A megyei labdarúgó-szövetség szombaton tartotta a tavaszi idényt megelőző szokásos technikai ülését. A szövetség pénzügyi mérlegének ismertetése után az őszi idény mérlegelésével folytatta a szövetség elnöke, Oláh József – az eredmények, a történések ismertek, most részletezésbe nem bocsátkozunk –, majd részletesen kitért a bajnokság tavaszi mérkőzéssorozatán egyesületeinkre, csapatainkra váró feladatokra, a Román Labdarúgó-szövetség megfogalmazta elvárásokra.
Ilyen például, hogy minden csapatnak legalább C-licenciátussal rendelkező edzőt kell alkalmaznia (nem gond, hiszen a mögöttünk maradt esztendőben csak itt, nálunk negyvenen szerezték meg ezt az edzői minősítést); a mérkőzéseken kötelező az orvosi (egészségügyi) asszisztencia, az asszisztenseknek pedig az érvényes delegáció; azt már szinte mondanunk sem kell, de mégis elmondjuk: a játékosok igazolására, szerződésére vonatkozó iratok, okmányok rendbetétele elmulaszthatatlan, hiszen ezek nélkül nincs játékjog; a bajnoki év kezdésekor már volt szó róla, most újra napirendre került a játékosok egészségbiztosítása. Oda kell figyelni, létfontosságú is lehet. Na, persze szó esett arról is, hogy a 2014–2015-ös bajnoki évben a két liga (IV. és V.) kötelezően működtetett ifjúsági bajnoksága mellett a szövetség még öt ifjúsági korosztályban – C- (2000-ben születettek), D- (2002), E- (2004), F–G- (2005–2006), H–I-kategória (2007–2008) – indított bajnoki vetélkedőket, biztosítva a kicsik játéklehetőségét, tehetségük felvillantását, további csiszolását. Ilyen még nem volt megyénk labdarúgósportjának történetében! És szó esett arról is, hogy a megye fiatal tehetségei részt vettek a 2000-ben született gyerekek országos válogatórendezvényén, és lesz még ilyen válogató, melyre nevezik a legjobb gyerekeket. Itt hadd mondjuk el: az RLSZ nyolc labdarúgóközpontot akar életre hívni – hármat már életre is hívott: Marosvásárhelyen, Temesváron és Craiován, és következik még öt –, ezekbe választják ki az ország legtehetségesebb labdarúgó-palántáit. Az első válogatón a megyénkből két gyerek – Tamás Nándor és Zsombori Andor – csillogott, s nyerte el a szakemberek tetszését.
Mielőtt rátértek volna a tavaszi tervekre, a szövetség szétosztott 24 futball-labdát, ezeket az RLSZ-től kapta.
És akkor következzenek a tavaszi tervek, például: folytatják az edző- és játékvezető-képzést; folytatódik a Székely Kupa-rendezvény – erre már most lehet nevezni –, és természetesen a Román Kupa megyei szakaszára is sor kerül április 22-én 17 órától az alábbi párosításban: Csernáton–Bardoc, Papolc–Bodok, Kilyén–Illyefalva, Kökös–Bereck. A szövetség tervezi egy női bajnokság beindítását is – persze, ha összejön legalább három csapat (kettő már van). Utoljára maradt a két húsvét bajnoki menetrendje: mind a magyar, mind a román húsvétkor megrendezik a soron következő fordulót, de nem az ünnepen, hanem úgymond húsvét szombatján. A tavaszi idény kezdési időpontjai: IV. liga: február 28.–március 1.; V. liga: március 28–29.
Következtek a hozzászólások. Voltak, akik kifogásolták a negyedik játékvezető delegálását, mások javasolták, hogy a jövőben nyugodtan egy gépkocsiban érkezzen a mérkőzés helyszínére a három játékvezető és a szövetségi megfigyelő, hogy ne kelljen sok gépkocsi benzinfogyasztását fedeznie a házigazda egyesületnek. A legtöbb hozzászólás a stadionok hideg és meleg vízzel történő ellátását érintette. Furcsa eseményeket elevenítettek fel... A hozzászólásokat a Bodoki Törekvés elnöke, Szakács József zárta: bejelentette a csapat visszalépését, mert az önkormányzat 20 000 lejes támogatásával egyszerűen nem lehet a csapatot szerepeltetni, működtetni.
Sokan meglepődtek, magam is, hiszen a bodoki labdarúgásnak gazdag hagyománya van, az egyesületnek pedig korszerű stadionja... Nem, nem hagyhatom szó nélkül.
Tisztelt önkormányzatok!
Több figyelmet szenteljenek a települések sportéletére, ezen belül labdarúgócsapatuk támogatására. Tudjuk, hogy nem dúskálnak az anyagiakban, a pénzben, de meg kell nézni, hogy az a megszokott, divatossá vált 20–25 ezer lej mire elegendő. Fedezi-e a kiszállások költségeit, a játékvezetők, a megfigyelők díjait s azt a ma divatossá vált játékdíjat, melyet a behozott és a helyi játékosok elvárnak, követelnek az egyesülettől?
Ma más világot élünk, ma a pénz az úr. Valamikor, nem is olyan régen ezen a szinten (IV. és V. liga, annak idején MB I., MB II., MB III.) a játékosok fizettek azért, hogy focizhassanak, fedezték a szállítás költségét... Ma 150 vagy éppen 200 lejt kérnek egy mérkőzésre játékdíjként... Aztán ott vannak a pályák, az öltözők, a hideg-meleg vizes zuhanyozók, azokat karban kell tartani, használhatóvá kell tenni, elvégre kötelező a hideg és meleg víz biztosítása... (S itt hadd hívjam fel a vendégcsapatok figyelmét: úgy kezeljék a vendéglátók fürdőjét, mintha az a sajátjuk lenne!!!)
A települések sporthagyományait tisztelni, ápolni illik mindenütt, szerte e megyében. Így kívánja a székely becsület.
A hétvégén tehát kezdődik a szabadtéri futballidény – a megnyitó szerepkörét a IV. liga játssza –, a visszavágók mérkőzéssorozata, kiegészítve az őszről elmaradt két forduló találkozóival. A rajtot megelőzően vessünk egy pillantást az őszi idényre, mely
így ért véget:
1. Bereck 15 11 2 2 45–16 35
2. Gelence 13 9 1 3 41–10 28
3. Maksa 13 8 4 1 38–19 28
4. Illyefalva 13 8 4 1 27–15 28
5. Ozsdola 13 7 3 3 28–12 24
6. Perkő 14 6 3 5 23–22 21
7. Bardoc 13 6 2 5 33–20 20
8. Kézdi SE 13 6 2 5 22–22 20
9. Bölön 13 6 1 6 20–22 19
10. Csernáton 14 4 4 6 17–22 16
11. Szitabodza 13 5 1 7 18–41 16
12. Bodzaforduló 13 3 3 7 18–34 12
13. Uzon 13 3 2 8 23–41 11
14. Nagyajta 13 2 2 9 23–32 8
15. Barót 13 1 3 9 13–32 6
16. Bodok 13 1 3 9 12–39 6
A tizenhat csapat örökrangsora (az 1968–69-es bajnokság és a 2014–2015-ös bajnokság tavaszi idénye közötti időszak megyei labdarúgásának felsőházában játszott mérkőzések alapján – a győzelemre 2, a döntetlenre 1 pont jár):
1. Perkő 1177 552 177 418 2393–1825 1281
2. Uzon 1217 545 175 497 2348–2341 1265
3. Bodok 993 511 133 349 2242–1506 1155
4. Barót 897 467 120 308 1294–1493 1054
5. Bardoc 781 384 90 307 1663–1420 858
6. Gelence 739 338 103 298 1603–1317 779
7. Illyefalva 811 320 123 368 1455–1760 763
8. Bodzaforduló 672 309 116 247 1576–1070 734
9. Ozsdola 653 301 98 260 1403–1234 700
10. Nagyajta 643 221 75 347 1047–1478 517
11. Csernáton 608 192 69 347 916–1340 453
12. Bereck 431 191 62 178 823–794 444
13. Kézdi SE 431 176 50 205 884–977 402
14. Maksa 481 171 60 250 834–1307 402
15. Szitabodza 397 126 37 234 711–1261 289
16. Bölön 189 56 21 112 265–546 133
És van még két rangsorunk. Mindkettő a labdarúgók egyéni teljesítményére vonatkozik. Az első a felsőházban játszott bajnoki mérkőzések számát veszi alapul, a második a legeredményesebb góllövőket sorakoztatja fel.
A játszott mérkőzések rangsora:
504 – Gergely István (Bodok)
470 – Kopetzky Sorin (Bardoc)
454 – Gáspár Levente (Gelence)
453 – Bartók Kálmán (Kézdiszentléleki Perkő)
451 – Daniel Ştefănescu (Bölön)
443 – Barabás Bálint (Bardoc)
438 – Voloncs Barna (Kézdiszentléleki Perkő)
435 – Tókos Zoltán (Bardoc)
435 – Horváth Emil (Kézdiszentléleki Perkő)
406 – Sylvester Árpád (Csernáton)
393 – Bogdán István (Barót).
A legeredményesebb góllövők (a 200-asok csoportja):
271 – Tókos Zoltán (Bardoc)
241 – Fábián Domokos (Gelence)
226 – Nagy Károly (Ozsdola).
A tavaszi fordulók
XVI. forduló (febr. 28.–márc 1., kezdési időpont: ifik 12.45, felnőttek 15 óra):
Szitabodzai Haladás–Uzoni Vénusz, Ozsdolai FC–Maksai Jövő, Bardoci Prima–Illyefalvi Lendület, Bölöni Sport Egyesület–Bodzafordulói Csukás, Baróti Városi Sport Club–Csernátoni FC, Kézdiszentléleki Perkő–Kézdivásárhelyi SE, Gelencei Nemere–Nagyajtai Hargita, Berecki FC áll.
XVII. forduló (márc. 7–8.): Uzon–Ozsdola, Maksa–Bardoc, Illyefalva–Bölön, Bodzaforduló–Bereck, Csernáton–Perkő, KSE–Gelence, Nagyajta–Szitabodza, Barót áll.
XVIII. forduló (márc. 14–15.): Szitabodza–Ozsdola, Bardoc–Uzon, Bölön–Maksa, Bereck–Illyefalva, Barót–Bodzaforduló, Gelence–Csernáton, Nagyajta–KSE, a Perkő áll.
XIX. forduló (márc. 21–22.): Ozsdola–Bardoc, Uzon–Bölön, Maksa–Bereck, Illyefalva–Barót, Bodzaforduló–Perkő, Csernáton–Nagyajta, KSE–Szitabodza, Gelence áll.
Az elmaradt XI. forduló újraprogramálva (márc. 25.): Szitabodza–Barót, Bölön–Gelence, Bardoc–Nagyajta, Ozsdola–KSE, Uzon–Csernáton, Illyefalva–Bodzaforduló, Maksa áll.
XX. forduló (márc. 28–29.): Szitabodza–Bardoc, Bölön–Ozsdola, Bereck–Uzon, Barót–Maksa, Perkő–Illyefalva, Gelence–Bodzaforduló, KSE–Csernáton, Nagyajta áll.
XXI. forduló (április 4. – kezdési időpont: ifik 14.45, felnőttek 17 óra): Bardoc–Bölön, Ozsdola–Bereck, Uzon–Barót, Maksa–Perkő, Illyefalva–Gelence, Bodzaforduló–Nagyajta, Csernáton–Szitabodza, a KSE áll.
Az elmaradt és most újraprogramált XV. forduló (április 8.): Szitabodza–Gelence, Perkő–Nagyajta, Barót–KSE, Bardoc–Bodzaforduló, Ozsdola–Illyefalva, Uzon–Maksa, Bölön áll.
XXII. forduló (április 11.): Szitabodza–Bölön, Bereck–Bardoc, Barót–Ozsdola, Perkő–Uzon, Gelence–Maksa, Nagyajta–Illyefalva, KSE–Bodzaforduló. Csernáton áll.
XXIII. forduló (április 18–19.): Bölön–Bereck, Bardoc–Barót, Ozsdola–Perkő, Uzon–Gelence, Maksa–Nagyajta, Illyefalva–KSE, Bodzaforduló–Csernáton, Szitabodza áll.
XXIV. forduló (április 25–26.): Bereck–Szitabodza, Barót–Bölön, Perkő–Bardoc, Gelence–Ozsdola, Nagyajta–Uzon, KSE–Maksa, Csernáton–Illyefalva, Bodzaforduló áll.
XXV. forduló (május 2–3. – kezdési időpont: ifik 15.45, felnőttek 18 óra): Bereck–Barót, Bölön–Perkő, Bardoc–Gelence, Ozsdola–Nagyajta, Uzon–KSE, Maksa–Csernáton, Szitabodza–Bodzaforduló, Illyefalva áll.
XXVI. forduló (május 9–10.): Barót–Szitabodza, Perkő–Bereck, Gelence–Bölön, Nagyajta–Bardoc, KSE–Ozsdola, Csernáton–Uzon, Bodzaforduló–Illyefalva, Maksa áll.
XXVII. forduló (május 16–17.): Barót–Perkő, Bereck–Gelence, Bölön–Nagyajta, Bardoc–KSE, Ozsdola–Csernáton, Maksa–Bodzaforduló, Szitabodza–Illyefalva, Uzon áll.
XXVIII. forduló (május 24.): Perkő–Szitabodza, Gelence–Barót, Nagyajta–Bereck, KSE–Bölön, Csernáton–Bardoc, Bodzaforduló–Uzon, Illyefalva–Maksa, Ozsdola áll.
XXIX. forduló (május 30.): Perkő–Gelence, Barót–Nagyajta, Bereck–KSE, Bölön–Csernáton, Ozsdola–Bodzaforduló, Uzon–Illyefalva, Szitabodza–Maksa, Bardoc áll.
XXX. forduló (június 6.): Gelence–Szitabodza, Nagyajta–Perkő, KSE–Barót, Csernáton–Bereck, Bodzaforduló–Bardoc, Illyefalva–Ozsdola, Maksa–Uzon, Bölön áll.
Csendüljön tehát a kezdést jelző sípszó, induljon maratoni útjára a labda, a pályán pedig győzzön mindig a legjobb. Sok sikert mindenik csapatnak! A szurkolóknak pedig jó szórakozást!