Ki irányítja a székely tüzérséget?
A székely tüzérség főparancsnoka Gábor Áron őrnagy, közvetlen felettese az országos tüzérség főparancsnoka. Értelmetlen az a vélemény, hogy Gábor Áronnak nem volt mit keresnie a csata első vonalában.
Még értelmetlenebb, ha tudjuk, hogy az uzoni–kökösi csatát a tüzérség vívta. Képtelenség még elképzelni is, hogy a székely tüzérparancsnok a 29 ágyú tüzérségi harca idején tartalékba rendelve tétlenkedjék. Bodola Lajos, aki magát Gábor Áron után második tüzérnek nevezi, írja, hogy azokban a csatákban, amelyekben Gábor Áron jelen van, a tüzéreket ő vezényli.
A Gábor Áron tartalékba rendelését említő forrás: Gál Sándor 1861-ben kiadott olasz nyelvű életrajza. Ebben olvasható, hogy „áthágva Gál parancsait elhagyta a tartalékosok közötti helyét és az első vonalba ment”. A következő mondatban, Mara őrnagy halálának bemutatásánál is szinte szó szerint ugyanez olvasható. Elképzelhető, hogy figyelmetlenségből értelmezik a Mara őrnagyra vonatkozó szöveget Gábor Áronra is. Ne feledjük, hogy börtönben, emlékezetből diktált önéletrajzról van szó, melyben hemzseg a téves információ. Egyed Ákos megállapítja, hogy e munka gyakran részrehajló és egyoldalú. A túlzásokra példa, hogy a márciusi ifjak, köztük Petőfi Sándor, Gál Sándor mellett gyülekeznek. Gál, aki tagja volt a háromszéki Kiskomitének, elfelejti megemlíteni Berde Mózest, Gál Dánielt, Dobay Károlyt.
A végzetes csata
Amikor az eresztevényi táborba érkező futár beszámol arról, hogy az előőrsöket a kökösi hídnál megtámadták az oroszok, Gábor Áron kiadja a parancsot az indulásra. Vált néhány kedélyes szót segédtisztjével és az ott levőkkel. Az indulás előtt, „szokása ellen az élelmi szekérről egy kanna (pohár) bort kért és ivott s megkinálta abból e sorok íróját (Nagy Sándort – a szerző megj.) is, ezen szavakkal: Igyék hadnagy úr; ma véres napunk lesz!, s azzal két kardját felövezve, lóra pattant s tovarobogott”. Szabó Sámuel Gábor Áron öltözékéről írja: „törzstiszti öltönyébe volt öltözve; fejér kalapot tett és szürke lóra ült”.
A csatára július 2-án Uzon Kökös felőli részén, az utolsó házak közelében kerül sor. A csatározások kiterjednek Kökös térségébe is. Az uzoni – a köztudat szerint kökösi – csatáról Szabó Sámuel tüzér hadnagy a szemtanú hitelességével számol be. Gábor Áronról megjegyzi, hogy az ütközetben mint a székely tüzérség főparancsnoka vesz részt. A székely tábor gyors ütemben Eresztevényről indul július 2-án reggel 9 órakor Uzon irányába. Az ágyú-, illetve a tüzérségi csata több mint hat órát tart.
Az előőrs néhány ágyúval már délelőtt negyed 11-kor megkezdi a harcot. „Midőn ágyúinkkal megérkeztünk – írja Nagy Sándort –, már derekasan folyt” a küzdelem. Hamarosan megérkezik Szabó Sámuel hét ágyújával, ezeket a balszárnyon helyezik el. Tizenegy óra után már huszonkilenc ágyú áll szembe az oroszokkal. Az ágyúk kígyószerűen elnyúlva helyezkednek el az Uzon-közeli völgyben, majd déli egy óra tájban előrenyomulnak Kökös irányába.
Amikor Gábor Áront halálos lövés éri, hadsegédje, Nagy Sándor eltitkolja halálát, még a szomszédos ágyúk tüzéreinek is azt mondja, a sérülés nem veszélyes, a kötözés után Gábor Áron visszatér. Nagy Sándor, Szabó Sámuel és Semsey Tamás százados egy gyors helyzetfelmérés után, déli egy órakor Gábor Áron nevében elrendelik, hogy az ütegek felváltva tüzelve, folyamatosan nyomuljanak előre.
Gábor Áron haláláról az említett három tüzértiszt mellett tud még Demeter Sándor és a Molnár Ádám irányítása alatt álló ágyú személyzete, mintegy tizenkét katona. A tüzérség vezetését a rangidős Semsey Tamás veszi át.
A köztudat szerint a kökösi hídon, illetve a Feketeügyön való átkelés előtt éri Gábor Áront a halálos golyó. Valójában Gábor Áron Uzon utolsó házaitól mintegy 800–900 méterre veszti életét. Bordi Zsigmond Loránd történész térképre vetítve bizonyítja, hogy Gábor Áron Uzon mellett esett el a mai vasút felett átívelő felüljáró közelében. Szabó Sámuel tüzérhadnagy visszaemlékezésében leírja Gábor Áron halálának idejét, helyét. Ez a tüzérség előnyomulásának „megkezdése előtt, középen, az országúttól jobbra” történik meg, a halálos golyó déli egy óra előtt éri Gábor Áront.
A visszaemlékezők egy része háromfontos ágyúgolyót emleget. Jancsó Benedek szerint az ágyúgolyó Gábor Áron bal karját szakítja ki tövestül. Többen hatfontos ágyúgolyót emlegetnek. Bordi Zsigmond Loránd a visszaemlékezések elemzése alapján megállapítja: „Gábor Áron halálát egy felpattanó ágyúgolyóból levált nagyobb méretű repeszdarab által okozott belső sérülések okozták.”
Hősként halt meg?
Gábor Áron életének utolsó óráiról a közelében tartózkodó Szabó Sámuel szemtanúként számol be. Gábor Áron nem kíméli magát, mindenütt ott van, ahol szükség lehet rá. Rövid idő alatt három lovat cserél, mert azok nem bírják az igénybevételt. Nem kizárt, hogy az ellenség felfigyel a tüzérség mögött vágtázó törzstiszti ruhás, fehér kalapos lovastisztre. Elképzelhető, hogy egyszerre több ágyúval tüzelnek rá. Nagy Sándor Szabó Sámuelhez hasonlóképp látja Gábor Áron halála előtti bátor helytállását. Mint egy „hadisten száguldott önteremtette ütegei egyikétől a másikig, elemében volt; itt dicsérte, ott korholta, amott buzdította tüzéreit, »feljebb«, »lennebb« vezényelte az irányzókat, ütegparancsnokokat, a mint látta a golyó hatását”. Nagy Sándor szavai – „dicső de végzetes a nap” – tömören fejezik ki a július 2-án zajló csata jelentőségét. Találóan fogalmaz Csíkmadarasi Bogáts Dénes is: „A székelyek a csatát megnyerték, de elvesztették egyik legnagyobb hősüket – Gábor Áront.” A Közlöny 1849. július 27-ei száma – egy július 5-én Sepsiszentgyörgyön keltezett levél alapján – beszámol Gábor Áron tüzérőrnagy, a székely ágyúk teremtőjének haláláról. Hogy milyen nagy veszteség volt Gábor Áron halála, azt Egyed Ákos fogalmazza meg: „A következő csatákban kihasználatlanul maradt az igen jelentős székely tüzérség, másrészt senki sem tudott úgy lelkesíteni, mint ő. Tegyük hozzá: Bem tábornok kivételével.”
Az ideiglenes elhantolás
Az orvosok a halálos lövés után nem tehetnek semmit. Nagy Sándor Demeter Sándor irodai segédre és tűzmesterre bízza a holttestet azzal a paranccsal, hogy egy ütegkocsin vigye Maksára. A hősi halált halt tüzérőrnagyot, az ágyúgyártás irányítóját az angyalosi honvédek – Gödri Miklós, Imreh Zsigmond és Lovász Sámuel – viszik szekérrel a közeli Uzonba, és védelmezik az üldöző kozákokkal szemben, akiket visszatérésre kényszerítenek. A nagy meleg miatt szükségessé vált a holttest gyors elhantolása. Amíg a sírhelyet előkészítik, addig a holtestet a közeli csűrben tartják. Az ideiglenes elhantolásra az iskolaépítő Tatrangi Sándor és felesége, Benke Julianna kertjében, a mai rendőrőrs közelében kerül sor. Szabó Sámuel tüzérhadnagy írja: „Veszteségünk a tüzérség részéről egyedül Gábor Áron. (…) Szekéren Uzonig vitték, s itt a csata folyama alatt az utászok számára ideiglenes sírt ástak, egyszerű fejér koporsóba téve egy kertbe temették.” Mivel a tüzérségi csata az elhantolás idején is folyt, Szabó Sámuel a gyászszertartást így mutatja be: „Temetésén az általa nagyrészt harangokból öntetett 30 ágyú zúgott, küldötte bosszuló golyóit az ellenség felé.”
Végső nyughelye
Az uzoni–kökösi csata után az ideiglenesen elhantolt tetemet kiássák és másnap, július 3-án a tíz kilométerrel távolabb lévő eresztevényi református templom előtt, a temetőben, közvetlenül az út mellett a végső tisztességet megadva elhantolják. Kovács László úgy tudja, hogy: „A csata után Gábor Áron holttestét kivették, Eresztevényre hozták, s ott egyszerű csendben eltemették.” Az eresztevényi temetésen ott volt hű élettársa, Jusztina is.
Mialatt Gál Sándor serege Sepsiszentgyörgyre vonul vissza, Eresztevényben, az út menti templom mellett a tüzérség díszlövésre készül Gábor Áron végtisztességének megadására. Ez elmarad, mert egy futár érkezik azzal a rendelettel, hogy siessenek Sepsiszentgyörgyre, mert az ellenség nagy erőkkel támad. Nagy Sándor írja: „Július 4-én éppen katonai diszpompával akaránk áldozni a székelység lelkének, a dicsőn elvérzett Gábor Áron szellemének, a midőn hirt hozának a futárok, hogy az ellenség (…) mind a kökösi, mind az aldobolyi hidnál támadólag indult fel. A katonai gyászünnepély elmaradt, s indultunk Sepsi-Szentgyörgy felé.” A reggel kilencre összegyűlt katonák kénytelenek megszakítani a végső tiszteletadást, otthagyni a frissen felkoszorúzott sírhantot és rohamlépésekkel Sepsiszentgyörgy felé menni. Orbán Balázs értesülései szerint, amíg az Eprestetőn zajlott a csata, addig „kóbor kozákok felfedezték Gábor Áron sirhantját, s lovaikkal egyenesre tánczoltatták azt, így akarván vad dühökben bosszút állni annak hamvai felett, kit, míg élt, féltek, s kinek jól ismert nevének hallatára remegtek”.
Vége
