Idézek Kádár könyvéből: „Bodor Ferenc szerepét a bodvaji ágyúk gyártásában elfogadjuk, mert az egyre inkább bizonyított”. (153. o.) „Természetes, hogy az öntésnél Gábor Áron, Eiben öntőmester és Bodor Ferenc is jelen van.” (158. o.) A lap alján, a kritikai apparátusban ezt írja: „Úgy véljük, hogy Bodor Ferenc ágyúöntéssel kapcsolatos szerepét újra kell értékelni.” Ugyanezen az oldalon – sajnos – a következő csúsztatás olvasható: „Süli Attila hadtörténész úgy gondolja, hogy az első székely ágyúk gyártásának kezdeményezője, mozgatója és főszervezője Gábor Áron.” (Uo.) Megjegyzem, csak egyik részét idézte a tanulmány mondatának. Az eredeti így hangzik: „Noha Dániel nem említi meg Gábor Áron nevét, mi a későbbi 1848–49-es források, Turóczi Mózes visszaemlékezése és a vonatkozó szakirodalom alapján úgy véljük, hogy az első székely ágyúk gyártásának kezdeményezője, mozgatórugója és főszervezője a későbbiek folyamán Gábor Áron lett.” (Ágyúba öntött harangok, 126. o.) Meg kell jegyeznem, hogy a mondat utolsó részének kihagyása félrevezeti a témában járatlan olvasót.
Mindkét könyv 140 év után kiemel két olyan személyiséget – Bodor Ferencet és Zakariás Antalt –, akiről eddig hallgatott vagy tévesen ítélkezett a történettudomány, pedig nagyon jelentős szerepet játszottak az 1848/49-es székelyföldi hadiipar megteremtésében. Bodor Ferenc nevét pedig, aki Csíkmadarason „a két magyar haza legnagyobb lőporgyárát” építtette fel és üzemeltette, méltán említhetjük Gál Sándor és Gábor Áron neve mellett.
Dr. Süli Attila, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa elküldte – többek között – azt a kimutatást, mely egy újabb beszédes dokumentum azok számára, akik tagadták és tagadják Bodor Ferenc szerepét az első ágyúk öntésekor. Ahogy sejtettem, ez a dokumentum, mely az ún. Csány lt-ben található, Bözödi György hagyatékában is megtekinthető.
Bodor Ferenc bányaművezető 1849. március 24-én számoltat-ot ír, azaz elszámol Gál Sándor ezredesnek. „Azon anyagok – réz, öntött- és vert- vasmennyiségekről, melyeket a cs(ík)­sz(ent)­domokosi k(incs)t(ári) rézbánya és a m(agyar)hermányi vasgyár az Álladalomnak több részletben adott…”
A táblázatban – többek között – a következő vitazárónak is tekinthető bejegyzések olvashatóak: „A m(agyar)hermányi vasgyártól 3 hatfontos ágyú s a hozzá való golyók, öszvesen 30 m 73 font”. „A m(agyar)hermányi vasgyáron öntött 3 hatfontos ágyúk s golyók árát tulajdonos Zachariás Antal úr azon feltétellel, hogy az egyik ágyú Erdővidékéé leend: ingyen odaengedi a Hazának…” E beszédes kijelentésnek Egyed Ákos akadémikus számára is kellene mondania valamit, ha még egyszer kiadatja Erdély 1848–1849 című könyvét, melyben meg sem említi Zakariás Antal nevét.
Azt is megtudjuk, hogy a három vaságyú –  nem kettő és nem rézágyú –, ahogy itt is, ott is olvasható, 215 Ft, 62 krt.-be került. Arról is értesülünk, hogy milyen fontos szerepet játszott Zakariás Antal és Bodor Ferenc a kézdivásárhelyi ágyúöntő műhely rézzel és vassal való ellátásában.
A vitazárónak tekinthető dokumentum, dokumentumok feldolgozása megtalálójára, dr. Süli Attilára vár, aki tudomásom szerint hozzá is fogott ehhez az igazságszolgáltató, szép munkához. Az újabb meggyőző dokumentumok azt a javaslatot szorgalmazzák, hogy a bodvaji hámorra helyezett emléktáblát cseréljük ki azzal, amelyik hitelesebben beszél az első három vaságyú öntésének mestereiről.

Komán János

A cikkszerző vitájának történetét lásd az Ágyúba öntött harangok (Tanulmányok Gábor Áron születésének 200. évfordulójára) című könyv 142–143. oldalán.