A székely szabadság napja mellett

2015. február 23., hétfő, Közélet

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöksége kiáll a székely szabadság napja mellett, és tiltakozik Marosvásárhely polgármesterének azon határozata ellen, mellyel idén is ellehetetleníteni igyekszik a megmozdulás békés és gondmentes lezajlását – áll a szervezet közleményében.
 

Az EMNT az idei évet a Székely Nemzeti Tanáccsal (SZNT) való megújuló stratégiai partnerség jegyében kezdte – írják –, hangoztatva: ennek jegyében idén is arra készülnek, hogy március 10-én ott legyenek Marosvásárhelyen a székely vértanúk emlékművénél jogos közösségi igényeink kifejezéséért. Maros­vásárhely mára a magyar jogküzdelmek frontvárosává vált. A Fekete március 25. évfordulójához közeledve, sajnos, nem tapasztalható számottevő előrelépés – sem a városban élő magyar és román közösségek viszonyában, sem az erdélyi magyar­ság helyzetének javulása tekintetében. Éppen ellenkezőleg, Ma­ros­vásárhely manapság sokkal inkább a 90-es évek funari Ko­lozsvárjához hasonlítható – jegyzik meg. Mint ahogyan akkor és ott, a kialakult helyzetért jelenleg itt is elsősorban a város első számú vezetőjére hárul a felelősség. Dorin Florea polgármester szándékosan torzít és csúsztat a marosvásárhelyi március 10-ei rendezvényekkel kapcsolatban, s erre csak ráerősítenek az önkormányzati vezető munkatársai – holott jól tudják: a város és Erdély magyarsága a legkevésbé sem vádolható rendbontással, etnikai hangulatkeltéssel. Számunkra nyilvánvaló, hogy a székely szabadság napjának idei kimeneteléért elsősorban a többségi városvezetést terheli a felelősség – áll a közleményben. Az Európai Unióban s benne Marosvásárhelyen a gyülekezés, valamint a szólás szabadsága szent és sérthetetlen. Az EMNT szilárdan kiáll az SZNT jogos követelései mellett, és elkötelezett jelenlétével is támogatásáról biztosítja a székely szabadság napjának akadálytalan megrendezését – zárul a közlemény. (sz.)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 683
szavazógép
2015-02-23: Kitekintő - :

Moszkva ugyanúgy jár el Ukrajnában, mint Washington Nicaraguában

Washington határozottan elítéli Oroszország ukrajnai beavatkozását, pedig az Egyesült Államok nem is olyan régen, Ronald Reagan elnöksége idején egy, a mostanira kísértetiesen emlékeztető helyzetben ugyanígy járt el Nicaragua esetében – állapította meg elemzésében Stephen Walt, a Harvard Egyetem professzora. A nemzetközi kapcsolatok ismert amerikai kutatója szerint az Egyesült Államok néhány évtizeddel ezelőtti nicaraguai, valamint Oroszország jelenlegi ukrajnai beavatkozása között annyi a hasonlóság, hogy úgy tűnik, Vlagyimir Putyin orosz elnök Ronald Reagan egykori kottájából játszik.
 
2015-02-23: Közélet - Iochom István:

Tizenhat méteres kolbászt is készítettek (A X. Bálványosfürdői Nemzetközi Disznótoros Fesztivál)

A múlt hétvégén tavaszias időjárásban szervezték meg Bálványosfürdőn a tizedik nemzetközi disznótoros fesztivált. A jubileumi seregszemlére tíz magyarországi és hét hazai csapat nevezett be több mint kétszáz taggal. Újdonságnak számított a sarmasági csapat által elkészített tizenhat méteres kolbász.