A mintegy tizenháromezer romániai falu felének felszámolásával a mezőgazdasági művelésre alkalmas területek háromszázaléknyi (!) növekedését remélte – legalábbis ez volt a kimondott oka az úgynevezett agráripari centrumok létesítésének, hol típustömbházakba kényszerítve kellett volna élniük a felszámolásra ítélt települések lakóinak. A ki nem mondott, de annál nyilvánvalóbb cél a maradék szász és a legtöbb magyar falu eltüntetése volt, hiszen az 1980-as évek végére a német eredetű lakosság nagy részét már kiárusították a Német Szövetségi Köztársaságnak, az erőszakos iparosítás miatt pedig a magyar falvak lakosságának jó része, főként a fiatalok, a városokba költöztek. A fejlemények ismertek: nemzetközi tiltakozás, Budapesten több tízezres tüntetés, állásfoglalás az Országgyű­lésben, válaszként a kolozsvári magyar konzulátus bezárása, a magyar–román diplomáciai kapcsolatok megszakításának felvetése. Nemzetközi nyomásra 1988 végén aljas módszert kiötölve valamelyest lassították a program ütemét: az iskola, közlekedés, orvosi ellátás, postai szolgáltatás nélkül hagyott falvak maguktól múljanak ki...
Bözödújfalu még a településszisztematizálási terv bejelentése előtt a falurombolás áldozatává vált. A település helyére víztározót terveztek, a gát építéséhez még 1975-ben hozzáfogtak, két év után abbahagyták, majd 1984-ben folytatták. Következő évben a 625 méter hosszú, legmagasabb pontján 28 méter magas torlasz elkészült, ekkor elkezdték a falu kitelepítését. Amilyen lassan telt fel az elzárt völgy a Küsmöd patak vizével, olyan lassan haladt a házak kiürítése is: jószántából senki sem akart volna az ősiből kiköltözni, szülői házat, temetőt – a múltat odahagyni. A víz azonban hatalmas úr: 1994-re elnyelte a falut, templomainak is csupán tornya magasodott ki belőle, intő jelként dacolva az árral: fehérségük néma fohászával váltak a falurombolás jelképévé. Míg álltak még, mert a környékbeliek Isten árván maradt hajlékainak cserepeit ellopkodták, tető nélkül a templomok összedőltek, így hát a rommá lett falakat is széthordták, a katolikus templom tornyáról meg maga a Fennvaló gondoskodott, 2009-ben, egy nagy viharban összedőlt teteje, tavaly nyáron falai is leomlottak. Ezzel a falu utolsó létesítménye is eltűnt.
Az emlékezetből azonban nem lehet kitörölni Bözödújfalut. Az elűzött emberek évente visszajárnak, minden év augusztusának első szombatján falutalálkozót szerveznek ott, ahol már nincs falu. Van emlékpark a mesterséges tó feletti dombon, első jele a falu egyik házának falmaradványából 1995-ben Sükösd Árpád által kialakított siratófal, melyre felvésték az egykori lakosok nevét, alapjára a faluban valaha gyakorolt vallások szimbólumait. A márványtábla felirata: „A tó fenekén Bözödújfalu nyugszik, 180 házának volt lakói szétszórva a nagyvilágban ma is siratják. A diktatúra gonosz végrehajtói lerombolták és elárasztották, ezzel egy egyedülálló történelmi-vallási közösséget szüntettek meg, melyben különböző nemzetiségű és felekezetű családok éltek együtt évszázadokon át, egymást tisztelve és szeretve, példás békességben. Immár a katolikus, unitárius, görög katolikus és a székely szombatosok fohászai örökre elnémultak. Legyen e hely a vallásbéke helye és szimbóluma.” Tavaly óta az egykori unitárius harangláb másában a harangok is megszólalnak, ez már Szombatfalvi József bözödújfalusi születésű, Székelykeresztúron szolgáló lelkésznek köszönhető, ki szervezi az éves találkozókat is. És aki most újabb terv kivitelezésén dolgozik: a falut építené újra. Nem fizikai valóságában, hanem az emlékparkban Bözödújfalu kicsinyített mását hozná létre, a falu alaprajza szerint sétányokat alakítva ki, azok mentén az egykori épületeket – templomokat, iskolát, kultúrotthont és lakóházakat – kopjafák jeleznék. Fájdalmas, de egyedi lesz a kopjafafalu, fogalmazta meg a lelkész, aki tervének kivitelezéséhez talált is támogatókat: az összesen 169 épületet megjelenítő kopjafához a faanyag rendelkezésére áll („akkor ijedtem meg, hogy nagy cserefába vágtam a fejszémet, amikor megláttam a halom faanyagot” – mondta), felhívásában faragóembereket keres. Sokan jelezték már Szatmártól Bereckig, hogy a hatalmas munkában részt vennének, érdekes módon mindannyian legalább két fa kifaragását vállalták, néhányan többet is. Szombatfalvi tiszteletes – maga is faragóember – tábort is szándékszik szervezni, ahol fiatalokat tanítana a kopjafa kialakításának művészetére. A 169 emlékjelet feltett szándéka, hogy kalákában valósítsa meg, nem akarja „kopjafajegy” indításával másfelé terelni a mozgalmat.
A folyamat elindult hát, és Bözödújfalu újraépítésének megálmodója épp Balázs Antal kopjafadoktorban talált legnagyobb támaszára. Abban a Balázs Antalban, aki lelkes és tevékeny támogatója minden jó ügynek, a Gábor Áron Emlékévben az eresztevényi Emlékezés erdejében felállított 27 kopjafa kétharmada is az ő keze alól került ki. Szombatfalvi József lelkesen újságolta, elkészült már az első hét kopjafa, mindet Balázs Antal faragta: az öt templomét és két lakóházét. Minap pedig újabb tíz cserefát hozott el Székelykeresztúrról, mert Anti bácsi azt ígérte, harmincat készít el. És közben szervezi a faragókat, Bereckből Bodó Csaba, Gelencéről Kelemen Dénes, Sepsiszentgyörgyről Lőrincz István jelezte már, kettőt-kettőt kifaragnak ők is. És minden bizonnyal sokan társulnak még hozzájuk, hiszen Háromszék-szerte nincs olyan település, hol egy-két jó faragó ne élne. Ráadásul a kopjafák elkészítésében szabad kezet kapnak a faragók, megkötés csupán annyi, hogy az 1,80 méter magas oszlopnak fele díszíthető, első felére a házszámot és az egykor ott lakó családfő nevét kell rávésni, a minta kiválasztása a faragó feladata, azaz lehetősége adódik a helyi jellegzetes motívumok megjelenítésére.
„A kopjafák anyaga rendelkezésünkre áll, a munka elkezdődött, de még nem vagyunk elegen. Hiányzol. Jöjj, segíts, és vállalj részt a munkában!” – így zárja a fafaragókhoz intézett felhívását Szombatfalvi József lelkész. Ennél jobb lehetőségünk nem is lehetne a székelyföldi összefogás felmutatására.