A bodvaji vashámornál szombaton több száz erdővidéki emlékezett az ágyúöntő Gábor Áronra, a felszólalók azokat a hősöket méltatták, akik 167 esztendővel ezelőtt a nemzet szabadságáért harcoltak. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a forradalomban részt vevő székelyek helytállását emelte ki.
Az Aczél Zsuzsa vezette Hangafa ifjúsági fúvószenekar toborzóját és Mihály Réka, a nagybaconi Benedek Elek Művelődési Egyesület elnökének üdvözlő szavait követően az erdővidéki önkormányzatok nevében Rudolf Béla szólalt fel, a bölöni alpolgármester 1848. március 15-ét örökségünk kitörölhetetlen pillanatának nevezte. Seszták Miklós Gábor Áron leleményességére és elszántságára, a bodvaji vashámor jelentőségére és a székelység bátorságára építette beszédét. Úgy fogalmazott, ma már nem az ágyúké, hanem a békés gyarapodásé a főszerep, hiszen megmaradni és megerősödni csak úgy lehet, ha biztos megélhetésre talál az erdélyi magyarság. A hagyományosan az erdővidékiekkel ünneplő zalaegerszegi polgármester, Balaicz Zoltán szerint 1848 után hét emberöltővel kijelenthetjük, nincs igazuk azoknak, akik a forradalmat ballépésnek tekintik, hiszen a történelem bebizonyította, idővel az elbukott harcok is győzelemmé alakulnak: 1848 nélkül nem lett volna kiegyezés, 1956 nélkül pedig nem rendült volna meg a kommunizmus. Nagy Károly köpeci református lelkész áldásában a szabad ember függetlenségéről szólva kijelentette: örökre elveszett az, aki önként lemond szabadságáról, aki megtört gerinccel hajlandó élni.
Baróton a délutáni órákban a Beke-emléktáblánál a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom nevében Soós László mondott beszédet. Előbb a Habsburg-elnyomást állította párhuzamba a ma tapasztalható elnyomással, majd elítélően szólt csak szópárbajt folytató, de a cselekvést folyamatosan halogató szervezeteinkről: „Százezerszer merült már fel a kérdés, miért van ez, miért nem fogunk össze. Azért, mert kényelmesebb a hamis hatalomban üldögélni, mint a nép között, a néppel együtt tenni is valamit. Könnyebb bevonni a zászlót, mint azt mondani: márpedig az ott marad, ha törik, ha szakad.” A Zathureczky-temetőben Krizbai Imre református lelkész 1991. március 15-ét idézte fel, amikor a hatalom megpróbálta az ünnepséget betiltani. Mint mondotta, a barótiak nem hagyták magukat megfélemlíteni, zászlókat készíttettek, s levonultak a véczeri emlékműhöz, ahol Erdővidék minden szögletéből érkezőkkel közösen, mintegy háromezren emlékeztek.
Az ünneplők a temetőtől fáklyával vonultak a főtéri Kossuth-emléktáblához, amit megkoszorúztak a fiatalok.
