S az öle négyölnyi mély, mint a tenger,
Nem leli mélyét semmi utazó,
Ott mily veszélyben vagy, nincs arra szó!
Ki tudja, megjössz-e majd onnan, ember?
Haj din, haj dán.

Így mulattunk mi hajdanán.

Az édeságyú-vágyú Pergola
Úgy csókol téged, mint a kancsó,
Vagy vederből ha iszol, cimbora
S úgy megtelsz tőle, mint a kan ló.
Papot hozass, és nincsen semmi baj,
Meggyónsz előbb, és nincs mit félni,
Ha elfogysz is, mint napfényben a vaj...
A Fanti-utca tudna mit beszélni.
Haj din, haj dán.

Így mulattunk mi hajdanán.

Óh, édeságyú-vágyú Pergola,
Én néked köszönöm most minden üdvöm,
Ha borba vagyok mártva éjszaka,
S az eszem nem tudja, hogy merre küldjön,
S mint sarkcsillag, úgy villog és rezeg  házacskád zöld, éji mécse nékem:
Akkor a bor nevet. Mert tudja, mit teszek:
A Fanti-utcába én nem megyek.
Haj din, haj dán.

Így mulattunk mi hajdanán.