Nincs magyarkérdés Kárpátalján

2015. március 2., hétfő, Kitekintő

Kárpátalján a helyzet stabil, a megyében nincs úgynevezett magyar probléma, ahogy nem létezik román, lengyel vagy szlovák probléma sem – nyilatkozta Viktor Baloga (fotó), az ukrán parlament képviselője, Kárpátalja legbefolyásosabbnak tartott politikusa szombaton a Fakty.ictv.ua ukrán internetes hírportálnak.

Azzal a pénteki budapesti bejelentéssel kapcsolatban kérdezték az ukrajnai megye volt kormányzóját, egykori ukrán katasztrófavédelmi minisztert, hogy eddig 94 ezer kárpátaljai lakos kapott magyar állampolgárságot. A hírportál az interjú felvezetésében a többi között megállapította, az internet valósággal felbolydult a hírtől, hogy hányan kaptak Kárpátalján magyar útlevelet, azt is állítva, hogy Ukrajnának a nyugati határainál is vannak „nem túlságosan megbízható szomszédai”. Az írás szerint Kárpátalja multikulturális terület, ám a legfontosabb, hogy itt él „Ukrajna alighanem legszervezettebb nemzeti kisebbsége”. A probléma nem az – olvasható a cikkben –, hogy „az emberek magyarul énekelnek, vagy nemzeti viseletben járnak, hanem hogy az ukrán függetlenség két évtizede alatt nem asszimilálódtak”, nem értenek ukránul, az állami hivatalok épületein magyar zászlók lobognak, és gyakorlatilag nyitott a határ az Európai Unió felé, aminek a következménye a 94 ezer kárpátaljai magyar állampolgár.
A felvetésre válaszolva Viktor Baloga kifejtette: nem igaz, hogy a kárpátaljai tömbmagyarság településeinek hivatali épületein csak magyar zászlók vannak kitűzve, mert mindenütt ott van az ukrán állami lobogó, sőt, az EU-s zászló is. A magyar állampolgársággal is rendelkező kárpátaljai lakosok számára vonatkozó budapesti bejelentés kapcsán elmondta: Ukrajnában nem a kárpátaljai magyarok az egyetlenek, akik kettős állampolgárok. „Nem árulok el titkot, hogy a parlamentben az ilyen emberek aránya nem egy-két százalék, hanem jóval nagyobb” – emlékeztetett a politikus, megjegyezve: vannak ukrán megyei kormányzók, akik ország-világ előtt elismerik, hogy hármas állampolgárok.
Baloga úgy vélte, a kettős állampolgárság problémáját Kijev azzal tudná orvosolni, ha elérné az EU-nál a vízummentesség biztosítását Ukrajna számára. Másik megoldásként a kettős állampolgárság törvényesítését javasolta, hiszen – mint mondta – az országban egyébként is sok a kettős állampolgár.
Arra az újságírói megállapításra reagálva, hogy a kárpátaljai magyar kisebbség hiperaktív, és elhangoznak Nagy-Ma­gyar­ország vissza­állítására, a Vereckei-hágón meghúzott határra vonatkozó soviniszta kijelentések is, a kárpátaljai ukrán politikus hangsúlyozta: a magyar közösség egyetértésben él Kárpátalja valamennyi nemzetiségével. „Ez mindig így volt, és most is így van. Valamiért mindig csak a magyarokat emlegetik, senki nem beszél arról, hogy Kárpátalja soknemzetiségű vidék, ahol sok német, román él, és a magyarok csak az egyik – igaz, a legnagyobb – nemzeti közösség” – fogalmazott. „Mi több, a magyar útlevél nem akadály számukra, hogy Ukrajnáért harcoljanak és áldozzák az életüket. Nem akadály számukra, hogy a 128-as dandár szükségleteinek kielégítésére áldozzanak. És ez sokkal fontosabb, mint a határ túloldalán lévő marginális politikai mozgalmak tevékenysége. Minden nemzetnek megvannak a saját kiegyensúlyozatlan politikusai, ebben Magyarország sem kivétel” – mondta.
A kérdésre, hogy vannak-e jelei Kárpát­alján a helyzet destabilizálásának, és létezik-e magyar probléma, Viktor Baloga közölte: „A megyében a helyzet stabil. Nincs úgynevezett magyar probléma, ahogy nem létezik Kárpátalján román vagy lengyel, vagy szlovák probléma sem.”

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 720
szavazógép
2015-03-02: Sport - :

Március a sportvilágban

2–15.: Sílövészet. Világbajnokság – Kontiolahti
2–8.: Sportlövészet. Légfegyveres Európa-bajnokság – Arnhem
6–8.: Atlétika. Fedett pályás Európa-bajnokság – Prága
7–8.: Gyorskorcsolya. Összetett világbajnokság – Calgary
10–11.: Labdarúgás. Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő
12.: Labdarúgás. Európa-liga, nyolcaddöntő, odavágók
13–15.: Rövid pályás gyorskorcsolya-világbajnokság – Moszkva
2015-03-02: Kitekintő - :

Sokféleképpen értelmezik a Nyemcov-merényletet

Lelőtték szombatra virradóra Moszkva központjában Borisz Nyemcov vezető orosz ellenzéki politikust és parlamenti képviselőt, volt miniszterelnök-helyettest. Nyemcov Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik legszigorúbb bírálója volt.