„Ott, ahol zúg az a négy folyó, ott, ahol szenvedni jó,
Ott, ahol kiömlött annyi drága vér, ezredévről mond mesét a szél...”
Érzem, mint ölel át a szél, hallom szüntelenül halk szavát, suttogását, amint csendesen, édes anyanyelvemen elismerő szavakat susog e vidék, e föld hőseiről, és közben arra int, róluk se feledkezzél meg.
Paneth Vilmos Farkas
Kolozsváron született 1917. március 17-én. Édesapja József, édesanyja Farkas Fanny. Vilmos 1934-ben szakközépiskolába iratkozott, s mint sportoló a Kolozsvári Haggibor asztaliteniszezőjeként kezdte pályafutását 1932-ben. Egy évvel később már országos bajnoki címet szerzett a Haggibor csapatával, s ezt a címet háromszor meg is védte a csapat, soraiban Vilmossal. 1936-ban aztán a világbajnokságon is megcsillogtatja tudását. A prágai világbajnokságon a Diamandstain Ervin, Paneth Vilmos Farkas,Vasile Marin, Pitu Pop, Victor Vladone összetételű román válogatott ezüstéremért léphetett a dobogóra, miután a döntőben 5–4-es vereséget szenvedett az osztrák csapattól. De a prágai világbajnokságon egy világrekord is fűződik a nevéhez: a lengyel Ehrlich ellen vívott mérkőzése 2 óra 15 percig tartott. Az 1937-es badeni világbajnokságon egyéniben a negyeddöntőig jutott. Részt vett az 1952-es bombayi világbajnokságon is, ahol harmincöt évesen a legjobb tizenhat között zárta a férfi egyéni versenyt. 1953-ban kilencszeres romániai bajnokként visszavonul és edzőként dolgozik tovább a sportág érdekében. Mint edző a Kolozsvári Haladásban kezdi pályafutását, majd a Munkás Sport Clubnál folytatja. Ötvenhét pingpongozót edzett, akik 129 bajnoki címet szereztek. A Kolozsvári MSC-vel ötször nyerte meg a Bajnokcsapatok Európa-kupáját. S ez akkor szinte természetes is volt, hiszen olyan játékosai voltak, mint Dorin Giurgiucă, Radu Negulescu, Gheorghe Cobârzan, Réthi Albert, Dobosi Şerban, Adrian Crişan, Carmen Crişan...
Azt már szinte mondanunk sem kell, hogy Paneth 1986-ig a román válogatott edzőjeként is dolgozott. És nem akárhogy, tanítványai tizenhat világbajnoki és harminckét Európa-bajnoki címet szereztek. Hogy kik voltak a tanítványai? Soroljuk: Rozeanu (Adelstein) Angelica, Kolozsváry Sára, Zeller Ella, Maria Alexandru, Luci Slăvescu, Geta Pitică, Mihálka Nóra, Reiter Toma, Gantner Matei, Harasztosi Tibor, Pesch Paul, Mircea Popescu, Szentiványi István, Böhm Zsolt, Böhm József, Ferenczi Éva... Érdemes edzőként hunyt el kilencvenkét éves korában 2009. június 23-án.
Sólyom (Stumpf) Ilona
1926. október 25-én született a Temes megyei Boksánbányán háromgyermekes családban – mely 1949-ben a Stumpról Sólyomra változtatta nevét, testvérei: Sólyom Erzsébet teniszező, Sólyom Éva asztaliteniszező – nevelkedett. Az érettségi után a közgazdasági technikumban folytatta tanulmányait, 1964-ben pedig edzői oklevelet szerzett. Sportpályafutása az asztalitenisz és a teniszpálya vonzásában zajlott. Klubja volt a Budapesti Postás, az Antenna Fáklya SE, a Kinizsi, a Vörös Lobogó, a Vörös Meteor, a Gamma, edzői pedig: Erdélyi Géza, Újlaky Jenő, Kozma Béla, Rúzsa László, Juhos József, Lovászy János.
A két sportág „versenyfutásában” az asztalitenisz győzött. Ilona már 1948-ban országos bajnoki bronzérmet szerzett női párosban, két évvel később pedig a budapesti világbajnokságon tagja volt az ezüstérmes magyar csapatnak (Farkas Gizella, Kárpáti Rózsi, Király Ilona, Sólyom Ilona). 1951-ben a bécsi világbajnokságon a Farkas, Kárpáti, Sólyom, Sági Edit alkotta csapat az 5. helyen zárt. Két évvel később a londoni világbajnokságon újra ezüstérem a magyar női válogatott – Farkas Gizella, Kerekesné Sólyom Ilona, Kóczián Éva, Simonné Almási Ágnes – díja, Ilona pedig a Főiskolai Világbajnokságon megnyeri a női egyest, és bronzérmes lesz női párosban. Az 1955-ös utrechti és az 1957-es stockholmi világbajnokság már gyengébbre sikeredik, és a magyar csapat Ilonával a soraiban itt is, ott is a negyedik helyen végez.
1958-ban Budapest rendezi az első Európa-bajnokságot. A férficsapat aranyérmet, a női – Kóczián Éva, Kerekesné Sólyom Ilona, Lantosné Farkas Gizella, Mossóczy Lívia – bronzérmet szerez. Ezt az érmet két évvel később a zágrábi Európa-bajnokságon aranyra váltják a magyar nők – Kóczián Éva, Lantosné Farkas Gizella, Máthé Sári, Mossóczy Lívia –, a női egyesben induló Kerekesné Sólyom Ilona ezüstérmes lesz, és Lantosné Farkas Gizellával kettesben bronzérmes a női párosban.
Ilona az 1961-es pekingi világbajnokságon búcsúzik – itt negyedik lett a csapat – a nagy világversenyektől. 1963–64-ben még szerez egy ezüstérmet a BEK-döntőn, aztán egy sor országos bajnoki éremmel (arany-, ezüst-, bronzéremmel) visszavonul a versenysportból, és mint edző a Vörös Meteorban, a Ferencvárosban, majd az MTK-ban igyekszik továbbadni tudását.
Hints Ottó
Marosvásárhelyen született 1929. december 5-én. Édesapja, József zenész, édesanyja, Mária háztartásbeli. A szülővárosában végzett elemi és középiskolai tanulmányai után a kolozsvári Bolyai János Tudományegyetem biológia szakán szerzett oklevelet (1962), ezt követően pedig természetrajztanárként, na és repülőmodellezőként dolgozott a Marosvásárhelyi ILEFOR és az Akarat színeiben. A modellezés csaknem minden kategóriáját – szabadon repülő vitorlázó, gumimotoros, mechanikai motoros, zárt téri, körrepülő – művelte, és úttörő módon vezette be vagy éppen eredményesen próbálta ki az időközben megjelenő új kategóriákat is (rádióirányítású, rakétamodell, hajómodell). Figyelemre méltó tudását és tapasztalatát értékesítve, az 1979 és 1982 közti időszakban főtervezőként vett részt a marosvásárhelyi bútorgyárban – hazai szinten elsőként – a katonai célú rádióirányítású repülőmodellek gyártásában.
Közben megnősült, felesége Akszenyuk Mária mikrobiológus-orvos.
Mint sportoló az akkor elérhető legmagasabb csúcsokig eljutott. Hosszú időre kinyúlt karriere 28 országos bajnoki cím megszerzéséhez adott lehetőséget a szabadon repülő és zárt téri kategóriákban, és közben tíz országos csúcsot is átírt. Állandó tagja volt a román válogatottnak, így aztán lehetősége adódott mind az Európa-, mind a világbajnokságokon való részvételre. Több versenyen is dobogós helyezésekkel zárt. Íme:
1949-ben Budapesten és Hajdúszoboszlón a Népi Demokráciák I. Nemzetközi Versenyén vitorlázó modellezésben egyéni ezüstérmes, gumimotoros modellezésben egyéni bronzérmes volt.
1956-ban Pálicson a vízi modellek Európa-bajnokságán bronzérmet szerzett.
1958-ban Clinceni-ben a motoros modellezésben tagja volt az ezüstérmet szerzett csapatnak. Még ebben az évben sportmesteri címmel jutalmazta a hazai sportvezetés.
1959-ben megkapta a kiváló sportmester címet.
1973-ban az év legjobb modellezőjévé választották.
1974-ben elnyerte az érdemes edzői címet.
1998-ban a Külhoni Magyar Sportcsillagok Budapesti Világtalálkozóján trófeával és díszoklevéllel jutalmazták.
2007. november 24-én életmű-elismerésként vehette át a román és a magyar modellezőszövetség közös felterjesztésére a Frank Ehling-oklevelet a modellező ifjúság nevelése terén végzett munkájáért.
Jászapátiban hunyt el 2009. február 2-án, és ott is helyezték örök nyugalomra.
Orbán István
1949. március 4-én született Székelyudvarhelyen, édesapja Lajos, édesanyja Mária. Már középiskolás korában eljegyezte ma-gát a kézilabdával, edzője, Szabó Dénes a kapu őrzését bízta rá. Nem tévedett. A középiskola elvégzése után a bukaresti Testnevelési Főiskolára felvételizett – sikerrel. 1971-ben tanári és szakedzői oklevelet szerzett. Egyetemi tanulmányai alatt a Bukaresti Egyetem (Universitatea) csapatában játszott, majd az egyetem elvégzése után a Steauához vezetett az útja. 1971 és 1977 között hét országos bajnoki címet szerzett a Steauával.
1970-ben mint az Egyetem kapuvédője vett részt a párizsi olimpián, ahol a román válogatott – Birtalan István, Kicsid Gábor, Orbán István, Alexandru Dincă, Cristian Gaţu, Gheorghe Goran, Gheorghe Gruia, Gunesch Roland, Gheorghe Licu, Mihai Marinescu, Titus Moldovan, Cezar Nica, Cornel Oţelea, Cornel Penu, Ion Popescu, Valentin Samungi – a döntőben 13:12 arányban legyőzte a Német Demokratikus Köztársaság válogatottját, és aranyérmet szerzett.
Az 1972-es müncheni olimpiára „elfelejtették” kivinni...
Következett az 1974-es berlini világbajnokság, s a jól összeforrott román válogatott – Orbán Istvánnal a soraiban – újabb világbajnoki győzelmet aratott.
1975-ben Orbán Istvánék megvédik világbajnoki címüket, s így hangolnak az 1976-os montreali olimpiára. Orbán Istvánt újra szülőföldjén hagyják, pedig ott lett volna a helye Birtalan István és Kicsid Gábor mellett. S ha ott van, lehet, hogy az orosz–román döntő nem az oroszok győzelmével ér véget. Lehet... Tény, hogy a román válogatott ezüstéremmel zárt.
Orbán István aktív játékosként 24-szer öltötte magára az ifjúsági válogatott címeres mezét, 150-szer a nagyválogatottét. Visszavonulása után, 1980 és 1986 között a Steaua ifjúsági csapatát edzette, 1986-tól pedig az A-osztályos Marosvásárhelyi Electromureş edzőjeként dolgozott. Marosvásárhelyen él.
Nem volt a legszerencsésebb kézilabdakapus. Mondom ezt, miután kétszer is távol tartották az olimpiai játékoktól, megfosztva egy olimpiai ezüst- (1976) és bronzéremtől (1972). Orbán István ezen érmek nélkül is a székelyek büszkesége, minden idők legjobb székely kézilabdakapusa.
