A felnőtt szarvalt állatok nagy létszámú, kötetlen tartása sérülés- és balesetveszélyes.
A húshasznú állományon belül az agresszív típusú egyedek társaiknál a téli zsúfoltabb elhelyezés, a vemhesség utolsó szakasza és az ellést követő borjúféltés idején komoly sérüléseket okozhatnak. Ennek elkerülésére sok helyütt szarvtalanítják a teheneket. Ennek több módszere is ismert.
A szarv lefűrészelése és ezt követően a szarvcsonk elsütése nagyon drasztikus, nehézkes és lassú beavatkozás. Ez a módszer az előrehaladott vemhes állaton, valamint nyári meleg időszakban nem ajánlott. Előfordul viszont az is, hogy a fiatalkorú egyedek csonkított szarva ismét kinő. Ez az eljárás az új, uniós állatvédelmi törvényekkel ma már nincs összhangban.
A tehenek szarvtalanításának gyorsabb és kíméletesebb módszere az állatok megfelelő erősségű és szakaszos áramütésével, az úgynevezett vázizom-tetánia (az állat mozdulatlanná dermed) kiváltását követő, gyorsvágóval történő metszés. További előnye, hogy a vágókorong nagy sebessége által kiváltott súrlódási hő miatt nem igényel külön elsütést a szarvcsonk. A módszert Ausztráliában fejlesztették ki, gyakorlatilag fájdalommentes, és a beavatkozást követő húsz perc után már újra eszik az állat. Alkalmazása viszont szakembert igényel.
A helyesen végzett, borjúkori szarvtalanítás nagyobb hatékonyságú, és életre szóló. Erősen maró hatású savval vagy lúggal végzik leggyakrabban (pl. kálium-hidroxid, kénsav stb.). A borjak szarvkezdeményét tíznapos korig vegyszerrel bedörzsölik, ennek hatására a szarvkezdemény elhal. Lelkiismeretes, szakszerű munkát igényel, ellenkező esetben több félszarvú állatunk lehet.
A szarvkezdemény elégetését szintén sokan használják világszerte. Az akkumulátoros szarvtalanító alkalmazása sokak szerint előnyösebb, hiszen csak egyszeri beruházást igényel, mobil és tiszta. Az akkumulátor egyetlen feltöltésével hat-nyolc borjú szarvtalanítása végezhető el. Felhasználói szerint a borjú kéthetes kora előtt alkalmazva a leghatékonyabb.
A szarvtalanítás legolcsóbb, semmilyen élőmunkát nem igénylő, és az állatvédelem által nem támadható módja, ha nem kell végrehajtani. Erre megoldást a genetikailag szarvtalan bikák céltudatos alkalmazása jelenti. Genetikailag heterozigóta formában szarvatlan (suta) tenyészbika használata esetén a borjak hozzávetőleg fele suta fejű lesz. Homozigóta szarvatlan bikák alkalmazása esetén az összes borjú örökli a szarvatlanságot. A szarvatlan charolaise bikák alkalmazása nagyon elterjedt a fajta amerikai változatánál. A szarvatlanság génje szarvatlan fajtákból ered, ezért hosszú időn keresztül a francia tenyésztés nem akarta elfogadni az amerikait. Erős ellenállást fejtettek ki, mivel az ősi charolais-ban nincs jelen ez a változat. Ma már ennek a Nemzetközi Charolais Szövetség keretében nincs akadálya, és a szarvatlanság génjei is innen terjednek az európai országokban. A szarvatlanság alkalmazásának viszont van néhány hátránya is: a gyakorlati tapasztalat szerint a genetikailag szarvatlan változat izmoltsága gyengébb. Ezt persze a vonalak származási helye is indokolhatja, hiszen Amerikában nem kedvelik az erősebben izmolt változatokat. Másik hátránya, hogy a gyakorlati megfigyelés szerint a genetikailag szarvatlan egyedek idegesebbek. Előny viszont, hogy a szarvatlan egyedek és utódaik könnyebben ellenek. Másik hátrány, hogy különösen a téli takarmányozás időszakában és nem elegendő takarmányozási felülettel a szarvas állományban gyakori gond a tehenek hasfelszakadása, amit a kiosztott takarmányért vívott küzdelem eredményezhet.
