Futólagos ismeretségünk kezdete az 1960-as évek közepére tehető, de közelebbi kapcsolatba csak 1997 tavaszán kerültem vele, amikor Damokos Ilona asszisztensnő szorgalmazására ő, dr. Márkó Imre, dr. Szőts Dániel és jómagam – valamelyes íráskészséggel rendelkezők, bízva dr. Sándor József kórházigazgató s egyben a Szentgyörgy Kórház Alapítvány elnökének kiadási költségeket fedező ígéretében – elhatároztuk, hogy a 145 éves sepsiszentgyörgyi kórházat egy emlékkönyv megírásával, illetve szerkesztésével köszöntjük.
Kezdetben havonta, később hetente összeültünk, elosztottuk a feladatokat, illetve meghallgattuk, megbíráltuk, kiegészítettük a már megírt részeket. Borsay doktorra a fog- és szájbetegség-gyógyítás történetének megírása hárult, amit aztán nagy hozzáértéssel, jól dokumentáltan végzett el. Alapjában ezeken a munkaüléseken ismertem meg mint orvost és embert.
* * *
Brassóban született 1931. szeptember 4-én tisztviselő apa és varrónő anya gyermekeként, római katolikus családban. Az egykori brassói Római Katolikus Főgimnáziumban (ma Áprily Lajos Gimnázium) tanult és érettségizett. Érettségi után sikeresen felvételizett a kolozsvári orvosi egyetemre, és 1957- ben fogorvosi diplomát szerzett. Pályafutásának első állomása a torjai tüdőszanatórium volt, ahol hét magányos évet töltött fogorvoskollégáktól elzárva, frusztrálódásnak, sőt, gümőkórral való fertőzésnek is kitéve. Ezután Craiovára helyezték, ahonnan fél év múlva sikerült szülővárosa közelébe, Sepsiszentgyörgyre hazajönnie. A régi kórházban (ma elmegyógyászat) azelőtt berendezett fogorvosi rendelőintézetbe került, enyhítve az ijesztő fogorvoshiányt. A vidék ellátását egy 1965-ben Sepsi rajon számára kiutalt autóbuszba felszerelt „fogászati karavánnal” oldották meg, amellyel egymást kéthetente váltva „járták a terepet”.
Az ország 1968-as területi újrafelosztása után Kovászna megye központja, Sepsiszentgyörgy lakossága rohamos mértékben felduzzadt, s így szükségessé vált egy új, sokkal nagyobb megyei fogászati rendelőintézet felépítése. Bár ennek ügyintézését az 1965-ben elhunyt Bibó orvosigazgató helyett kinevezett új igazgató, Covăşan doktor végezte, Borsay doktor végig szilárd támasza volt. Ezt az épületet az akkori poliklinika, azaz a régi kórház kertjében építették, évszázados fenyők és lombhullató fák közé, hat rendelővel, központi váróval, fogászati röntgennel, előhívóval, öltözővel, központi sterilizálóval, szolgálatos szobával ellátva. Két éven belül a fogtechnikai labor számára emeletet építettek, majd egy év múlva szájsebészeti műtőt.
A megyésítés más változást is hozott. Létrejött az Orvostudományi Társaság megyei fiókja, s ennek keretén belül a fogászati részleg, amelynek első elnöke dr. Borsay László lett. Itt gyűltek össze havonta a megye fogorvosai, technikusai, bemutatták dolgozataikat és szakmai megbeszéléseket, vitákat tartottak. Kiemelkedő eseménynek számított az árkosi Szentkereszthy kastélyban 1970-ben és ’72-ben tartott tudományos ülésszak, amelynek kezdeményezője és szervezője Borsay doktor volt, s ahol az ország különböző részeiből származó fogorvosprofesszorok, orvosok, technikusok számoltak be a szakmabeli újításokról, munkásságukról. Ugyanilyen jellegű volt a pár évvel később Bálványosfürdőn megtartott szimpózium is.
Borsay doktor rendszeresen megszervezte az Országos Metodológiai Központból Sepsiszentgyörgyre jövő I. Gall bukaresti orvosprofesszor sepsiszentgyörgyi útját, aki előadás-sorozatot tartott, és segített megteremteni az iskolai fogászatot, illetve a fogászati megelőző munkát.
Őt nevezték ki az 1984-ben újraindított fizetéses poliklinika igazgatójának. Három fogászati szakrendelőt indított el.
Visszatekintve így összegez: „Úgy vélem, mindannyian megtettük azt, amit megtehettünk, hogy hivatásunknak és ránk szabott feladatunknak kellőképpen eleget tegyünk. Orvoskollégáink, asszisztenseink, technikusaink, velünk dolgozó hivatalnokok és kisegítők igyekeztek egységben dolgozni. Igazi ellentét nem volt köztünk, hiszen közös gondunk az elszegényedő egészségügy, a tönkremenő felszerelésből adódó kínlódások és nehézségek voltak, nem beszélve az anyagellátás hiányáról” – írja a huszadik század végén, amikor az állami ellátás megszűnőben, a privát ellátás kialakulóban volt.
1996-ban váratlanul, egyik napról a másikra, minden előzetes értesítés nélkül nyugdíjazták.
Mivel még teljes munkaképességgel, szellemi frissességgel rendelkezett, az illyefalvi KIDA építette épületben kibérelte a fogorvosi rendelőt, s még tíz évet dolgozott felesége, Lőrincz Ilona segítségével, akit műszaki rajzolóból ő képezett ki erre a pályára.
Egész életében képezte, művelte magát. Sokat olvasott. Ennek a nagyfokú tájékozottságának, érdeklődésének köszönhető a már említett tanulmány, amelyben a fog- és szájbetegségek történetének áttekintése után számba veszi szűkebb pátriánk e téren történt fejlődését attól az újsághirdetéstől kezdve – amelyből megtudjuk, hogy „Dr. Máthé Dénes orvostudós és fogplombör Tusnádfürdön nyaral és Sepsiszentgyörgyön mulat (tartózkodik) és fogtöméseket végez” – a huszadik század végén létrejövő magán fogorvosi praxisok kialakulásáig. A fog- és szájbetegségek gyógyításának rövid történeti áttekintése című dolgozata a sepsiszentgyörgyi fogászattörténet megkerülhetetlen forrásanyaga. E nélkül fehér folt maradt volna megyénk egészségügyi történetének e korszaka.
* * *
Nagy állatbarát volt, szerette a kutyákat és a macskákat. Szabadidejében naponta kétszer-háromszor is sétálni vitte pórázra kötve kedvenc kutyáját, s egyúttal ő is elvégezve a nehéz fogorvosi munka mellé oly szükséges testmozgást.
A kerékpározást is szerette, amikor csak tehette, nagy biciklitúrákra ment.
Három házassága közül az elsőből született Péter nevű fia, aki mérnökként dolgozik Németországban. Második felesége Nagy Judit szentgyörgyi gyógyszerésznő, a harmadik az árkosi származású Lőrincz Ilona műszaki rajzoló, majd fogászati asszisztens.
2009. december 31-én hunyt el. Feleségével együtt az árkosi temetőben nyugszanak.
