Adott egy tárlat a vadászati múzeumban, ami egyszerűen szép és letisztult. Egyszerű abban az értelemben, hogy Bereczki Barna és Gál László múlt héten nyílt sepsiszentgyörgyi kiállításán (Tájak és vadak) csak tiszta forrásból származó természetfotók láthatók, a két fotográfus nem erőlködik, hogy mindenáron megragadja a tekinteteket, a fényképezéshez puritán módon viszonyulnak, nem használnak képmódosító, trükköző eljárásokat, így táj- és vadképeik meghitten szépek, s a tárlat összességében azért is letisztult, mert a két alkotó pontosan tudja, mit akar.
Ez nem véletlen, hiszen imádják a természetet, szeretnek kint lenni, erdőben, sziklás hegyeken barangolni, s következetesek abban is, ahogy minden lehetőséget megragadva felhívják a figyelmet a közvetlen közelünkben, szinte karnyújtásnyira lévő pazar természeti értékeinkre, olyan helyekre, ahol – miként Bereczki Barna fogalmaz – át lehet élni a természet különleges pillanatait. És ezért annyit kell tenni, hogy el kell indulni, ki kell mozdulni a jól megszokott kényelmi övezetből vagy komfortzónából, s nyitott szemmel fogadni azt, amit a világ kínál. Mindez olyan egyszerű, hogy a legtöbb kikapcsolódást, egészséges életmódot keresőnek fel sem tűnik ez a lehetőség.
Bereczki Barna és Gál László számára tehát közös a kiindulópont: mindkettejük nagy szerelme a természet, s lételemük a határtalan szabadság. Így jutottak el a fényképezéshez is, ugyan nem tartják magukat fotóművészeknek, de a nyitott szemmel járás számukra nemcsak életforma, hanem szemléletmód is. Kamerájuk pedig mindig kézügyben van, hiszen gyakran szembesülnek azzal, hogy igenis, léteznek megismételhetetlen pillanatok, azok egyedüli lenyomata pedig a jól exponált fénykép. Bereczki Barna a hegymászás irányából, Gál László pedig a vadak iránti kíváncsiságból közelít a természetfotózáshoz, így találkoztak és így kezdtek együtt dolgozni a híres National Geographic csapatával is. Ugyanakkor próbálják működtetni, életben tartani Transylvanian Wildlife Project (www.transylvanianwildlifeproject.com) nevű egyesületüket, túrákat vezetnek, vadfotósokat kísérnek, s jobb időkre várnak, amikor az általuk képviselt turizmusból megélhetés is kovácsolható, amikor nem kényszerülnek más, kiegészítő tevékenységekre. De addig sem adják fel, s nemcsak rengeteg időt töltenek a természetben – gyakorta többet, mint otthon –, hanem mindketten blogot vezetnek, a webfelületen publikálják fotóikat, s számos közérdekű, természetkedvelők számára hasznos információt osztanak meg. Bereczki Barna (naturephotobuilder.blogspot.ro) hegyek, sziklák világába kalauzol, míg Gál László (transylvaniantracker.blogspot.ro) a vadfotós személyes élményeit is megosztja. Egyébként mindketten úgy vélik, ez a titok nyitja: minél többet kint lenni.
Sepsiszentgyörgyön bemutatott fotóikon a székelyföldi vadak és madarak világa, alig ismert tájaink láthatók a Háromszéki- és a Bodoki-havasokból. Bereczki Barna a tájfotós, Gál László pedig a felső-háromszéki állatfajokat hozza közel. Gál László téli bolyongásai során – jobbára egyedül jár – rendszeresen filmez, három év alatt forgatta le a nemrég elkészült, Erdei álom című dokumentumfilmjét a felső- háromszéki vadakról, telente több időt töltött a havas rengetegben, mint otthon. A huszonöt perces alkotás egy négyrészes, az erdélyi állatvilágot évszakok szerint bemutató film része, majdnem kész az őszi erdőt bemutató kisfilm is. Egy-egy alkalommal általában három-négy napig járja az erdőt – ennél több, négy-öt nap már nagyon megviseli testét s lelkét egyaránt –, ilyenkor esténként kifeszíti két fa közé függőágyát, hálózsákba bújik, s ha tud, alszik, ha nem, korábbi élményeit pörgeti fel újra. Így születtek a szarvasokat, őzeket, vaddisznókat, medvéket, illetve baglyokat s más madarakat megörökítő képsorai. Ő maga írta a szöveget is, mely annak az embernek a gondolatvilágát tükrözi, akihez az erdő szól, s aki ezt természetesen érti is. Nem használ lest vagy más mesterséges, vadfotózáshoz alkalmas szerkezetet, csak figyel, s kitartóan keresi képkockára kerülő célpontjait. Nem igaz, hogy nem fél, de úgy véli, az „egészséges félelemre” szükség van, az tartja vissza a túlzott kockázatvállalástól, hogy egy jó képért túl közel merészkedjen például a játszadozó medvebocsokhoz. Dokumentumfilmjével fesztiválokra is készül, s egyelőre csak annyit szeretne, hogy befejezze az évszaknak megfelelő epizódokat.
S hogy mire gondol az erős, embert próbáló helyzetekben? Érzi, hogy él. Ezt tapasztalják Bereczki Barnával közös magashegyi túráikon is, télen-nyáron egyaránt: jó magas az adrenalinszintjük, azaz érzik, hogy élnek. Nem tippadnak, nem gubbasztanak, nem merengenek azon, hogy mi mindent lehetne tenni, hanem cselekednek, szívósan, férfiasan. Hétvégenként most is edzenek, kiugranak a Bucsecs vagy Királykő bérceire, készülnek a Mont Blanc-csúcsra. S mindez nem csupán öncélú kaland, hiszen hegyek, fák, füvek és vadak fotografálása egyben kulturális misszió is, mert természeti értékeink megismerése, illetve megismertetése legalább annyira fontos és nemes feladat, mint például egyensúlyozni a kortárs művészet ága-bogain.
