Botár István csíkszerdai régész volt a vendége a Székely Akadémia előadás-sorozat legutóbbi rendezvényének. Pénteken este Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében vetített képes bemutatót tartott a csíki egyházszervezet és településhálózat kialakulásáról, régészeti ásatások eredményeivel nyomatékosítva a térség Árpád-kori történetéről szóló megállapításait. Az est házigazdája Kádár Gyula történész volt.
A települések korát az 1332–1337 között összeírt pápai tizedjegyzékek alapján „szokás” említeni, ám így torz képet kapunk, mondotta az előadó, aki hangoztatta, ez alapján csupán a plébániákat térképezhetjük fel, de a templomokat több település közösen építette, melyek közül csak egyet vezettek be a jegyzékbe. Sőt, olyan is van, amit fel sem vettek, a plébános esetleg „elrendezhette”, hogy ne kelljen adót fizetni. Erre példa Csíkmenaság és Csíkszentimre, ahol régészeti kutatás kimutatta Árpád-kori templom létét, de nem szerepelnek az összeírásban.
Kiindulópontként az 1334-es pápai tizedjegyzéket vette az előadó, mivel azon nyomon követhető az összeírás útvonala északról dél felé, Gyergyótól Tusnádig. Ennek alapján térképet állított össze a létező plébániákkal és a templomokat építő településekkel. Jól látszik, a templom nem mindig egy település közepén áll, mint ahogyan annak helyét utólag a „nagy könyvben” megírták, hanem több egykori település között. Például a szentsimoni plébániatemplom Csatószeg területén van, a Csíkrákosi Göröcsfalván.
Botár István néhány székely mítoszt is lerombolt. Székelyföld őslakói nem a székelyek. A 13. századig máshol éltek, a Dunántúlon, Biharban, Belső-Erdélyben. Előttük, már a 11–12. században településhálózat alakult ki, a 12. században templomokat építettek a térségben. Legenda, hogy a székely települések lakói a hegyekből húzódtak volna le a mai helyükre. Fent nincsenek nyomok, de annál inkább a mai települések mellett, ahol Árpád-kori lelelteket találtak. S ezt a logika is alátámasztja, hisz lent könnyebb a megélhetés, jobban terem a föld. Mítosz a székely tízesekben való településszerkezet is, hiszen a tízes társadalmi, gazdasági, hadi szervezet. Az ún. tízesek java része önálló falu volt a középkorban, a településrészt szeg-ként vagy szer-ként különböztették meg.
Felvetődött a kérdés: milyen nemzetiségű népesség lakta az Árpád-korban Székelyföldet? Mindenképpen a Magyar Királyság területén belüli keresztény népesség, melynek templomaik voltak, és szinte biztos, hogy vármegyei szervezetben éltek. Elég nagy számban került elő kard, sarkantyú, lószerszám, katonáskodásra utaló lelet, amelyek nehézfegyverzetre utalnak, s ez találó, hiszen a Kárpát-medence keleti határán helyezkedik el, és védelmi szerepet játszott. Az ásatások nyomán előkerült cserepeknek nincs nemzetisége, de valamiről árulkodnak. Egyesek, mint amilyen a cserépbogrács, a magyarokhoz köthetőek. Bátrabb megközelítéssel az is kijelenthető, hogy többségében magyar anyanyelvű népesség lakott a későbbi Székelyföld területén, habár szlávok is voltak. Ők a tatárjárás vagy egy nem dokumentált betörés következtében felhagyták a térséget, melyre később beköltöztek a székelyek.
