Újra Sepsiszentgyörgyön, újra közöttünk járt. Akik követhették – az előadásra jóval többen voltak kíváncsiak, mint ahányan az új stúdióba befértek! – a szombat esti Cseh Tamás-emlékestet, s szemet behunyva egymás kezét fogták, még a lépteit is hallhatták...
Ma este arra szövetkeztünk, hogy szeánszon idézzük meg Cseh Tamás szellemét – mondotta az előadás nyitányában Gajzágó Zsuzsa, a Tamási Áron Színház művésze, a produkció kezdeményezője. Színész- és zenésztársaival – Fekete Zsolt (ütőhangszerek), Kónya-Ütő Bence (cselló), Lőfi Gellért (zongora, harmonika), Nagy Alfréd (ének, gitár), Nemes Levente, Simó Lakatos Barna (gitár, ének), Szakács László (ének), Várkonyi Eszter (ének, hegedű) – emlékezetes, szerethető műsort kovácsoltak össze, lélekkel, alázattal. És nem vállalkoztak könnyű feladatra, hiszen a Sepsiszentgyörgyhöz is apró, de erős szálakkal kötődő Cseh Tamás (1943–2009) dalait előadni művészt alaposan próbára tevő feladat: egyszerű, közvetlen előadásmódja valójában utánozhatatlan. És ez így természetes, hiszen a zseniális énekes Bereményi Géza versszerű dalait egyetlen gitárral közvetítette, ritkábban zenész barátai kísérték (az emlékesten is vetített koncertfelvételeken Másik János tűnt fel).
Gajzágó Zsuzsa húzóembere, motorja a produkciónak, Cseh Tamás szellemiségét hitelesen tolmácsolja. Simó Lakatos Barna gitárjátéka meghatározó, s billentyűsként fontos szerep hárul Lőfi Gellértre is (ő egyébként korábban Orbán Ferenccel és Kerezsi Csongorral együtt már szerepelt egy Cseh Tamás-emlékműsorban). Új és üde színfolt Kónya-Ütő Bence csellójátéka, s az énekesek mellett a dalszöveget felolvasó Nemes Leventével válik teljessé a csapat. Pontosabban: a koncertezőket Cseh András, Cseh Tamás fia is „kisegíti” egy dallal, erősti ezzel az estet. Cseh András előadásmódja érzékelhetően hasonlít édesapjáéhoz, aki amennyiben nézte – márpedig nézte! – a kulisszák mögül a műsort, bizonyosan elégedett fiával...
A műsort számos Cseh Tamás-koncertrészlet egészíti ki, látjuk a budapesti előadó egészen fiatal arcát, s az utolsó, 2006-os Bakáts téri koncertről is van bejátszás. Ismert és kevésbé ismert dalok hangzanak el, jelezvén, miként „gondolták” annak idején Bereményi Gézával együtt, hogy „éltünk mi, egykori emberek”. Éltek, élünk. Az életről szólnak e dalok, szinte minden soruk idézhető. „Rajtam maradt télikabát, mit is mondjak, élünk, és fúj a szél. Kigombollak, télikabát, nem gyilkolt meg hát minket ez a tél”...
S hogyha valaki az emlékműsor után újra meghallgatja Cseh Tamás dalait, netán a koncert segítette abban, hogy évtizedek után felismerje: Cseh Tamás nélkül lehet, de nem érdemes élni, akkor ennél többet már kívánni sem kell. Persze, joggal lehetne kérni, hogy Cseh Tamás dalos, sajátosan budapesti és közép-kelet-európai világa legyen választható tananyag irodalomórán, de akár azzal is beérhetnénk, ha egy picit fiataljaink is magukénak éreznék azt az életérzést, amelyről Cseh Tamás dalolt.
