„Ott, ahol zúg az a négy folyó, ott, ahol szenvedni jó,
Ott, ahol kiömlött annyi drága vér, ezredévről mond mesét a szél...”
Érzem, mint ölel át a szél, hallom szüntelenül halk szavát, suttogását, amint csendesen, édes anyanyelvemen elismerő szavakat susog e vidék, e föld hőseiről, és közben arra int, róluk se feledkezzél meg.
Bartók Ernő
Fogarason született 1914. január 22-én. Édesapja MÁV-tisztviselő, édesanyja Sipos Ilona. A trianoni döntés Magyarországon találja a Bartók családot, s Ernő Baján érettségizik a III. Béla Reálgimnánizumban. Érettségi után a katonai pályát választja, és beiratkozik a Páncélos Tiszti Iskolába. 1937-ben végzősként hagyja el az iskola padjait.
Közben, egészen pontosan 1935-ben a Pannónia Evezős Egylet tagja lesz, és szorgalmasan lapátolja az öreg Duna vizét. Szorgalmasan és jól, hiszen alig két év után, 1937-ben a kormányos négyevezős – legénysége: Török Zoltán, Ballya Hugó, Hollósi Frigyes, Bartók Ernő – hajóval országos bajnoki címet szerez. Ezt a bravúrt megismétli 1938-ban, méghozzá kiegészítve a kormányos nyolcas bajnoki címével. Mint a kormányos nyolcas evezőse vesz részt az 1938-as milánói Európa-bajnokságon, ahol a magyar legénység – Luczay Miklós, Szabados Dezső, Kapossy Imre, Bartók Ernő, Alapy Gábor, Szendey Antal, Szabó László, Ballya Hugó, Kereszthy Ervin – ezüstérmet szerez.
A hazai vizeken főleg a nyolcas hajóval folytatja a bajnoki címek begyűjtését (1942, 1943, 1946, 1948), de a kormányos nélküli négyessel is aranyérmes lesz 1942-ben. Edzője volt Török Zoltán, Ballya Hugó, Hollósi Frigyes.
Túl a hullámok taraján a civil életben is igyekszik az eredményességre. 1949-ben a Jogtudományi Egyetemen abszolutóriumot szerez, 1961-ben pedig felsőfokú pénzügyi képesítéssel és edzői oklevéllel gazdagodik. Edzői pályára lépett viszont már 1948-ban, klubjai, ahol edzősködött: 1948–1962: GD Hajógyár, 1962–1964: Budapesti Honvéd, 1964–1966: Váci Hajó, 1968–1977: a magyar evezősválogatott szövetségi kapitánya, 1978–1980: Agárdi Medosz. Edzői pályafutása alatt tanítványa volt: Pap Jenőné Méray Kornélia Európa-bajnok, Sólyom Antalné Európa-bajnoki helyezett, Ódor Lajos megyei bajnok, hogy csak pár nevet említsünk. Nem véletlen tehát, hogy 1969-ben Mesteredző címmel tüntette ki a szövetség. 1992-ben pedig megkapta a Kemény Ferenc-díjat.
Közben megnősült, felesége, Mogyoróssy Irma gazdasági vezető, fiuk születik, János, aki követi édesapja példáját, és evezős lesz. Bartók Ernő nyugdíjazása előtt a Testnevelési Főiskolán tanított. 1996. május 4-én hunyt el Pilisvörösváron.
Simon Dénes
1939. szeptember 2-án született Fogarason. Nem sokat időzött az Olt-parti városban, a család Magyarországra költözött. Édesanyja, Paraté Rozália tanácsára a MAFC színeiben kezdett el atletizálni. Első sikerét alig huszonegy évesen, 1960-ban könyvelte el, amikor a MAFC atlétájaként az 5000 méteres síkfutás országos csapatbajnokságán aranyérmet vehetett át. Rá egy évre újabb csapatbajnoki aranyat tudhatott magáénak, ezúttal mezei futásban. 1963-ban egyéniben szerzett érmet, méghozzá az 5000 méteres síkfutásban, 14:06,6 perces idejét bronzéremmel jutalmazták. A soron következő országos bajnokságon mezei futásban két érmet nyert, a csapatversenyben aranyat, egyéniben bronzérmet. Még ebben az esztendőben (1964) megvált a MAFC-tól, átigazolt a Budapesti Spartacusba, és mindjárt az első évében három bajnoki címmel – 5000 m-es síkfutás (13:54,4 p), kismezei egyéni és csapat – és egy ezüstéremmel (3000 m akadály – 8:54,8 p) gazdagította új egyesülete trófeakincsét. Az újabb bajnoki címre 1968-ig kellett várnia, akkor a maratoni futás csapatversenyén léphetett a dobogó legmagasabb fokára. 1969-ben részt vett az athéni Európa-bajnokságon. Maratoni futásban állt rajthoz, képviselve Magyarország színeit. 2:22:58,8 órás idejével a 6. helyet szerezte meg. Az Athénban hagyott érmét kárpótolta otthon, az országos bajnokság díjaival – a 10 000 méteres síkfutásban arany-, 5000 méteren és a maratonin egyaránt bronzérmet szerzett. Az 1970-es országos bajnokságon háromszoros – 5000 m, 10 000 m és mezei futás – bronzérmes lett, majd részt vett az Európa-kupa elődöntőjén, ahol az 5000 méteres síkfutásban az 5. helyen érkezett célba.
Közben 1968-ban atlétaedzői oklevelet szerzett, és visszavonulása után „a sportok királynőjének” hódolt, s hódol ma is Magyarországon.
Bánffy Éva Mária
Kolozsváron született 1943. június 19-én. Édesapja báró Losonczi Bánffy László, édesanyja zeykfalvi Zeyk Heléna. Mária tizenhárom éves korában Jordáky Béla úszóedző tanítványa lesz a Kolozsvári Lokomotív sportegyesületben. 1957-ben átigazol a Kolozsvári Munkás Sport Clubhoz, s még ebben az évben az országos ifjúsági és felnőttbajnokságon egyformán aranyérmes. Ezt az elvitathatatlan bravúrt 1958-ban megismétli a Román Nemzetközi Bajnokságon, ahol megnyeri mind a 100 m-es mellúszást, mind a 200 m-es hátúszást – és mindkettőt országos csúccsal. Beválogatják a római olimpiára készülő román csapatba. Sajnos, Róma helyett szülővárosában, Kolozsváron kell maradnia, mert mint „osztályidegent” kizárják a keretből és a sportéletből is!
Mária nem keseredik el, fáj a történet okozta seb, de nem esik kétségbe. Az érettségi után szakmai tanfolyamon vesz részt, majd játékkészítő kisipari termelőszövetkezetben helyezkedik el, s végzi szorgalmas kitartással munkáját. Fiatalon, 2009 júliusában hunyt el az az úszótehetség, aki mások hibájából nem tudott igazából kibontakozni, felfutni, felnőni az úszósport csillagos egére.
Jurikné Heirits Erzsébet
1938. november 7-én született Kolozsváron. Édesanyja Gál Irén. Sportpályafutását a Budapesti Vasas MÁVAG színeiben kezdte, majd a Vasas, a Ferencvárosi Torna Club, a Vörös Meteor, a Dunai Kőolaj, a Kanizsai Bútor következett. Edzője volt Simon Béla, Újlaky Jenő és Pénzes György.
Első figyelemre méltó sikerét az 1954-es országos csapatbajnokságon érte el, aranyérmet szerezve. Két évvel később már a nemzetközi vetélkedőkön is elkezdték jegyzeni a nevét, ugyanis ifjúsági Európa-bajnok lett. 1958-ban a budapesti felnőtt Európa-bajnokságon is asztalhoz állhatott, de ezúttal helyezetlenül zárt. Négy évet várt az újabb nagy nemzetközi megmérettetés lehetőségére. 1962-ben aztán a Helsinki Világifjúsági Találkozón női párosban ezüst-, egyesben bronzérmet szerzett. Ezzel a két éremmel indult be s kezdett felpörögni Erzsébet nemzetközi sportpályafutása:
1963: a prágai világbajnokságon bronzérmes a magyar válogatott – Földyné Kóczián Éva, Jurikné Heirits Erzsébet, Lukácsné Máthé Sári, Poor Éva.
1964: a malmői Európa-bajnokságon egyéniben ezüst-, vegyes párosban Faházi Jánossal bronz- és csapatban újabb ezüstérem a válogatottal – Földyné, Lukácsné, Jurikné, Papp Angéla.
1965: a ljubljanai világbajnokságon megtorpant ugyan a magyar csapat, de így is dobogóközelben, az 5. helyen végzett.
1966: a londoni Európa-bajnokságon a csapattal – Földyné, Jurikné, Lukácsné – és a női párosban is Földynével együtt aranyérmes lett.
1967: a stockholmi világbajnokságon két bronzéremmel – női párosban (Földynével) és csapatban (Földyné, Jurikné, Lukácsné Kisházi Beatrix) – gazdagodik éremgyűjteménye.
1967–1968: Európa Liga – bronzérem
1968: a lyoni Európa-bajnokságon csapatban (Jurikné, Földyné, Kisházi, Papp Angéla) 4. hely.
1968–1969: a Bajnokcsapatok Európa-kupáján ezüstérem.
1982-ben a Testnevelési Főiskola Továbbképző Intézetében edzői oklevelet szerzett. 1980-tól 1988-ig a Kanizsa Bútor asztalitenisz-szakosztályának edzőjeként dolgozott.
Sándor Lajos
1957. február 26-án született Farcádon. Innen vitte magával Székelyudvarhelyre nyers erejét, bátor küzdeni akarását, kemény munkabírását, szerénységét. Amikor elindult, még nem gondolt birkózásra. Barátai vitték el a legendás birkózóterembe, ahol Elekes Endre edző fogadta. Ott ragadt, pedig nem akart ő birkózó lenni, jobban szerette a labdarúgást, s kedvelte a tornát, a műkorcsolyát is, de edzőjének viszonyulása, hozzáállása meggyőzte. ’71-ben kezdett el igazából birkózni, s rá egy évre megszerezte első érmét, az országos ifjúsági bajnokságon ezüstérmes lett, a középiskolások versenyén pedig bronzérmes. Sándor Lajos birkózó sikerei mellett kitartott a tanulás mellett is, fizikai olimpiászt nyert.
’74-ben válogatott lett. Vajdahunyadon legyőzte a magyar, a lengyel vetélytársát, döntetlenre mérkőzött a bolgár versenyzővel. Még ebben az évben részt vett az olimpiai reménységek Észak-Koreában rendezett tornáján. Itt a phenjani vetélkedőn sorra győzte le a hazai, lengyel, kubai, keletnémet ellenfelét, aztán egypontos vereséget szenvedett a szovjet birkózótól, és zászlót kellett hajtania az észak-koreai felnőtt korosztályú versenyző előtt. A verseny végén bronzéremért léphetett a dobogóra.
Itthon az országos bajnokságon folytatta az éremszerzést, méghozzá aranyéremmel. De ezt már Sepsiszentgyörgynek szerezte, hiszen menet közben mestere, Elekes Endre a Sepsiszentgyörgyi Olt Sport Clubhoz igazolt, s Lajos természetesen követte őt.
Lajos a tiszta küzdelem híve volt. Vetélytársát nem tekintette sohasem ellenfelének, hanem versenytársának nézte. Ezért aztán meglepődött, amikor az egyik vetélytársa kint, Észak-Koreában háromszor is beléje fejelt. Feldühödött, persze hogy feldühödött, és a harmadik fejelést törlesztette. – Ezt nem kellett volna tennem – mondotta –, sokáig bánni fogom.
Eszményképe a marosvásárhelyi Ambrus Lajos volt. Tetszett neki a példakép, mert kitűnő birkózó, erős, technikás és nagyon rendes emberként ismerte meg, s ezért igyekezett kitartóan példáját követni. Az életben és a szőnyegen is.
Sándor Lajos az 1977-es szabadfogású birkózó-világbajnokságon a hatodik helyen zárta a 68 kg-osok versenyét, még ebben az évben az Európa-bajnokságon bronzérmes lett, de most a 64 kg-os súlycsoportban. 1978-ban a világbajnokságon megvédte korábbi hatodik helyét, az Európa-bajnokságon pedig az ötödik helyen végzett, 1979-ben pedig a hatodik helyen fejezte be a versenyt. Közben elhagyta az országot, német földre költözött. Ott is a válogatottságig vitte. A boldog öregkort sajnos, nem érte meg, Németországban hunyt el 2001-ben.
