Ritka lehetőség, hogy költő és költészetéről írott monográfia szerzője ugyanazzal az alkalommal mutatkozzék be: ez történt szombat délután a sepsiszentgyörgyi Tein teázóban, ahol Markó Béla harmadik haikukötetét, s Elek Tibor irodalomkritikus Markó Béla költői világa című könyvét ismertette a meglehetősen kisszámú közönséggel.
A kettős könyvbemutatót vezető Farkas Welmann Éva viszonylag keveset beszéltette a költőt, többnyire versei felolvasására kérte: nem csupán a bemutatandó kötetből valókat, hanem korábbiakat és későbbieket is, így Markó Béla sepsiszentgyörgyi-erdővidéki kötődésű, önéletrajzi ihletődésű verseket, szonettet, szabad verset, rímes verset, haikukat egyaránt olvasott az est során.
Bemutatásában Farkas Wellmann Éva kiemelte, Markó Béla tudatos költő, akinek az avantgárd kilengések ellenére is fontos a forma. A maga során Markó elmondta, a szonettet különösképp szereti, bár nem ragaszkodik egyetlen műfajhoz sem, élete során például számos politikai nyilatkozatot is kellett írnia, ami bár nem irodalmi műfaj, annyi köze mégis van a literatúrához, hogy sok esetben több benne a fikció, mint a valóság. Fiatalon a formabontást tartotta céljának, később már a kötött forma vált a nagy kihívássá, azon belül is a szonett, ami olyan, mint gúzsba kötve táncolni, hiszen nem több és nem kevesebb, mint tizennégy sorba kell mondanivalójával illeszkednie a költőnek. A szonett olyan értelemben is kihívás, hogy saját arcunkat fel tudjuk-e mutatni egy bizonyos formában, próbatétel, hogy elveszünk-e ebben a szembesülésben vagy megmaradunk – fogalmazta meg Markó. A haikuval más a helyzet, számára is sokáig idegen volt ez a háromsoros, tizenhét szótagos versforma, melynek nincs köze az európai kultúrához: míg a nyugati civilizáció magáévá akarja tenni a világot, a haikuban megnyilvánuló japán mentalitás szerint a világ végtelensége a legkisebb elemben is megtalálható, és Markó szerint fontos erre is odafigyelni, bár nyilvánvaló, hogy nem változtatja meg az európai gondolkodásmódot.
Elek Tibor irodalomkritikus, a békéscsabai Bárka irodalmi folyóirat vezetője elmondta, Markó Béla költészetét 1990 előtt is ismerte, első tanulmányát róla 1993-ban írta. Monográfiájában fontosnak tartotta elkülöníteni a politikust a költőtől, hiszen Markó Béla nem politikusnak született, ugyanakkor attól, hogy hosszú éveken át aktív politikus volt, költészete nem válik értékesebbé. A kritikus szerint ezért helyesebb olvasói magatartás szétválasztani a politikust a költőtől, holott valójában elválaszthatatlanok, mint Markó Béla is megfogalmazta korábban, környezeti hatás nélkül nincs alkotás. A kritikus szerint Markó Béla költészete és pályája arra is példa, az alkotó életében mennyire szükséges a megújulás, de azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy visszatért a kezdeti gondolatokhoz, formákhoz, jelesen a szonetthez, mely – szintén a költő által régebben megfogalmazott meghatározás szerint – a zárt formában meglelt szabadság. Markó Béla már nem tud nem szonettet írni, ez számára szükségszerűség, értékelte Elek, szemben a haikuval, melyről úgy tűnik, lezárt fejezetté vált életében. Kiemelte, újabban ismét szabad verseket közöl s úgy véli, érlelődik benne egy kötetre való. Zárszóként azt a következtetést vonta le, még sok meglepetés várható egy ilyen alkotótól.
