érvényes az egyetemi klinikákra is, ahol több tucat embert gyógyítanak naponta, etnikumtól függetlenül. A mai kormánymegbízotti hivatal épülete a magyar kereskedelmi kamara épülete volt, és a XIX. század eleji Kolozsvárra jellemző szecessziós stílusban épült. A bírók és magisztrátusok mai épületét is 1902-ben fejezték be Wágner Gyula tervei szerint. Nem utolsósorban a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal Monostori (Moţilor) út 3. szám alatti épületét Alpár Ignác emelte a XIX. század végén, a főtérit pedig 1846-ban fejezték be Böhm János és Kagerbauer Antal építész felügyelete alatt.
Úgy tűnik, ezek a tények nem zavarják azt a polgármestert, aki – ideiglenesen – e helyiségeket használja. A történelem semmit sem jelent? Ha valós és közös, mit kellene kiírnunk ezekre az épületekre? Nem lenne a tisztelet egyik formája több nyelven megjelölni azért, mert közösen lakjuk ezeket? Mi értelme a jogi vitáknak ott, ahol a józanul felfogható dolgok elfogadásáról van szó? Kit zavarna néhány háromnyelvű tábla, mely mutatná, hogy ez nyitott, nem pedig saját múltbéli konfliktusai miatt görcsölő város?
Lenne egy másik javaslatom arra, hogy kilépjünk a kettős, etnikai jellegű konfliktus logikájából. El kell indítani egy aláírásgyűjtő kampányt, mellyel e város lakói háromnyelvű táblák – Cluj/Kolozsvár/Klausenburg – elhelyezését kérnék a város minden bejáratához és – miért ne? – minden középületre. Ha pedig az aláírók száma nem haladja majd meg Kolozsvár népességének 25 százalékát, akkor semmilyen táblát nem érdemlünk, a város bejáratához csak annyit kellene kiírni: Intolerancia.

 Doru Pop
Forrás: Ziar de Cluj, Főtér