Új lehetőség támogatásmegvonásra
Büntetheti a közeljövőben a farmokon bekövetkező munkabaleseteket Brüsszel: a mezőgazdaságért felelős uniós biztos, Phil Hogan ugyanis azt tervezi, szigorú intézkedéseket vezet be a farmokon veszélyes munkakörülményeket fenntartó üzemeltetők ellen. Hogan odáig is elmenne, hogy megvonja a mezőgazdasági támogatást azoktól a farmoktól, ahol munkabaleset következik be.
Évente mintegy 500 mezőgazdasági dolgozó hal meg munkabaleset következtében az Európai Unió területén. A legtöbb esetet az EU nyugati tagállamaiban jegyzik: 2012-ben Nagy-Britanniában 42, Olaszországban 97, Németországban 95, Írországban pedig 26 mezőgazdasági dolgozó vesztette életét munkavégzés közben.
„Ez elfogadhatatlan. Több olyan intézkedést helyeztünk kilátásba, melyek révén rá tudnánk venni a farmereket arra, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak saját vagy családjuk biztonságára” – mondta Phil Hogan. Az uniós biztos szerint a mezőgazdaság veszélyes terület, éppen ezért szigorúbb szabályok szükségesek, főként a munkavédelmi előírások terén.
„Legvégső esetben odáig is elmehetünk, hogy megbüntetjük azokat a gazdákat, akik nem vigyáznak saját vagy családjuk épségére. Például úgy, hogy megvonjuk a nekik nyújtott mezőgazdasági támogatást” – tette hozzá az uniós biztos. Phil Hogan arra nem tért ki, mikortól tervezi bevezetni a szigorítást. (7hatar.ro)
Rossz a vidékfejlesztési terv
Panaszkodnak a kisgazdák, hogy számukra elérhetetlenek az új vidékfejlesztési tervben megfogalmazott támogatások. A helyzet ellentmondásos: a kisgazdák előnyt élvezhetnének, a pályázat során mégis számos nehézségbe ütköznek – írja az Agroromania.ro portál, idézve Laurenţiu Baciut, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája elnökét. A vidékfejlesztési terv alapjainak nagy részét a kisgazdáknak szánják, de ők ezeket nem tudják megpályázni. A mezőgazdaságban szakemberek folytatják a termelést, s végül épp ők nem kaphatnak pénzt – véli az elnök. A pénzügyi törvény kapcsán elmondta: az áfacsökkentés nem kedvez a termelőknek, csupán a feldolgozóknak.