A hagyományokhoz híven azt követően kezdődött el a megemlékezés Gábor Áron eresztevényi síremlékénél, hogy a maksai református templomban istentiszteleten vett részt az ünneplő gyülekezet. Györgyi Zsolt helyi református lelkipásztor János evangéliumára építette rövid példabeszédét, amelyben szólt a nemzetszeretetről, a hazaszeretetről és az embertestvérünk iránti áldozatról, odaadásról. „Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja az ő barátaiért” – idézte az evangéliumot, majd imát mondott a nemzetért, a székelységért. Az egybegyűltek elhelyezték koszorúikat a templomkertben a millecentenáriumi emlékműnél, és a 15-ös Székely Határőr Gya­logezred Bélafalvi Tuzson János Sza­kasza, valamint a gidófalvi Szilaj Hagyo­mányőrző Egyesület huszárai vezetésével vonultak Gábor Áron eresztevényi síremlékéhez, ahová a korábbi esztendőkhöz hasonlóan ezúttal is begörgették Gábor Áron faágyúját, a székely szabadságharc történelmi ereklyévé nemesített fegyverét.
Dajka Mihály tárogatójának hangjára érkezett a tömeg az emlékhelyhez és az Em­lékezés Erdeje huszonhét kopjafájához – Szabolcs-Szatmár-Bereg megye emlékjelét egy nappal korábban Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter avatta fel –, a kegyelet koszorúinak elhelyezése után az ünnepség a helyi iskola udvarán folytatódott.
Félénk népséggé váltunk, nem jól sáfárkodtunk a ránk hagyott örökséggel, nem gyarapítottuk, de igazán meg sem őriztük azt, csak panaszkodunk, és a hitetlenség, a közömbösség és a levertség lett úrrá rajtunk, miközben a bukaresti hatalom továbbra is kénye-kedve szerint packázik velünk – szólt az egybegyűltekhez Bács Benke László, Maksa polgármestere. „Ki kell mondani és ezáltal világossá tenni mindenkinek, hogy ebben a számunkra tragikus helyzetben nem engedhetjük meg magunknak továbbra is a hallgatás bűnét és a gyávaság vétkét” – hangsúlyozta a községvezető, aki szerint „a gyáván megfutamodóktól még az Isten is elfordítja a fejét, és eltaszítja őket magától.”
Együtt a nemzet – kezdte beszédét Szi­lágyi Zsolt, aki többek között azt hangsúlyozta: 1848. március 15. üzenete az, hogy vállalnunk kell erdélyiségünket, magyarságunkat, vállalnunk kell a szabadságharcot. „Székelyföldön, Erdélyben évről évre, márciusról márciusra a szabadság leltárát is elkészítjük. Szabadon élünk-e? Értik-e román testvéreink, hogy a magyarok szabadsága, a székelyek szabadsága, a székely autonómia nem elvenni akar valakitől valamit, hanem éppen ellenkezőleg: adni? A szabadság kereteit megteremteni. Mondhatjuk-e, hogy szabadságban élünk, amikor nem engedik, hogy székely vértanúinkra emlékezzünk méltósággal, tisztességgel, virággal a kezünkben? Néhány nappal ezelőtt betiltották Marosvásárhelyen azt a békés emlékezést, amelyet Izsák Balázs és a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezett. Szabad-e az ország, amely huszonöt évvel ezelőtt Te­mesváron a temesvári forradalom által megváltást nyert, és esélyt kaptunk a szabadságra? Van-e külön román szabadság a magyarok ellenében, van-e külön magyar szabadság a románok ellenében? És jól tudjuk a választ: nincs.”
A megemlékezésen felszólalt Fejér László Ödön háromszéki RMDSZ képviselő is, aki azt hangsúlyozta, fontos, hogy miként százhatvanhét évvel ezelőtt, ma is legyen béke és egyetértés minden magyar szívében, függetlenül attól, hogy az illető székely, erdélyi magyar, anyaországban élő, határokon túl rekedt, vagy távol a nagyvilágban él. „Csak összefogással tudunk megerősödni és elérni céljainkat, ami Székelyföld kiteljesedését jelenti. És ne feledkezzünk meg a más nemzetiségű emberekről sem, akikkel együtt élünk. Béküljünk meg egymással, hiszen csak közös megbecsülés és megértés által tudunk jobb jövőt építeni” – mondotta. Fehér Ibolya, a maksai Orbán Balázs Általános Iskola igazgatója zárta a felszólalók sorát, kijelentve, csak akkor van értelme a márciusi ifjakra való megemlékezésnek, ha a külsőnk mellett a szívünk és a lelkünk is ünneplőbe öltözik.