Az alacsony bérekre kivetett adó mértéke tekintetében Románia jelenleg a listavezetők közt helyezkedik el Európában. A hazánkban jegyzett 43,4 százalékos adóteher az olaszországihoz és az osztrákhoz – 44,7 százalék –, illetve a Németországban alkalmazotthoz – 45,1 százalék – közelít. Bulgáriában a kis fizetéseket érintő illetékek mértéke 33,6, míg Lengyelországban 34,7 százalék.
Szakemberek arra figyelmeztetnek, a munkát terhelő adók eredményeként visszaesett a szerződéssel foglalkoztatottak aránya, akik után naprakészen törlesztik a kötelező illetékeket, ugyanakkor pillanatnyilag emiatt jelentős a társadalombiztosítási költségvetésben tapasztalható hiány is. A Ziarul financiar gazdasági lap közölte, jelenleg mintegy négy és fél millió munkavállaló után adóznak foglalkoztatóik – ez az ország munkaképes lakosságának felét jelenti.