Bemutatta kormányprogramját szombaton a román ellenzéki jobbközép erők fúziója nyomán létrejött új Nemzeti Liberális Párt (NLP), amelynek éléről novemberben Klaus Johannist államfővé választották.
Kormányra kerülése esetén az NLP az oktatás, az egészségügy és a kultúra támogatását tekinti fő feladatának, amihez gazdaságélénkítő programmal akar költségvetési fedezetet teremteni – mondta ismertetőjében Cătălin Predoiu, az NLP miniszterelnök-jelöltje.
Az NLP a jelenlegi 24-ről 19 százalékra csökkentené az áfát, és fokozatosan kivezetné azokat a különadókat, amelyeket a szociáldemokrata kormány vetett ki az ipari létesítményekre és az üzemanyagra. Predoiu szerint az adócsökkentést az állami kiadásokat ésszerűsítő intézkedések előzik majd meg, a bürokráciát is mérsékleni akarják.
A szombati sajtóértekezleten elhangzott: az NLP a romániai lakosság több mint felét kitevő középosztályt akarja megszilárdításának, és kiemelt jelentőséget tulajdonít a jogállamiság megerősítésének, a korrupció megfékezésének. A 130 oldalas program külön fejezetet szentel a határon túli románoknak, a hazai kisebbségekről azonban nem esik szó benne.
Alina Gorghiu és Vasile Blaga, a párt két társelnöke közölte: a közvitára bocsátott program alapján tárgyalásokat kezdenek minden parlamenti párttal – Victor Ponta miniszterelnök Szociáldemokrata Pártjának kivételével –, hogy új többséget hozzanak létre, amely még a jövőre esedékes törvényhozási választások előtt leválthatja a Ponta-kabinetet.
Victor Ponta miniszterelnök február közepén maga is adócsökkentések ígéretével és egyéb gazdaságélénkítő tervekkel igyekezett kifogni a szelet az NLP vitorlájából. Az adócsökkentési „versenyfutás” láttán a Nemzetközi Valutaalap óvatosságra intette Romániát, rámutatva: a kormánynak csökkentenie kell a kiadásokat, vagy egyéb forrásokból kell fedeznie az áfa csökkentése nyomán keletkező bevételkiesést az államháztartási hiánycél teljesítése érdekében.
Az új NLP két ellenzéki erő – a liberálisok és a jobbközép Demokrata Liberális Párt – összefogásából jött létre 2014-ben.