Lehet-e lenyűgözőbb, lelket lágyan, ám mégis bizsergetően borzolóbb látvány, mint március idusán tenyérnyi kokárdákkal felvértezett gyermeksereget látni, amint a tisztelgés virágait szorongatják, és hallani, amint Gábor Áron rézágyújáról énekelnek? Aligha.
Itt, e huzatos, ám a nagyobb áramlatoktól mégis óvott, félreeső Kárpát-kanyarban bizonyosan nem. Az előbbi képsorok tegnap délben Sepsiszentgyörgyön az állomás negyedi emlékműnél váltak valósággá. Az eprestetői csatára utaló kőlenyomat körül a szomszédos Ady Endre Általános Iskola tanulói és a szintén környékbeli óvoda apróságai sorakoztak fel, igen népesen, s a metsző hideg ellenére dallal, verssel idézték, hosszasan, a magyar forradalom és szabadságharc emlékét. Miután nyitányként elhangzott, hogy „az a nemzet, amely nem ismeri a múltját, nem érdemli a jövőt sem", a megemlékezést a negyed számos lakója is követhette, odaadással készített szabadtéri szertartásnak örülve. Majd, miután elfogyott a szó meg a hang, az emlékművet csendesen körbejárták a szereplők, s végül parány és cseperedő kezeikből virágok kerültek a cári hadsereg és a székely zászlóalj csatáját idéző kőtömb köré...