„Halálával ismét ritkul a szabadsághősök gyér sora, vele egy áldásos, fáradhatatlan hosszú élet hervadt el” – olvassuk az 1828. december 12-én született Osdolai Zsögön József negyvennyolcas honvéd 1919 tavaszán készült szomorújelentésében. A gyászjelentőt jelenleg Szász-Fejér Gyöngyi nyugalmazott Mikó-kollégiumi tanár, Zsögön József dédunokája, Zsögön Zoltán kézdivásárhelyi tanár, költő unokája őrzi Sepsiszentgyörgyön.
– Férjem, Szász-Fejér János biológia-földrajz szakos tanár éltében mindig tervezte, hogy térképet készít azokról a színterekről-vidékekről és településekről, amelyeket dédnagyapám honvédként parancsszóra bejárt az 1848–49-es erdélyi forradalom és szabadságharc idején. Sajnos, nem érhette meg. Nekem dédnagyapám 1896 novemberében írt önéletrajza kedves emlék. Fiának, Zsögön Zoltánnak, anyai nagyapámnak a hagyatékából került hozzám, aki Ozsdola szülötte volt, s akinek nevét a község kultúrotthona és emlékkopja őrzi a faluban – tájékoztatott a dédunoka és unoka. – Dédnagyapám földbirtokos volt, hét gyerek édesapja, porai az ozsdolai régi tetetőben nyugszanak. A családról Pálmay József írt az 1902-ben Sepsiszentgyörgyön megjelent genealógiai munkájában (Háromszék vármegye nemes családjai). Örvendek, hogy önéletírásának töredékeivel gazdagíthatjuk nemcsak Háromszék, hanem Erdély, szabadság- és önvédelmi harcának adattárát március 15-e alkalmával.
„Én, Zsögön József az osdolai római katolikus elemi iskolába Szigeti Ferenc kántortanító vezetése alatt tanultam az akkori szokásos latin elemi leckéket és atyám mellett gazdálkodással foglalkoztam. 1845. december elsején lettem az akkori II. székely ezred harcfia, osztattam a Bereckben állomásozó 11-ik compániába közembernek. Ott szolgáltam, úgy mint a székely határszéli ezredekben a többi székelyek: a szülőháztól ruházkodtunk és élelmeztettünk. Szolgálatom két évet és három hónapot tartott békességes időben. Akkor kezdetét vette 1848. március 15-én kimondott magyar szabadság védelmezésének kötelezettsége. Tordára gyalogoltam, onnan Kolozsvár, Nagyváradon át Szeged felé, egészen Verbácz mellé Szenttamás ostromára. A szenttamási katonaság és a fellázadt ráczok szekereken szembe jöttek velünk. Itt láttuk legelsőbben az ellenünktől lőtt ágyúgolyókat. Rövid néhány perc alatt az ellenség vissza lett űzve” – írja a negyvennyolcas honvéd.
Zsögön József csapata Székesfehérvár alatt sikeresen megütközött a Jellasics vezette ellenséges csapatokkal, majd Győrön, Pozsonyon át Bécs alá érkeztek – rövidítette dédapja szövegét Szász-Fejér Gyöngyi. Ott megütköztek a Windisgratz vezette osztrák hadtesttel, majd Simonics hadtestét a Morva vizéig űzték. Gőzhajóval Budapestre érkeztek, ahol új honvédzászlót szenteltek fel számukra. A háromszínű zászló keresztanyja Kossuth Lajosné volt. Ez alatt vonultak Szilágysomlyón át Zsibóig, ahol Urbán vezér ellenséges táborával csatát vívtak, s őket Kolozsvárig kergették. Marosvásárhely felé tartottak, s onnan Szőke- és Gálfalvára Bem vezérlete alatt. Itt megütköztek Puchner osztrák hadvezér táborával, amely Nagyszeben felé futott. 1849 januárjában Vízakna felől késve érkezett Czetz tábornok csapata, a zuhogó esőben folyt a harc.
„1849. január 22-én reggel Bem köszönetet mondott a székely zászlóalj vitézi viselkedéséért és fejenként 5-5 forinttal ajándékozott meg, pár nap eltávozást kaptunk (…). Újraszerveződve, Maksán a 85-ik honvédzászlóaljba, mint szakaszvezető léptem be. Brassó felé irányítottak, Bem csapatának segítettünk a Feketehalom és Vidombák melletti csatában. Felsőtömösön, Predeálon szolgáltam és a katonai kiképzésben a századot elébb szerzett gyakorlataim által míveltem, átfordítottam a német szövegű reglementát magyar nyelvre és a század katonai útmutatója lettem, mivel maga százados Medweczki keveset értett a hadi mozgásokhoz. Ezen műveletemért őrmesteri rangot nyertem Kiss ezredestől Pregyálon.” (A papolci születésű Kiss Sándor – 1809–1949 – honvéd-huszárezredesről, a Brassói Hadosztály parancsnokáról, a Tömösi-szoros hőséről van szó – Kgy. Z. megj.)
Tuzson János őrnagy parancsnoksága alatt harcolt a muszkák ellen a Tömösi-szorosnál – folytatja a dédunoka. – Rövid ütközet után visszavonultak Rozsnyó, Földvár, Hidvég felé, Szemerjára és Sepsiszentgyörgyre értek, ahol „újraszerveződött a csekély számból álló magyar had, újból ellent kellett állni a berohant muszka és osztrák hadiseregnek. Szembeszálltunk az ellenséggel Kökös és Uzon mezején, ahol Gábor Áron az általa gyártott ágyúkkal megjelent. Folyt a harc és sikerült is a muszka hadosztályt visszaverni, de fájdalom, az östvére járt idő meghozta azon szomorú hírt, hogy Gábor Áront és Mara Albert őrnagyokat az ellenség ágyúgolyói találták.” (Bizonyára Mara Gábor őrnagyról van szó, akit sebesülten Orbaitelekre az akkori Horváth-kúriába szállítottak, ott halt meg, s a helybeli temetőben nyugszik (Kgy. Z. megj.). Zsögön József részt vett a Gál Sándor honvédezredes vezette ütközetben Tusnádnál. Erdővidék felé irányították, Barót, Homoródalmás és Oláhfalun keresztül Udvarhelyre értek, hogy ott csatlakozhassanak Bem seregéhez. Ott tudták meg a menekülő katonáktól, hogy Bem Segesvárnál vereséget szenvedett a muszkától, és elhagyta Erdélyt.
– Dédnagyapám 1849 augusztusában hazaérkezett Ozsdolára. Életrajzát így végzi: „Ezzel végzém a honvédőrmesterségemnek végső ugrását.” A kézirat végére ezt írta: „Emlékül édes jó fiam Zsögön Zoltánnak átadom, Osdolán 1912 évi november első napján.” Zsögön József 1850-ben pénzügyőr lett, amit 12 évig végzett, 1865-től Ozsdola községi jegyzője, 1872-ig pedig községi bíró volt. Ozsdola Kápolnamező részén álló házuk a második világháborúban a családi hagyatékkal együtt porrá égett. Helyét emlékkopja jelöli.
Ozsdolának még két negyvennyolcas hőséről tudunk.
A falu szülötte volt Vas Antal (1811–1857) 1848/49-es honvédszázados, aki részt vett a szék védelmében. Ősei Esztelnekről származtak Ozsdolára, emlékét a Kézdivásárhelyen élő Vas Ágnes és családja őrzi. Síremléke ismeretlen.
A római katolikus temetőben, Zsögön József síremléke közelében nyugszik a kézdivásárhelyi születésű Pap Józsiás (1831–1906) honvéd százados, ozsdolai birtokos, a több jeles negyvennyolcas hőst adó Pap család leszármazottja. Élete végéig a Kún grófok falujában élt. Fiatalon végigküzdötte az erdélyi hadjárat számos csatáját. 1855–1890 között közéleti szerepet vállalt községi közigazgatási és pénzügyi téren. Tagja volt a Háromszék Vármegyei Törvényhatósági Bizottságnak. Sírját dédunokája, az Ozsdolán élő Kovács Imre gondozza, emlékét megőrzi az utókor számára.
A hófedte ozsdolai temetőben Páll István kiváló helyismerő volt a kísérőnk.
Összeállította: KISGYÖRGY ZOLTÁN
